Almási Jonathán Csaba a rendszerváltás utáni első fotósgeneráció tagja, a mai értelemben vett divatfotózás egyik úttörője. Alapító munkatársa volt az Elite, a Prestige, a Taxi, valamint a Találkozások magazinoknak, s ezen kívül szinte az összes jelentős magyar glossy magazinnak dolgozott. A 90-es években Párizsban, Londonban, Milánóban és New Yorkban fotózott pret a porter bemutatókon. Munkáit láthattuk az Elle, Cosmopolitan, Marie Claire, és a Glamour oldalain. Közel 700 editorial, mintegy 120 címlap fűződik nevéhez. Kampányokat, katalógusokat fényképezett többek közt az Amnézia, Rebecca, Magistral, Sugarbird és Devergo cégeknek, Katti Zoób-nak, Konsánszky Dórának, és Vágó Rékának. Több száz modellel dolgozott együtt Cseh Anna Máriától kezdve Palvin Barbaráig, Epres Pannitól Tóth Melindáig. Kedvenc modellje, és múzsája Eszenyi Enikő, akit több emlékezetes sorozatban örökített meg. Közel 20 évig dolgozott együtt a magyar divatpápával, Király Tamással először modellként, majd fotográfusként. 2000-ben egyike a magyar Fashion Café alapítóinak, ahol divatperformanszokat, kiállításokat, bemutatókat szervezett. Az újabb fotósgeneráció tagjai közül többeket ő indított el a pályán: Adam von Mack, Koch Balázs Vass Péter, Kóti Réka, Farkas Éva, és Udvardi Attila mind tőle tanulták a szakma fogásait. Jelenleg szabadúszó, több iskola fotóstanára, a Vígszínház állandó fotósa. A Szepes Mária Alapítvány elnöke.
Kiosztották a díjakat a 11. Fashion Awards Hungary 2016 gáláján
Idén 11. alkalommal került megrendezésre a Fashion Awards Hungary – Divat Díjkiosztó Gála a PRLMNT-ben, ahol a média képviselői mellett nagy számmal vonultak fel a hazai divatvilág képviselői.
A díjkiosztó gála nem titkolt célja az, hogy itthon is hagyományt teremtsen ennek az Európa- szerte már rangos díjnak, amely a divatszakmában dolgozó legtehetségesebb emberek munkáját hivatott elismerni.
A gálán a díjat, az azzal járó szobrot és elismerést azok a tehetségek kapták, akiket a divatélet vezető szakemberei a hozzájuk eljuttatott szavazólapok visszaküldésével a legtöbbször jelöltek, vagyis őt találták a legjobbnak az elmúlt évben az adott területen.
A Gálán a szakmai díjátadók mellett olyan ismert művészek, zenészek is adtak át díjakat, mint Puskás Peti, Vastag Csaba, Szabó Zsófi, Rácz Gergő, Puskás Péter, Kozma Orsi, Zagar és Tarján Zsófia.
Fashion awards 2016
Fashion awards 2016
A Gála Fővédnöke Konsánszky Dóra divattervező kétszeres Fashion Awards Győztes volt, a jelenlévőket Kozma Orsi szórakoztatta, majd a gála után a VIVABEATS FASHION AWARDS PARTY keretében a ŽAGAR DJ SET-re bulizhattak a partizni vágyók.
…és még egy kis áttekintés még egyszer:
Hazánkban először 2004 elején került megrendezésre a Fashion Awards Hungary – Divat Díjkiosztó Gála. A kedvező fogadtatásnak köszönhetően 2005 és 2006, 2007, 2008, 2009, 2010 , 2011 es 2012 tavaszán már egy rangosabb, nagyobb szabású díjátadót rendezhettünk többek között olyan helyszíneken, mint a Symbol Budapest vagy az Urania Nemzeti Filmszínház.
A rendezvény fővédnökeként többek között olyan neves szakemberek tettek le voksukat a gála mellett, mint Hajas László, Zoób Kati, Sipos Zita, F.Dózsa Katalin, Kiss Szilárd, Almási J Csaba, Balassa Gábor,
2016. Május 26. Csütörtök 20:30-02:00h PRLMNT 1066 Budapest , Teréz krt 62.
A Fashion Awards Hungary 2016-os jelöltjei a szakma szavazatai alapján
Az Év Női Modellje Jelöltjei: AXENTE VANESSA, MENYHÉRT ALÍZ, BACZAY DALMA A díjat átadja: Vastag Csaba – Szabó Patrícia /neszeszer.blog.hu Az Év Férfi Modellje Jelöltjei: PATINSZKI MISA, SÓGOR ÁKOS, ZAHORÁN BERTOLD A díjat átadja: Kiss Szilárd – Szabó Zsófi Az év Divat bloggere Jelöltjei: PARÁDI GABI, CSALÁR BENCE, MEYER ESZTER-VIRÁG A díjat átadja:Zságer Balázs ZAGAR – Répás Annamária Az Év Divatsminkese Jelöltjei: TÉGELY LAURA, VÉGER IBOLYA, VOZÁK TÍMEA A díjat átadja: Kozma Norbert – Odett Az Év Divatfodrásza Jelöltjei: HORTOBÁGYI KÁSZON, KÁROLYI MÁRK, KOZMA NORBERT A díjat átadja: Oláh Anna – Rácz Gergő Az Év Stylistja Jelöltjei: MOLNÁR ANIKÓ, CSÍK MELINDA, PINTÉR JUDIT A díjat átadja: Koczka – Puskás Péter Az Év Divatfotósa Jelöltjei: ZSÓLYOMI NORBERT, MORÓ MÁTÉ, BARNA BÁLINT A díjat átadja: Schilling Kolos – Tarján Zsófi Rebeka Az Év Divattervezője Jelöltjei: ABODI DÓRA, SZEGEDI KATA, ÁERON – ÁRON ESZTER A díjat átadja: Konsánszky Dóra – Kozma Orsi
Az idei Fashion Awards szavazást lezártuk a jelöltek listáját közzétesszük.
Fashion Awards divatgála 2 évente kerül megrendezésre. Idén is a legtöbb szavazatot kapott szakmabelieket díjazzuk a Fashion Awards Divatgálán Május 26-án a PRLMNT-ben.
A szavazásban részt vettek: modellek, divatfotósok, sminkesek, fodrászok, stylistok, divattervezők, divattanácsadók, divatszerkesztők, újságírók, főszerkesztők, modellügynökségek.
2016-os KATEGÓRIÁK Jelöltjei
Az Év Modellje
Az Év NŐI modellje:Axente Vanessa, Menyhért Alíz, Baczay Dalma
Az Év FÉRFI modellje: Zahorán Bertold, Sogor Ákos, P.Misa
Az Év Divatbloggere:Parádi Gabriella, Csalár Bence, Masni-Meyer Eszter Virág
Az Év Divatsminkese:Véger Ibolya Fibi, Tegely Laura, Vozák Tímea
Az Év Divatfodrásza:Hortobágyi Kászon, Károlyi Márk, Kozma Norbert
Az Év Stylistja:Pintér Judit, Molnár Anikó, Csík Melinda
Az Év Divatfotósa:Zsólyomi Norbert, Moro Máté, Barna Bálint
Az Év Divattervezője:Szegedi Kata,ABODI-Abodi Dóra, AERON-Áron Eszter
Kérjük, ha VIP jegyeket szeretne igényelni akkor a lorand@fashionawards.huemail címre küldje el igényét.Maximálisan 110 VIP jegyet tudunk csak kiadni ezért kérjük igényét mielőbb adja le.
Axente Vanessa 12 évesen még nővérét kísérte el egy meghallgatásra. Négy évre rá már a legnagyobb márkák exkluzív arca lett, egyben a világ 11. legkeresettebb modelljévé vált. Feltűnt már Chanel-bemutatón, és szerepelt több neves divatmagazin címlapján. A nagylengyeli lány a világ minden pontján belopta magát nevesebbnél nevesebb divatfotósok szívébe, és egyre több felkérést kap. Az Attractive modellügynökség üdvöskéje az összes neves hazai divattervezővel dolgozott már együtt. Többek között a USE csapatával, Ahn Tuannal, Nanushkáva és Mojzes Dórával. Az összes hazai divatmagazinban feltűnt már. Az igazi áttörést Tokió jelentette számára, ahol tavaly nyáron kilenc hetet töltött, és számos fotózáson vett részt. Az álma akkor teljesült igazán, amikor megkapott egy Chanel- és egy Gucci-bemutatót is.
Az Év Férfi Modellje : MISA – Wam models
Misát 2011-ben fedezték fel egy buszmegállóban. A karrierje az első perctől felfelé ível és 2012-re ő lett Magyarország első számú, legismertebb férfi modellje. A maga 184 centijével olyan showk-on mutatkozhatott be, mint a Mugler, Phillip Lim, Daniele Alessandrini, Dsquared, Sibling, Dolce Gabbana valamint ZZegna és Frankie Morello. Misa kampányai között a legkiemelkedőbb a 2012-es Frankie Morello, Stone Island, Fashion Corner. Természetesen a hazai tervezők is előszeretettel választották: Misát, Benus Dani, Lakatos Sándor és a legújabb Retro kampánynak is ő az arca.
Az Év Fiatal Divattervezője: THE FOUR
A három eltökélt fiatal tervező, Gálvölgyi Anett, Kormos Anna Zsófia és Miovác Márton, egyetemi éveik alatt kezdtek el együtt dolgozni. 2010 óta pedig közösen épitik márkájukat. A különleges baráti viszony, ami összeköti őket, rendkívüli összhangot teremt. Munkájuk elismerését nemcsak a hazai és nemzetközi közönség, valamint a sajtópozitív fogadtatása jelzi, hanem díjaik is (Gombold újra különdíj, Young Creative Chevrolet nemzetközi első helyezés), valamint azok a kollaborációk, amelyek olyan vállalatok bizalmát mutatják a márka irányában, mint a Samsung Magyarország és az Ivanka Studio.
ANDA
Az Év Divattervezője : ANDA
Anda Emíliát, leginkább dinamikus up-to-date látásmódja és szofitikált egyedi stílusa jellemezi. Modelljeit a jellegzetes ANDA jegyek, finom árnyalt részletek, érdekes technikai megoldások teszik egyértelműen felismerhetővé.12 éve a Párizsi Divathét egyik legfontosabb kiállításának rendszeres résztvevője. Itthon a Toni&Guy Fashionweek Budapest-en mutatja be aktuális kollekcióit.
Az Év Divatfodrásza : BARSI BALÁZS
A fodrászpályára, mint minden másra egy hirtelen elhatározás vezette. A szakma szeretetét és alázatát a mindenkori mesterének, Koczkának köszönheti, aki hol kedvességgel, hol tűzzel-vassal vezérelte a helyes irányba.
Munkáival találkozhatunk számos hazai és külföldi divatmagazinban, bemutatón, divatvideón. Véleménye szerint a legfontosabb dolgok a részletekben lelhetők fel, mind a szakmában, mind az emberi kapcsolatokban, mindenben. Ebből adódóan lehetnek a legapróbb dolgok is inspirálóak.
Az Év Stylistja: KISS SZILÁRD
Kiss Szilárd. Angliában tanult divattervezőnek, ám négy év múlva hazaterven az első magyar stylistok egyikeként vált ismertté. Első munkái az Elite magazinban jelentek meg 1994től. Azóta sokoldalúságát bizonyítja számos katalógus,divatbemutató, újságcikk, több, mint 20 reklámfilm, és egy népszerű TV sorozat jelmezei.
Több lap (mint a Cosmopolitan, az FHM, a Taxi, az Elle) indulásában működött közre, 5 magazinnal dolgozott divatszerkesztőként és további 10nél stylistként. Számos, ma már neves fotós,modell, stylist induló karrierjét segítette, Az elmúlt 10 évben Ázsiában tanította a szakmát design főiskolákon jelenleg a Cosmopolitan divatszerkesztő Stylistja
Az Év Divatsminkese: FAZEKAS RICHARD
Richárd a hazai sminkes szakma egyik legkiemelkedőbb tehetsége, munkái a vezető reklámfilmekig mindenhol megtalálhatók.
Elvégzett egy közel egyéves sminktanfolyamot, ahol nemzetközi sminkmesteri diplomát szerzett. Szabó Ádám mesterfodrásznak köszönhetően megismerkedett mentorával, Titkos Bernadettel (The Room magazin), akinek több éven keresztül smink-asszisztense volt.
2007-2009-ig a Max Factor magyarországi vezető sminkese és megannyi hazai divatlapban,reklámfilmben, divatbemutatókon dolgozik. 2010-2012 között a LACK magazine szépségrovat szerkesztője. 2012. decemberében pedig társával Juhász Biancával megalakítja saját szalonját, a L’école Fashion Make up Academyt!
Fashion awards Selfie
Az Év Divatfotósa: ÉDER KRISZTIÁN
“Éder Krisztián az egyik legígéretesebb hazai divatfotós. A MOME-n végzett fiatal 2007 óta foglalkozik alkalmazott fotográfiával. Az elmúlt pár évben kiemelkedő résztvevője a hazai divatszférának, olyan tervezők kampányait tudhatja magáénak mint például Sándor Lakatos vagy Kata Szegedi. Munkáival folyamatosan találkozhatunk a vezető hazai és nemzetközi online/print magazinokban, mint például az ELLE, Marie Claire, Glamour, InStyle The Fashionisto, Fucking Young, Fashion Gone Rogue, Nowear Land. A melankólia, az elkapott pillanatok, a minimalizmus és az lágy elegancia szerelmese. A fotózás mellett videoklipek és fashion videok rendező-operatőre, két filmje is díjazott lett a 2012-es és 2013-as Fashion Video Awardson. ”
Az év Divat bloggere : PARÁDI GABI – PUMPKIN PARADISE
2011-tavaszán kezdte el írni a Pumpkin Paradise blogot. Egyrészt publikálási lehetőséget akart teremteni magának, másrészt nem talált olyan divatblogot, amelyet hozzáértő szakmabeli írna. Csaknem két évtizednyi divat- és jelmezes szakmában eltöltött idő után így lett blogger is.
A magyar- és külföldi tervezők, trendek bemutatása mellett gyakran ír akár magyar nyelvű forrással nem rendelkező divattörténeti posztokat, érdekességeket. Kiállításokat, filmeket ajánl, valamint jelmezes témájú anyagokat is posztol. Időnként saját készítésű editorialokat is készít, amelyekben nagy segítségemre vannak barátai, akik egyben a szakma legjobb képviselői. Koczka, Titkos Berni, Almási J. Csaba vagy Gáspár Viki az oldal elindulása óta munkájukkal támogatják a képek létrejöttét. Mellettük szeretne köszönetet mondani John Ondreasznak is, aki a technikai háttér biztosításában van segítségére.
Tervei szerint a Pumpkin Paradise ebben az évben újabb változásokon, fejlődésen megy majd át.