Facebook Hirdetési irányelvek

Facebook Hirdetési irányelvek

Hirdetési filozófia
A Facebook meggyőződése, hogy a hirdetéseknek az általános felhasználói élményhez hozzá kell járulniuk, és azzal összhangban kell állniuk. A legjobb hirdetések azok, amelyek annak alapján szabottak egyénre, hogy az adott személy és ismerősei hogyan lépnek interakcióba a számukra fontos márkákkal, előadókkal és vállalkozásokkal, és azokhoz milyen módon kapcsolódnak. A jelen irányelvek nem tekinthetők jogi tájékoztatásnak, továbbá betartásuk nem feltétlenül jelenti a jogi előírások teljesítését. A hirdetők viselik a felelősséget annak biztosításáért, hogy hirdetéseik minden vonatkozó törvénynek, jogszabálynak és rendelkezésnek megfeleljenek.
Irányelveinkkel kapcsolatban további példák és magyarázatok találhatók a Súgóközpontban.
I.    Általános rendelkezések
A.    Hirdetési irányelveink a hirdetési tartalmakra vonatkozó feltételekből, közösségi alapelvekből, valamint egyéb vonatkozó követelményekből tevődnek össze.
B.    A Hirdetési irányelvek, továbbá az Adatfelhasználási szabályzat, valamint a Jogi és Felelősségi Nyilatkozat a Facebook által kiszolgált vagy a Facebookon megjelenő minden hirdetésre és kereskedelmi tartalomra (a továbbiakban: „hirdetések”) vonatkoznak (beleértve az AAAA/IAB szabványos feltételeinek értelmében vásárolt hirdetéseket is).
C.    A Facebook-platform alkalmazásain belül megjelenő hirdetéseknek meg kell felelniük a Facebook platformhasználati szabályzat minden további rendelkezésének.
D.    Az oldalak bejegyzésein keresztül generált hirdetéseknek, illetve a nyereményjátékot, pályázatot vagy ajánlatot népszerűsítő hirdetéseknek meg kell felelniük az Oldalak szolgáltatásra vonatkozó használati feltételek dokumentumban foglaltaknak is.
E.    A hirdetésekben nem szerepelhet hamis, félrevezető, tisztességtelen vagy megtévesztő állítás vagy tartalom.
F.    Egyetlen hirdetési fiókon keresztül Ön nem kezelhet egynél több hirdetőt vagy ügyfelet, és nem változtathatja meg a létrehozott hirdetési fiókhoz kapcsolódó hirdetőt vagy ügyfelet.
G.    Egyéni célközönségek használata esetén be kell tartania az Egyéni célközönségek használatára vonatkozó felhasználási feltételekben foglaltakat.
II.    Adatok és adatvédelem
A.    A Facebook-hirdetésekből vagy azokkal kapcsolatban gyűjtött, származtatott vagy megszerzett adatokat – beleértve egy hirdetés Facebook általi megjelenítését, illetve a Facebook által kiszolgált hirdetésekkel kapcsolatos felhasználói interakciókat, például a célközönség-beállítási felvételekből levont információkat – (a továbbiakban: „Facebook-hirdetésadatok”) nem Facebook-hirdető nevében eljáró entitás nem kaphatja meg és nem használhatja fel.
B.    A Facebook-hirdetésadatokat nem használhatja fel semmilyen célra (ideértve a célközönség módosítását, az adatok több hirdető kampányában való együttes felhasználását, illetve kódok felhasználásával rákapcsolódó vagy átirányított felhasználást), kivéve a saját Facebook-hirdetéskampányai teljesítményének és hatékonyságának értékelésére, összesített és név nélküli formában. A Facebook-hirdetésadatokat semmilyen esetben nem használhatja fel (Facebook-hirdetések célközönség-beállítási feltételeit is ideértve) felhasználói adatlapok tartalommal való feltöltésére vagy kiegészítésére, beleértve az olyan adatlapokat is, amelyek bármely mobileszköz-azonosítóhoz vagy adott felhasználót, böngészőt, számítógépet vagy eszközt azonosító egyéb egyedi azonosítóhoz vannak társítva.
C.    Az Ön számára a felhasználók által megadott információkat felhasználhatja, amennyiben ezeket a felhasználókat egyértelműen tájékoztatja, hozzájárulásukat megkapta, továbbá megfelel valamennyi alkalmazandó jogszabálynak és ágazati iránymutatásnak.
D.    Semmilyen adatot, sem közvetlenül, sem közvetett módon nem továbbíthat és nem értékesíthet semmilyen hirdetési hálózat, hirdetéscsere, adatbróker vagy nem hirdető és a hirdető Facebook-hirdetéskampányának nevében fellépő más fél számára (és nem használhat fel ilyen adatot ezekkel kapcsolatban). „Közvetett” lehet például, ha az adatokat harmadik félnek adja át, amely aztán hirdetési hálózatnak továbbítja az adatokat.
III.    Hirdetések kreatív tartalma és pozicionálása
A hirdetések minden összetevőjének – ideértve minden szöveget, képet vagy más médiaelemet – a kínált termékre vagy szolgáltatásra vonatkozónak, valamint a hirdetést megtekintő célközönség számára megfelelőnek kell lennie. A hirdetések nem tartalmazhatnak olyan hangokat vagy flash animációt, amelyek automatikusan, felhasználói beavatkozás nélkül lejátszódnak vagy kinyílnak a Facebookon belül, miután a felhasználó rákattint a hirdetésre. A hirdetések nem helyezhetnek el termékeket vagy szolgáltatásokat nemiségre utaló módon. A hirdetésekben nem szerepelhet olyan tartalom, amely politikai törekvéseket vagy heves érzelmeket kiváltó kérdéseket használ ki kereskedelmi célra. A hirdetések szövegének továbbá nyelvtanilag helyesnek kell lennie, és az összes szimbólum, szám vagy betű használatának az eredeti jelentésében kell szerepelnie.
A.    Pontosság
A hirdetéseknek egyértelműen kell képviselniük a hirdetés tárgyát jelentő céget, terméket, szolgáltatást vagy márkát. A hirdetésben népszerűsített termékeket és szolgáltatásokat egyértelműen kell megjeleníteni az érkezési oldalon, a céloldal pedig nem kínálhat semmiféle tiltott terméket vagy szolgáltatást, és nem is hivatkozhat ilyenre. A hirdetések továbbá nem sugallhatnak általános ajánlatokra vonatkozó hamis kapcsolódást.
B.    Tulajdonsághoz kapcsolás
A hirdetéseknek sem tartalmában, sem célközönségének meghatározásában nem szerepelhetnek sem közvetlen, sem közvetett állítások vagy utalások a felhasználók következő kategóriákba eső személyes tulajdonságaira vonatkozóan:
i.    faji vagy etnikai származás;
ii.    vallás vagy világnézeti meggyőződés;
iii.    életkor;
iv.    nemi irányultság vagy nemi élet;
v.    nemi azonosság;
vi.    fogyatékosság vagy egészségügyi állapot (a fizikai vagy mentális egészséget egyaránt ideértve);
vii.    pénzügyi helyzet vagy adatok;
viii.    szakszervezeti tagság;
ix.    büntetett előélet; valamint
x.    a nevük.
C.    Céloldalak
A hirdetéseknek olyan működő érkezési oldalra kell vezetniük, amely nem korlátozza a felhasználó lehetőségeit az oldal elhagyásában.
D.    Képek
A hirdetések és a hírfolyamban megjelenő szponzorált bejegyzések nem tartalmazhatnak 20%-nál több szövegből álló képeket.
E.    Célközönség beállítása
A hirdetéseknek minden esetben megfelelő célközönség-beállítást kell használniuk, semmilyen esetben nem alkalmazhatnak olyan célközönség-megadási kritériumokat, amelyek provokálják a felhasználókat. A korlátozott termékekre és szolgáltatásokra (például alkoholra vagy szerencsejátékra) vonatkozó hirdetéseknek meg kell felelniük minden vonatkozó jogszabálynak, előírásnak és ágazati kódexnek. A társkereső, alkohollal, szerencsejátékokkal, fogamzásgátlással kapcsolatos és előfizetéses szolgáltatásoknak meg kell felelniük a Súgóközpont megfelelő tartalmi részeiben felsorolt követelményeknek.
IV.    Hirdetési tartalom
A hirdetőknek kell biztosítaniuk, hogy hirdetéseik minden vonatkozó törvénynek, jogszabálynak és iránymutatásnak megfeleljenek. A hirdetésekben szereplő minden állításnak megfelelően megalapozottnak kell lennie. A hirdetések nem sérthetik meg a felhasználókat. A hirdetések és a hirdetéseken belül népszerűsített ajánlatok nem lehetnek hamisak, megtévesztőek vagy félrevezetőek, és nem szerepelhet bennük kéretlen tartalom. A hirdetések nem tartalmazhatnak és nem népszerűsíthetnek illegális terméket vagy szolgáltatást. A hirdetések nem sérthetik semmilyen harmadik fél jogait. A következő konkrét tartalmi útmutatásokat kell betartani:
A.    Felnőtteknek szóló termékek
A hirdetések nem népszerűsíthetik felnőtteknek szóló termékek vagy szolgáltatások értékesítését vagy használatát, korlátozás nélkül ideértve az ilyen jellegű játékokat, videókat, kiadványokat, élő műsorokat vagy szexuális teljesítményfokozó termékeket. A családtervezési és fogamzásgátlási hirdetések megengedettek, amennyiben betartják a célközönség beállítására vonatkozó megfelelő követelményeket.
B.    Alkohol
i.    Az alkoholt népszerűsítő vagy arra hivatkozó hirdetések tiltottak a következő országokban: Afganisztán, Brunei, Banglades, Egyiptom, Gambia, Kuvait, Líbia, Norvégia, Pakisztán, Oroszország, Szaúd-Arábia, Egyesült Arab Emirátusok, Jemen, illetve minden egyéb olyan joghatóság, ahol az ilyen hirdetéseket a törvény tiltja.
ii.    Ahol megengedettek, az alkoholt népszerűsítő vagy arra hivatkozó hirdetéseknek: (i) Meg kell felelniük minden vonatkozó helyi jogszabálynak, kötelező vagy ajánlott ágazati kódexnek, iránymutatásnak, engedélynek és jóváhagyásnak, továbbá (ii) a Facebook célzási irányelveivel és a vonatkozó helyi jogszabályokkal összhangban álló, korcsoport és ország szerinti célzási kritériumokat kell alkalmazniuk. Amennyiben egy felhasználó életkorát vagy országát nem lehet meghatározni, a hirdetést tilos megjeleníteni a felhasználó számára.
iii.    Az alkohollal kapcsolatos további konkrét iránymutatást a Súgóközpont tartalmaz.
C.    Társkeresés
Szexpartner-kereső vagy szexualitást központba állító partnerkereső oldalak hirdetése nem megengedett. Az egyéb online társkereső szolgáltatásokra vonatkozó hirdetések a Facebookon előzetes engedélyhez kötöttek. Ezeknek be kell tartaniuk a társkeresésre vonatkozó célzási követelményeket, továbbá a termék vagy szolgáltatás nevének szerepelnie kell a hirdetés szövegében vagy képén.
D.    Kábítószerek és dohánytermékek
A hirdetések nem népszerűsíthetik és nem segíthetik elő illegális vagy rekreációs drogok, dohánytermékek, illetve kábítószer vagy dohány használatához kapcsolódó kiegészítő termékek értékesítését vagy fogyasztását.
E.    Szerencsejáték és lottó
i.    Az online szerencsejátékokat, ügyességi játékokat vagy lottót – többek között az online kaszinókat, sportfogadást, bingót vagy pókert – népszerűsítő vagy előmozdító hirdetések csak bizonyos országokban, a Facebook előzetes engedélyével megengedettek.
ii.    A kormányzati lottórendszerek hirdethetnek a Facebookon, amennyiben a hirdetések célzása a megjelenítésük szerinti joghatóság vonatkozó jogszabályaival összhangban történik, és azon joghatóságon belüli felhasználókat céloz meg, ahol a lottójáték elérhető.
iii.    A nem internetes szerencsejáték-létesítményeket (például fizikai kaszinót) népszerűsítő hirdetések a vonatkozó törvények és jogszabályok betartása mellett általában megengedettek, amennyiben a hirdetések megfelelően célzottak.
iv.    A szerencsejátékkal kapcsolatos további konkrét iránymutatást a Súgóközpont tartalmaz.
F.    Gyógyszerek és gyógyhatású termékek/kiegészítők
i.    A hirdetések nem népszerűsíthetik vényköteles gyógyszerek értékesítését. Az online gyógyszertárakra vonatkozó hirdetések tilosak, kivéve a Facebook előzetes jóváhagyásával, igazoltan megfelelő engedélyekkel rendelkező gyógyszertárakra vonatkozó hirdetések.
ii.    Az étrend-kiegészítőket és gyógynövénytermékeket népszerűsítő hirdetések általában megengedettek, amennyiben nem anabolikus szteroidokat, kitozánt, fekete nadálytőt, mellékvesehormont, csikófarkot, emberi növekedési hormont, melatonint tartalmazó, illetve a Facebook által kizárólagosan saját belátása szerint nem biztonságosnak vagy megkérdőjelezhetőnek tekintett bármely további terméket népszerűsítenek.
G.    Szoftver
A hirdetésekben nem szerepelhet olyan oldal (illetve sem közvetlen, sem közvetett módon olyan oldalra mutató hivatkozás), amelyen kémprogram/kártevő letöltése vagy bármilyen olyan szoftver található, amely nem várt, megtévesztő vagy méltánytalan felhasználói élményt eredményez, korlátozás nélkül ideértve az olyan szoftvereket, amelyek:
i.    titokban jelennek meg a felhasználók rendszerében;
ii.    a felhasználó számára rejtett tevékenységeket hajtanak végre;
iii.    a felhasználó kifejezett engedélye nélkül megváltoztathatják, károsíthatják, letilthatják vagy lecserélhetik a felhasználó számítógépében telepített hardver- vagy szoftvereszközöket;
iv.    más szoftver rejtett összetevőjeként szerepelnek akár ingyenesen, akár külön díj ellenében;
v.    automatikusan letöltődnek a Facebook kifejezett előzetes engedélye nélkül;
vi.    letöltési párbeszédpanelt jelenítenek meg a felhasználó beavatkozása nélkül; vagy
vii.    bármely harmadik fél szellemi tulajdonjogait (ideértve a szerzői jogot, védjegyeket, szabadalmakat vagy egyéb tulajdonjogokat) sértik.
H.    Előfizetéses szolgáltatások
Az előfizetéses szolgáltatásokra vonatkozó, illetve lemondás nélkül megrendelést, automatikus meghosszabbítást, ingyenes időszak utáni automatikus megrendelést vagy mobilmarketinget tartalmazó termékeket vagy szolgáltatásokat népszerűsítő hirdetésekre a következő követelmények vonatkoznak:
i.    A hirdetés szövegének világosan és szembetűnően közölnie kell az ismétlődő számlázási összetevőt (pl. „előfizetés szükséges”).
ii.    Az érkezési oldallal szembeni követelmények:
a.    meg kell jelenítenie az árat és a számlázási időszakot, amikor a felhasználótól személyhez köthető információk megadását kéri;
b.    be nem jelölt jóváhagyási jelölőnégyzetnek kell rajta szerepelnie; valamint
c.    szövegben tájékoztatnia kell a felhasználókat arról, hogyan tudják megszüntetni előfizetésüket vagy tagságukat.
iii.    A fenti elemek mindegyikének szembetűnő helyen kell szerepelnie az érkezési oldalon (ennek megvalósulását a Facebook saját belátása szerint bírálhatja el), továbbá könnyen megtalálhatónak, könnyen olvashatónak és érthetőnek kell lennie.
I.    Nem elfogadható üzleti modell
A hirdetések nem népszerűsíthetnek olyan üzleti modellt vagy gyakorlatot, amelyet a Facebook kizárólag saját belátása alapján elfogadhatatlannak vagy a Facebook általános hirdetési filozófiájába, illetve bármely vonatkozó jogszabályba ütközőnek tekint, korlátozás nélkül ideértve a multilevel marketing jellegű rendszereket, vagy a csalásokra vonatkozó hirdetéseket.
J.    Fegyverek és robbanóanyagok
A hirdetések nem népszerűsíthetik fegyverek, lőszer vagy robbanóanyagok értékesítését vagy használatát.
V.    A hirdetésekre vonatkozó közösségi alapelvek
Az olyan hirdetések vagy hirdetéskategóriák, amelyek jelentős mennyiségű negatív felhasználói visszajelzést kapnak vagy egyéb módon közösségi alapelveinket sértőnek minősülnek, tilosak és eltávolíthatóak. A Facebook minden esetben fenntartja a jogot, hogy kizárólag saját belátása szerint elbírálja, hogy adott tartalom sérti-e közösségi alapelveinket.
A.    Illegális tevékenység
A hirdetések nem jelenthetnek, nem mozdíthatnak elő és nem népszerűsíthetnek illegális tevékenységet.
B.    Zaklatás
A hirdetések nem lehetnek sértő, támadó, zaklatást jelentő, agresszív, fenyegető, degradáló tartalmúak, és nem adhatják ki magukat más személyazonosságával.
C.    Gyűlöletbeszéd
A hirdetések nem tartalmazhatnak úgynevezett gyűlöletbeszédet, sem személyre, sem csoportra irányulóan, sem bizonyos kategóriákhoz való tartozás alapján. Ilyen kategóriák lehetnek például (nem teljes körű felsorolás): faji hovatartozás, nem, meggyőződés, etnikai származás, vallási hovatartozás, családi állapot, nemi irányultság, nemi identitás vagy nyelv.
D.    Kiskorúak
A kiskorúakat célzó hirdetések nem népszerűsíthetnek olyan terméket vagy szolgáltatást, amely az adott joghatóságban nem legális kiskorúak számára, illetve amely nem biztonságosnak vagy kifogásolhatónak tekinthető.
E.    Szex/meztelenség
A hirdetések nem tartalmazhatnak felnőtteknek szóló tartalmat (például meztelenséget, félreérthetetlen vagy nem egyértelmű helyzetben lévő személyek ábrázolását, illetve olyan tevékenységet, amely túlságosan ráutaló vagy szexuálisan provokatív jellegű).
F.    Sokkhatás
A hirdetések nem lehetnek sokkolóak, szenzációhajhászok vagy tiszteletlenek, és nem ábrázolhatnak súlyos erőszakot.
VI.    Hivatkozások a Facebookra
A hirdetések nem utalhatnak a Facebook jóváhagyására vagy bármilyen jellegű partneri kapcsolatára. A Facebook márkajelzésével ellátott tartalomra (például oldalakra, csoportokra, eseményekre vagy Connect oldalakra) hivatkozó hirdetések szövege korlátozott módon hivatkozhat a „Facebook” névre a hirdetés célhelyének egyértelművé tételének céljából. Semmilyen egyéb hirdetés és érkezési oldal nem használhatja szerzői jogainkat vagy védjegyeinket (beleértve a következőket: Facebook, a Facebook és F logó, FB, Face, Poke, Book és Wall), vagy bármely más megtévesztően hasonló jelölést, kivéve ha az a Márkahasználati irányelveink alapján kifejezetten megengedett, vagy előzetes írásbeli engedélyünkkel.
VII.    Mások jogai
A hirdetésekben nem szerepelhet olyan tartalom, amely bármely harmadik fél jogait sérti (például a szerzői jogot, védjegyeket, a személyes adatok védelmét, illetve egyéb személyes vagy tulajdonjogokat).
Fenntartjuk a jogot, hogy bármely hirdetést bármilyen okból, saját belátásunk szerint elutasítsunk, jóváhagyjunk vagy eltávolítsunk – ideértve az olyan hirdetéseket is, amelyek negatívan érintik a felhasználóinkkal való kapcsolatunkat, illetve amelyek versenyhelyzetünkkel, érdekeinkkel vagy hirdetési filozófiánkkal ellentétben álló tartalmakat, szolgáltatásokat vagy tevékenységeket népszerűsítenek. A jelen irányelvek bármikor megváltozhatnak.

Facebookra feltöltött Videók : a jogdíj itt is működik !

Mostanában a Facebook leszedi már az olyan videókat ahol olyan zenét vagy tartalmat talál ahol jogdíjtulajdonos nem egyezett bele hogy feltegyék. Ezzel semmit nem tudsz kezdeni ki kell cserélni másra!

facebook-copyright

Ezt a szöveget küldik amikor leszedik a videódat!

Eltávolítottuk „(no title)” című videódat (a feltöltés időpontja 9:23am October 13th, 2014 volt). A videó valószínűleg olyan szerzői jog védelme alá eső anyagot (például videoklipet vagy hanganyagot) tartalmaz, amelynek megosztására nem vagy jogosult.

Ha úgy véled, hogy a videót nem kellett volna eltávolítani, mert:
– te vagy a szerzői jogok tulajdonosa, vagy
– rendelkezel a szerzői jogok tulajdonosának engedélyével, hogy ezt az anyagot feltöltsd és terjeszd a Facebookon, vagy
– más okból véled úgy, hogy te vagy jogosult ezt az anyagot feltölteni és terjeszteni a Facebookon
a következő hivatkozásra kattintva kezdeményezheted a videód visszaállítását: http://www.facebook.com/legal/video_copyright.php?video_id=805020836220707

Ha nem kívánsz ellenvetéssel élni, nem kell további lépéseket tenned. Kérjük, a továbbiakban figyelj oda, hogy milyen videókat töltesz fel. Ha ezek is vélhetően szerzői jogokat sértő anyagokat tartalmaznak, szintén eltávolításra kerülhetnek. Ez azt eredményezheti, hogy a videók feltöltését átmenetileg vagy végleg letiltjuk számodra, sőt akár fiókod végleges letiltásával is járhat.

A Facebookra feltöltött tartalmakra vonatkozó szerzői jogokkal és egyéb szellemi tulajdonjogokkal kapcsolatban a Súgóközpont Szellemi tulajdon című részében találsz további tudnivalókat: http://www.facebook.com/help/intellectual_property

Remarketing stratégia

remarketing

Remarketing

Többcsatornás Marketing

facebook, twitter, google többcsatornás remarketingje

  A marketing és általában az üzleti vállalkozások egyre bonyolultabbak, de az alapok még mindig ugyanazok: el kell érni, hogy a termékünk az első legyen az ügyfeleink számára annak érdekében, hogy tartós kapcsolatokat tudjunk kiépíteni.

 A keresőmarketing és keresőoptimalizálás révén szerzett kattintások nem elegendők. Ez a cikk arra összpontosít, hogy milyen különböző módokon használható az online hirdetés márkaépítésre, és válik termékünk vezető termékké ügyfeleink számára.

 

  1. Terelj forgalmat weboldaladra organikus és fizetett eszközökkel

Az első lépés az, hogy az emberek felismerjék a márkát, és azt, hogy mi teszi egyedivé. A folyamat ezen része a benyomáskeltésről szól, miközben mindent megteszünk az értékesítésért (igen, még mindig az értékesítés a végső cél, csak ne feledjük, az emberek általában nem hajtanak végre konverziót az első interakció során).

 Számos hirdetési platformot lehet használni a márkával való első interakció ösztönzésére. A legfontosabbak közé tartoznak (de nem kizárólag) az alábbiak:

 

  • A Google AdWords a Google.com-on és partner oldalain. Ügyelj arra, hogy a legrelevánsabb forgalmat célozd meg. Minél nagyobb a releváns forgalom, annál hatékonyabb lesz a teljes remarketing stratégia. Javítható a releváns forgalom mennyisége Bing fizetett kampány hozzáadásával. A Bing az összes internet forgalom csupán 15%-ával rendelkezik, de értékes felhasználókat szállíthat webhelyedre.
  • Facebook fizetett kampányok. Ha webhelyed célcsoportja olyan emberekből áll, akiket meg lehet célozni érdeklődési körük, munkájuk, vagy más releváns kategória alapján, akkor a Facebook nagyszerű eszköz lehet, hogy releváns forgalmat terelj vele az oldaladra, és emellett egy kis brandinget is elérhetsz vele. Ez annak köszönhető, hogy a Facebook nem kulcsszó alapú marketing eszköz. A Facebook segítségével úgy generálhatsz forgalmat, hogy azokat az embereket célzod meg, akik érdeklődésük alapján kedvelnék a márkádat.
  • Twitter hirdetések. A Tweetek hatékony eszközök lehetnek, akárcsak a Facebook, ez valójában az eladandó termék típusától függ és attól, hogy mennyire illik bele a terméked a Twitter által nyújtott célzási lehetőségekbe. A Twitteren különösen jó a földrajzi és a különböző profilok kedvelőinek kombinációjával történő célzás.
  • LinkedIn szponzorált bejegyzések. A szponzorált bejegyzések sokkal szembetűnőbbek, mint a LinkedIn-en megjelenő, klasszikus hirdetések. Itt teljes tartalom marketing stratégiát lehet felépíteni, és az oldalunkhoz sokkal jobban kötődő ügyfeleket lehet szerezni. A LinkedIn általában meglehetősen drága, de rá fogsz jönni, hogy megéri az árát. A legnagyobb hátránya, hogy a legtöbb B2C vállalkozásra nem alkalmazható.
  • Google AdWords releváns kihelyezések a Display hálózaton. Kidobott pénz, ha kidolgozott stratégia nélkül használjuk a Google Display hálózati hirdetéseket. Azonban, ha gondosan választjuk a számunkra releváns elhelyezéseket, akkor könnyedén terelhetünk rendkívül releváns forgalmat kedvező kattintási költségen. Ez a hirdetési eszköz könnyen alkalmazható a legtöbb vállalkozásra, és jól beilleszthető a többcsatornás remarketing stratégiánkba.
  • Példa

    Tegyük fel, hogy vállalkozása Lloyd alkalmi cipőket értékesít. A remarketing segítségével hirdetéseket jelenít meg a férfi alkalmi cipőkről a Display Hálózat webhelyein olyan személyeknek, akik korábban felkeresték webhelye férfi cipőkkel foglalkozó részét. Akkor is jeleníthet meg hirdetéseket a férfi alkalmi cipőkről ezeknek a személyeknek, amikor férfi alkalmi cipőt keresnek a Google oldalain.

    Dinamikus remarketing segítségével releváns termékeket bemutató, dinamikusan létrehozott hirdetéseket jeleníthet meg azoknak a személyeknek, akik korábban felkeresték webhelye férfi cipőkkel foglalkozó részét, miközben más oldalakat látogatnak meg az interneten. Ahhoz, hogy ezen remarketing lehetőségek bármelyikét is használhassa, egy címke elhelyezése szükséges a teljes webhelyére, majd egy remarketinglistát szükséges készítenie az AdWords-ben a webhelye „férfi cipő“ oldalaira.

 facebook remarketing

  1. Elemezd a forgalom minőségét és ügyelj rá, hogy a megfelelő embereket célozd meg!

 

Ha a forgalom beérkezik, győződj meg róla, hogy az embereket érdekli, amit az oldaladon olvasnak. A forgalom minőségének meghatározásához az analitikának is rendben kell lennie az oldalon.

 Le kell tudnod követni, hogy az oldaladra a forgalom milyen forrásból érkezik, és meg kell tudnod határozni, hogy mely forgalom jó, és melyik az, amely nem generál elegendő választ.  Ki kell szűrni az alábbiakat:

  • Azokat az emberek, akik nem töltenek elég időt a weboldaladon.
  • Azokat az embereket, akik visszafordulnak az oldaladról anélkül, hogy érdeklődést mutatnának (magas a visszafordulási arány, és alacsony az oldalon eltöltött idő)
  • Földrajzi területek, melyek alacsony érdeklődést mutatnak a terméked iránt (kevés eladás, kevés oldalon eltöltött idő, vagy a magas visszafordulási arány)
  • Más elemek, amelyek relevánsak vállalkozásod számára, és azt mutatják, hogy a forgalom nem elég jó.

 Minden forgalomi szegmensnél el kell végezni ezt a vizsgálatot!

 A másik oldalon viszont rengeteg jó forgalom is jelentkezik. Ez azt jelenti, hogy meg kell találni, milyen forrásokból érkezik ez a forgalom. Meg kell határozni:

 Az olyan látogatókat generáló szegmenseket, akik több mint két oldalt átböngésznek a weboldaladon.

  • Azokat az embereket, akik az oldalon jelentős mennyiségű időt töltenek.
  • Azokat az embereket, akik a közvetlenül konverzió végrehajtása előtt kerültek az oldalra.
  • Minden más adat kombinációt, ami azt jelenti, jó felhasználók böngészik az oldalunkat.

 

Az adatok elemzése és értelmezése legalább annyira fontos, mint azok begyűjtése. Ez tényleg segíthet a teljesítmény javításában.

 

  1. Találd meg, milyen remarketing alternatívák vannak, és hogy ezek közül melyiket szeretnéd használni?

 Ha már minden szükséges adatot birtokolsz, ideje hozzáfogni a tervezéshez, hogy mit fogsz kezdeni vele. Tartsd szem előtt, hogy a különböző platformok rendkívül különböző beállításokkal rendelkeznek. Például, ha a remarketinged az AdWords a bejövő forgalmára építed, akkor rendkívül szegmentált stratégiát használhatsz az Analyticsnak köszönhetően, miközben a Facebook-on nem lehet szegmentálni az Analytics értékes adatai alapján.

 Ugyanez vonatkozik minden olyan remarketing platformra, melyeken nem használható az Analytics a lista építésére.

 Azonban van rá lehetőség, hogy néhány analitikai adatot más remarketing platformokon is használjunk. Először is, megtudható a forgalmi források minősége a földrajzi hely és a nemek tekintetében. Ez segít kitalálni, hogy hol kell célzottabb módon összpontosítani, mint az általános közönség esetén.

 Miután ezt megtetted, nézd meg, hogy vannak-e olyan területek, amiket ki kell zárni. Ez ad egy kis előnyt.

 Most, hogy már elég nagy forgalmat összegyűjtöttél, és építed a remarketing listáid, elkezdheted a többcsatornás stratégiát. A többcsatornás marketing azt jelenti, hogy két vagy több platformon is megjelennek a hirdetéseid.

 Néhány, a remarketingre használható leghatékonyabb platformok közül:

  • Twitter: Ez egyre hatékonyabb módja annak, hogy ügyfeledhez szólhass egy teljesen új módon. A Twitter segítségével jó benyomást kelthetsz az emberekben, akik meglátogatták az oldalad, majd bejelentkeztek a Twitteren. A hatás az ügyfél döntési folyamatában nagyon erős lesz. Egyszerűen illesz Twitter remarketing követő kódot az oldaladba, és indulhat a kampányt!
  • Google AdWords: Elkezdheted hirdetni magad olyan embereknél, akik meglátogatták az oldalad, és éppen más oldalakon, például blogokon, fórumokon böngésznek. Bár a hatás nem lesz olyan nagy, mint a Twitter esetén, ez a csatorna is elég erős.
  • Facebook: Ez pofon egyszerű. Minden remarketing kampány kell, hogy tartalmazzon egy Facebook kampányt. Ha az emberek látnak a Facebook-on, miután már jártak az oldaladon, akkor azonnal emlékezni fognak a márkádra, és arra, hogy mit kínál. Ez azt jelenti, hogy amikor a következő alkalommal szükségük lesz a szolgáltatásra, amit kínálsz, akkor eszükbe fogsz jutni.

 Most, hogy már megtárgyaltuk a három fő módját annak, hogyan végezz többcsatornás relmarketinget, ne feledd a sikeres kampányok titkát, a friss tartalmat a weboldaladon és hirdetési szövegeidben. Ne kövesd el azt a hibát, hogy statikus remarketing kampányokat hozol létre.

 

  1. Légy az első a vásárlóidnak, és tartsd meg ezt a pozíciót.

A remarketing segít a márkaépítésben. Az emberek elkezdik a márkádat egy termékkel azonosítani, és minél többször látják a hirdetésed, annál tisztább lesz a márka és termék közötti kapcsolat.

 A legjobb márkának lenni elég ambiciózus cél.

Ez azt jelenti, hogyha már létrehoztad a többcsatornás marketing stratégiát, akkor fenn is kell tartanod. Így tarthatod fenn:

  • Tesztelj több hirdetést, hogy megtudd, melyik teremt nagyobb felhasználói elkötelezettséget. Minél nagyobb az elkötelezettség, annál valószínűbb, hogy a legtöbb felhasználó figyelmét felkelti.
  • Hozz létre egységes brandinget a teljes értékesítési csatornádon. Szükséged lesz egy egyedülálló dologra, amely egyedivé teszi a céged. Ez lehet egy logó, egy szlogen, színkombináció, egy kép vagy más elem, ami egyedivé tesz.
  • Ne félj új csatornákat kipróbálni, és keres újabbakat. Tudtad, hogy hirdethetsz olyan embereknek, akik egy adott TV műsort néznek, és a Twitteren írnak róla? Ez egy remek célzási lehetőség egy érdeklődés alapú kampányhoz.
  • Hozz létre egyedi élményt remarketing közönségednek. Ne csak a szokásos weboldalad mutasd nekik, mert azt már látták- épp ezért célzod meg őket ismét. Kínálj valami mást, és csábítsd őket arra, hogy elköteleződjenek a márkáddal.

 

Ezeken kívül még sok más stratégiát lehet alkalmazni attól függően, hogy milyen a vállalkozás. Ne félj új stratégiákkal kísérletezni! Váratlan győzelmet arathatsz!

Mit osztanak meg legtöbben a közösségi oldalakon?

  MEGOSZTÁSOK a közösségi oldalakon!

Social Share

A legtöbb megosztásban magasan vezet a fotók megosztása, utána a vélemények és a státusz megosztása illetve a belinkelt oldalak.

Te mit osztasz meg ?

 

Hasznos Online közösségek és weboldalak

SOCIAL SEO Hasznos   weboldalak és közösségi portálok amivel jó linkeket helyezhetsz el a weboldaladra és sok új látogatót terelhetsz át.

facebook_logo

Facebook

A Facebook amerikai alapítású ismeretségi hálózat, amely 2004.2.4 kezdte meg működését. Eredetileg Thefacebook-nak hívták. Az egyik legnagyobb ismeretségi hálózat a világon, amely 2011 februárjára már több mint 637 millió regisztrált felhasználót számlált. A Facebook a világ leggyakrabban használt szociális hálózatává vált a 2009. januári Compete.com rangsorolása alapján, az aktív havi felhasználók száma szerint, megelőzve a Myspacenevű közösségi oldalt. 2009. november 25-én Mark Zuckerberg bejelentette, hogy aSkype és a Twitter mintájára tőzsdére viszi a Facebookot. 2011 tavaszán a tőzsdei bevezetést még mindig korainak találták, és az időpontját 2012-re tették, közben azonban a Facebook értékét folyamatosan számítgatták és felbecsülték.A tőzsdei bevezetésre végül 2012. május 18-án délután 17 órakor került sor.

A következő mérföldkő 2012. október 4. – ezen a napon a Facebook elérte az 1 milliárd regisztrált felhasználót.[Felhasználóinak száma 1,23 milliárd, a teljes internetpopuláció 38%-a. Több mint egymilliárd felhasználó használja mobiljáról a Facebookot.

Minden cégnek kötelezően itt kell lennie mivel már több mint 4 millió magyar felhasználója van.

Hirdetési lehetőség: Van és jól működik

CÉGES RAJONGÓI OLDAL Példa:www.facebook.com/fashionawards, www.facebook.com/venuszsofor

twitter

Twitter

A Twitter ismeretségi hálózat és mikroblog-szolgáltatás, mely lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy rövid bejegyzéseket vagy egymásnak szánt üzeneteket írjanak (formázatlan szövegként, maximum 140 karakter hosszúságban) SMS-ben, a Twitter honlapján,azonnali üzenetküldő alkalmazásokon, illetve egyéb, a Twitter API-t használó programokon (például Tritterrific) vagy webes szolgáltatásokon (például Netvibes) keresztül. A Twitter rendszerét 2006 októberében a San Franciscó-i Obvious Corp. hozta létre.

A friss bejegyzések a felhasználó profilján jelennek meg, de azonnal láthatók az olyan felhasználók által is, akik feliratkoztak az adott felhasználó frissítéseire. A küldő meghatározhatja, hogy csak azok lássák a bejegyzéseit, akik a baráti köréhez tartoznak, vagy (alapbeállításként) mindenki. A Twitter ingyenes, de ha valaki SMS-eken keresztül kommunikál a rendszerrel, akkor a mobilszolgáltatónak az SMS-küldés díját meg kell fizetnie.

Ezt csak kötelezően rossz a magyaroknak mivel alig 100 ezer magyar használja de ettől még minden cégnek ajánlott regisztrálnia.

Hirdetési lehetőség: Van de itthon senki nem használja https://ads.twitter.com

Pinterest Szinte Loránd

Pinterest

A Pinterest amerikai közösségi képmegosztó weboldal. A szolgáltatás lehetővé teszi, hogy a regisztrált felhasználók témák szerint rendezetten fényképeket osszanak meg egymással. Az oldal önmeghatározása (mission statement) szerint arra való, hogy összekösse a világot azon képek által, melyeket a felhasználók fontosnak tartanak. A Pinterestet a Cold Brew Labs  16 fős csapat üzemelteti.

A Pinterestnek havi 12 millió látogatója van. Kimondottan népszerű a nők körében. A pineket (lásd alább) 97 százalékban nők osztják. 

A Pinterest felhasználói elköteleződése 2-300%-al erősebb, mint a Twitter volt ebben a korában.

A pinek 80%-a re-pin, azaz megosztás. Nagyon Fontos Social eszköz főleg azok cégek számára akik sok fotóval rendelkeznek.

Céges Rajongói oldalt itt tudsz létrehozni:

Példák cégeknek:http://www.pinterest.com/madleinecouture/, http://www.pinterest.com/dior/

Hirdetési lehetőség: http://business.pinterest.com/en/promoted-pins

Instagram

Instagram

Az Instagram egy közösségi hálózat, amely okostelefonok történő fényképek és rövid videók megosztásán alapul. A felhasználók fényképeket és videókat készítenek, melyeket különböző effektekkel/szűrőkkel láthatnak el. Ezután elláthatjuk ezeket felirattal, beállíthatjuk, hol készültek, utána pedig megoszthatjuk.

A megosztás mehet az Instagramon belül és azon kívül több különböző közösségi hálózatban (Facebook, Twitter, Flickr, Tumblr, Posterous, Foursquare) és e-mailben is. A felhasználók az Instagramon belül tudják követni egymást, kinyilváníthatják tetszésüket, illetve kommentálhatják a feltöltött képeket vagy videókat.

Kevin Systrom és Mike Krieger készítette 2010 októberében. A szolgáltatás nagyon hamar rendkívül népszerű lett, 2013 januárjában már több, mint 100 millió felhasználóval rendelkezett. A szolgáltatás az Apple Store-on és a Google Play-en keresztül is elérhető. Eredetileg csak IPhone, IPad és IPod Touch készülékeken lehetett használni, de 2012 áprilisától az Android készülékekre is elérhetővé vált. 2013 novemberében Windows Phone-ra is elérhetővé vált.

Csak mobiltelefonról lehet képeket feltölteni, azonban 2012 novemberétől rendelkezésre áll minden Instagram felhasználónak a webes profilja, az összes képével együtt.

2013. június 20-ai Instagram frissítés után minden felhasználó elkészítheti a max. 15 másodperces videóit. Ezt a képekhez hasonlóan filterekkel láthatja el, valamint feliratot, helyszín megjelölést és megosztási oldalakat adhat hozzá.

CÉGES ODAL PÉLDA:http://instagram.com/nissan

 

Videó SEO

youtube

Youtube : a Google második legforgalmasabb oldala ahol minden cégnek kötelező ott lennie

A Google videómegosztó oldala, amelyet akár egy webkamera segítségégével bárki használhat személyes és céges márkájának közvetítésére. A YouTube egy videómegosztó weblap, ahol a felhasználók videoklipeket tölthetnek fel és nézhetnek meg. 2005februárjában alapította három korábbi PayPal-alkalmazott. 2006nov a céget felvásárolta a Google Inc. 1,65 milliárdUSD(346,5 milliárd FT) és azóta annak leányvállalataként működik.

Hirdetési lehetőség az Adwords felületen keresztül https://www.youtube.com/yt/advertise/

A legforgalmasabb oldalak a világon 2014

legforgalmasabb oldalak