Webáruház sikerstory Diapers.com


Kiemelnék egy sikerstoryt amit nemrég olvastam a Felhasználók nem vevők című könyvből.

diapers webshop

A lényeg, hogy nem mindig a legalacsonyabb árat kínáló webshop lesz a legsikeresebb.

Sikeres és nyereséges az is tud lenni aki a legizgalmasabb és legértékesebb élményt nyújtja a vásárlóknak.

A kulcs hogy olyan szolgáltatást nyújts a vásárlóknak ami tényleges javulást kínál a vevők életminőségében. A http://www.diapers.com 2005-ben indította webshopját azzal a céllal hogy piacvezető legyen a babyápolási és pelenka piacon. Elsőre a cél kicsit eltúlzottnak tünt mivel ezt a piacot a nagyok uralták úgymint a Wallmart, Costco, Target és a Amazon.

09-diaper

Az első hónapok nagyon nehezen teltek mivel senki nem adott nagykeráron árut a disapers.com nak.

A Procter&Gamble nem akart árút adni ezért a tulajdonos a helyi diszkontba ment át árúért és felvásárolta az egész készletüket.

Ahhoz hogy felfigyeljenek rá veszteségesen kellett működnie az első fél évben. Ezután már komolyan vette őket a Procter. Elkezdtek odafigyelni egyéb fontos dolgokra úgymint a költségek optimalizálása, szállítás, árak.

A vezető jelmondata: “Mindenkinél hatékonyabban kell működnünk”

Fontos a csomagolás!

Egy atomfizikushoz fordultak segítségért akivel megterveztettek egy algoritmust a leghatékonyabb csomagolásra.Ennek köszönhetően a disapers 23 különböző csomagmérettel dolgozott, melyek a legköltséghatékonyabban pakoltak meg.Így minden csomagon 1 dollárt spóroltak meg tehát 100 USD megrendelésnél 1 % maradt meg.Ott ahol a pedig az emberek túl drágán és költségesen dolgoztak ott gépeket vetettek be. A raktárban már 260 robot dolgozz hatékonyan.

ParentingAd_Dec_2012.indd

“Létünk azon múlik képesek vagyunk-e termékeinket minél gyorsabban és minél hatékonyabban alacsony költséggel kiszállítani”

2010-re a disapers bejelentette hogy 500 millió pelenkát szállít ki évente ami közel 4 szer több mint az Amazon ad el.

És a hab a Tortán: az Amazon 5 évvel később 545 millió dollárért felvásárolta a céget.

A garázsüzletből nem egészen 5 év alatt félmiliárd dolláros üzlet lett.

A titok nyitja a következő volt: a bruttó nyereség csak 9% volt. A diapers nagy árversenyt folytatott és komolyan odafigyelt a szállítás minimalizálására.

Az elv egyszerű: a szülők elfoglalt és mozgalmas életet élnek és a diapers.com abban segít hogy megszabadítja őket a stressztől és fejfájástól. Pelenkái olcsók és azonnal kiszállítja, így a szülőknek nem kell ezzel is külön foglalkozniuk.

A weboldal hihetetlenül felhasználóbarát (webergonómia) . a babákat regisztrálni lehet a születésüktől kezdve és a webshop figyeli milyen korhoz milyen terméket ajánljon a szülőnek illetve nagyon egyszerű az utánrendelés.

diapers4

A diapers nem  pelenkaeladással foglalkozik hanem azzal hogy vehetné le a sok gond közül az egyiket. Megkönnyíti a szülők életét. Az alkalmazottak is megtanulták: hogy nem csak az üzletről szól  a cég hanem hogy vevőiknek segítsenek és megkönnyítsék a vásárlást azaz a mindennapokat. Azóta újabb 9 webshopot hoztak létre melyek jóval nagyobb hasznot hoznak a cégnek.

http://www.soap.com, http://www.wag.com, http://www.yoyo.com, http://www.beautybar.com, http://www.casa.com, http://www.afterschool.com, http://www.vine.com, http://www.bookworm.com, http://www.look.com

Diapers (1)

Ebből a rendkívüli felhasználó-központú szempontból kifolyólag az anyukák és apukák jobban kedvelik a diapers.com t mint a versenytársait.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s