Tegnap és ma Budapesten járt a Facebook alapítója Mark


Budapesten töltötte a hétfő éjszakát Mark Zuckerberg. Sört ivott, felesége limonádét kért. A Facebookon nem csekkoltak be.

Elsőként a Karányi Dánielre hivatkozó 444.hu jelentette, hogy a Gozsdu udvar egyik éttermében, a Spílerben lehetett zuklátni Mark Zuckerberget, majd rövid kutakodás után kiderült, hogy egy Budapesten turistáskodó azeri lány már a Twitteren valamivel korábban írt Zuckerberg felbukkanásáról. Később az is szóba került, hogy a Kolorban is járt, de az ennek alapjául szolgáló fénykép csak kamu/vicc volt.

A Gozsdu-udvar egyik éttermébe A Spílerbe ült be feleségével a Facebook-alapítója.

Az Origónak az egyik belvárosi bár tulajdonosa megerősítette, tegnap este valóban náluk járt a Facebook milliárdos alapítója, feleségével együtt ültek be, és egy sört ittak.

Mark Zuckerberg nemrég Berlinben volt, majd Bécsben és Pozsonyban is járt feleségével, úgy tűnik, most átugrottak Budapestre. Twitteren és – természetesen – Facebookon is többen beszámoltak róla, hogy látták tegnap este a legnépszerűbb közösségi site alapítóját, akinek történetéről már film is készült.

Mark Zuckerberg magánúton van Európában, nem tart előadást és nem is jelezték előre, hogy a magyar fővárosba érkezne….

Vajon melyik szállodában lakik?

Aki tudja jelezze 🙂

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s