Webshop szállítási szokás Magyarországon

diapers webshop

Egy 2014 júniusában végzett GKI Digital kutatás során azt kérdezték az emberektől, hogy mi motiválja őket abban, hogy online vásároljanak.

A legtöbben a kényelmet említették (58%),

ezután következett az áttekinthetőbb választék (51%),

az ár pedig csak a harmadik helyen szerepelt (47%).

Azt, hogy a vásárló mennyire érzi kényelmesnek a vásárlást, alapvetően két tényező befolyásolja.

Az egyik, hogy a vevő milyen könnyen tudja megtalálni, kosárba tenni és megrendelni az adott terméket.

A másik, hogy a megrendelt termékhez milyen módon és milyen gyorsan jut hozzá.

Ez utóbbiból következik, hogy egy webáruház szolgáltatásainak értékelésekor döntő szerepe van a felkínált szállítási módoknak. Ezt szerencsére egyre többen ismerik fel, így nem is csoda, hogy az online boltoknál az utóbbi években egyre több átvételi/szállítási módot vezettek be. Ennek eredményeképpen ma már a webáruházak többségében legalább 3 átvételi mód közül választhatnak a vásárlók.

Minél több átvételi helyet biztosítunk annál több helyről tud befolyni a pénz 🙂

Személyes átvétel üzletben (ha van üzletünk)

Ha van offline üzlethelyiségünk, nagyon adja magát a személyes átvétel lehetősége. Előnye, hogy sem a vásárlónak (persze az idején kívül), sem nekünk nem kerül plusz költségbe.

Emellett nem is gondolnánk, de ez egy remek lehetőség az upsell-re. Ha bejön hozzánk a vásárló, hogy átvegye a megrendelt laptopját, miért ne ajánlanánk neki mondjuk egy laptop táskát?

Persze, ezt már korábban az online értékesítési folyamatunkban meg kellett tennünk (ha nem, az nagy hiba), viszont lehet, hogy a vevő akkor átsiklott felette, vagy csak nem tudatosult benne eléggé, hogy neki erre a kiegészítő termékre feltétlenül szüksége van.

Viszont a helyszínen, amikor először a kezébe veszi a terméket, és újraéli a vásárlás élményét, sokkal több esélyünk lehet az upsell-re.

A személyes átvétel hátrányát talán mondanunk sem kell. Ha csak nem rendelkezünk egy eDigital szintű bolthálózattal, nem valószínű, hogy az ország egész területén lennének üzleteink, és még ha ez így is van, a nagyvárosokon kívül már mi sem fogunk üzletekkel rendelkezni.

Házhoz szállítás

A házhozszállítás a legkényelmesebb átvételi mód a vásárlónak, míg mi gyakorlatilag bármilyen magyarországi címmel rendelkező pontra el tudjuk juttatni a csomagunkat. Ehhez szerződhetünk a Magyar Postával, vagy számos más futárcéggel (a teljesség igénye nélkül): DHL, FedEx, GLS,Sprinter, FürgeFutár.

Ugyanakkor a házhozszállítás hátránya, hogy ha a termék ára kicsi, akkor a szállítási díj gyakorlatilag el is viheti azt az árkülönbözetet, amely általában megvan az online és az offline rendelt termékek között. Emiatt az ár érzékeny vevők könnyen választhatják az offline vásárlást, vagy nézhetnek már alternatíva után.

Ráadásul gondolnunk kell azokra a vásárlókra is, akik nem tudnak otthonukban, vagy munkahelyükön futárt fogadni. Ugyanis sokszor okozhat gondot az is, hogy a futár érkezésének pontos idejét illetően sem áll elég információ a vásárló rendelkezésére.

Ettől még persze megkerülhetetlen szállítási módról van szó. Nem is csoda, hogy a magyar nyelvű webáruházak 88 százalékánál választhatunk futáros kézbesítést.

Viszont az elmúlt években csökkenésnek indult a tranzakcióból való részesedése. A GKI felmérésében már csak 46%-al rendelkezett, és a válaszadók 42 százaléka mondta azt, hogy csak akkor választja a házhozszállítást, ha nincs más, számára jobb alternatíva, és nem tudja a terméket máshol, másféle átvételi lehetőséggel megrendelni.

Láthatjuk, hogy emiatt a 42 százaléknyi potenciális vásárló miatt nem elégedhetünk meg csak a futáros szállítással, biztosítanunk kell a vásárlóink számára egyéb lehetőségeket is.

Ezért nézzük meg azt a kétfajta átvételi lehetőséget, amely ötvözi a személyes átvételt és a futáros kézbesítés legjobb tulajdonságait, és ugyanolyan könnyen integrálhatók webáruházunkba.

Átvevőpontok / átvevőhelyek

Itthon 2010-ben jelent meg ez a személyes átvételt nem csak az üzletben biztosító forma, melynek népszerűsége azóta is folyamatosan nő. Ezt bizonyítja az is, hogy ma már minden harmadik személyes átvétellel záruló internetes vásárláshoz valamelyik átvevőpontot használják.

Nemcsak költség, de időhatékony megoldás is, hiszen azt a kényelmet biztosítja, hogy a lakóhelyünkhöz közeli, általunk választott átvevőpontba érkezik a csomag, és záros határidőn belül bármikor átvehetjük, amikor ráérünk. Emellett mivel a legtöbb átvevőhelyen bankkártyás fizetési is lehetséges, ez gyakorlatilag egy újabb fizetési módot is jelent (utánvétes fizetés bankkártyával).

Kezdetben csak a kedvezőbb ár számított a vevőknek, mikor ezt a szállítási módot választották. Ma már a vásárlók 77 százaléka említi meg a kényelmi és rugalmassági, míg 58 százaléka a megközelíthetőségi szempontokat az átvevőpont kipróbálása melletti érvéként.

Érdekes statisztika, hogy az átvevőhelyek használatában a felsőfokú végzettségűek erősen felülreprezentáltak (70%).

Így az olyan webáruházaknak, akik ezt a csoportot célozzák, igen ajánlott az ilyen átvételi mód biztosítása.

Az átvevőpont sokféle üzlettípus lehet: benzinkutak, hírlapüzletek, ruházati boltok stb. A kiválasztásuknál a fő szempont az, hogy olyan frekventált helyen legyen, amelyet a vásárlók a lehető legkisebb időveszteséggel el tudnak érni, és az üzlet nyitvatartási ideje is hosszabb legyen az átlagosnál.

Nézzük meg milyen átvevőhelyes lehetőségek közül választhat egy webáruház.

Kezdjük a sort a ma már szinte fogalommá vált Pick Pack Ponttal.

Pick Pack Pont

2010-ben ez volt az első ilyen típusú átvételi forma. Ma már 190 településen összesen több mint 600 helyen biztosítja az országos lefedettséget átvevőpontjaival. A szolgáltatás szerződéskötés után válik elérhetővé egy webáruház számára.

Az átvevőhelyek között szerepelnek benzinkutak (egyes MOL, Avia, Avanti és OMW töltőállomások), hírlapüzletek (Inmedio, RELAY), élelmiszerüzletek (Co-op Star), és ruházati üzletek (Playersroom, Sportfactory, Playmax). Így szinte az ország összes nagyobb bevásárlóközpontjában, plázájában, nagyvárosok sétálóutcáin és főbb közlekedési csomópontjában átvehetik a vevők a megrendelt termékeket.

A hírlapüzleteket a vásárlók 78 százaléka említette a legkedveltebb átvevőpontok között, de a töltőállomásokat is majdnem minden harmadik vevő favorizálja (30%). Az utóbbiak közül sok éjjel-nappal nyitva van. Ez egy plusz lehetőség az autókkal közlekedőknek, vagy sokáig dolgozóknak.

A webáruház szerződésétől függően a csomag kiszállítási helyre érkezéséről emailben és/vagy SMS-ben értesítőt küldenek, a küldemény átvételére 5 nap áll rendelkezésre. Ha a vevő nem tudja átvenni a csomagot, további 5 nap kérhető a Pick Pack pont vevőszolgálaton. A küldeményeket csakúgy, mint a legtöbb futárszolgálatnál, itt is nyomon követhetjük egy erre a célra létrehozott alkalmazás segítségével. Emellett szerződött partnereknek marketingfelületet is biztosítanak.

GLS CsomagPont

Az egyik legismertebb futárszolgálat több mint 550 csomagpontot üzemeltetett országszerte, különböző profilú üzletekben. A legtöbb üzlet 10:00 és 20:00 között van nyitva. A csomagokra általános csomagbiztosítás van érvényben maximum 50 ezer forint értékig.

Az árképzésnél csak a csomag mérete számít. Öt méretkategória létezik, amelyeket egy erre a célra létrehozott speciális mérőszalag segítségével állapíthatunk meg. Az úgynevezett körméret (leghosszabb oldal+a két rövidebb oldal kétszerese) nem haladhatja meg a 3 métert. A csomag maximális súlya 40 kg lehet.

MPL PostaPont

A Magyar Postának is van a Pick Pack Pont-hoz hasonló szolgáltatása. A PostaPonti átvételnél választhatunk 125 MOL kút (max. 20 kg), illetve a több mint 2500 posta közül (max 30kg). A csomagbiztosítás itt is 50 ezer forint.

A PostaPont legfőbb előnye a másik két átvevőhelyes szolgáltatással szemben, hogy posta már egészen kis településeken is elérhető, így ez a legkiterjedtebb hálózat. Ráadásul a vevő könnyen összekötheti a csomagfelvételt más postai ügyeivel is.

A MOL PostaPont előnye az akár non-stop nyitva tartása, illetve a bankkártyás fizetési lehetősége.

Ugyanúgy a Posta is küld elektronikus értesítést (e-mail vagy SMS) a csomag megérkezéséről. Itt a webáruház rendelkezésétől függően 5 vagy 10 munkanapon keresztül vehetők át a csomagok. A lejárati idő előtt két nappal a címzett részére ismételt elektronikus értesítést küldenek, amennyiben az elérhetőséget a feladó megadta. A PostaPontok helyszíneit itt könnyen ellenőrizhetjük.

Emellett a Postának csomagautomatái is vannak, így ha velük szerződünk ezt is igénybe vehetjük.

Csomagautomaták

A csomagautomata egy itthon 2014-ben bevezetett szolgáltatás. A Magyar Posta volt az első, de azóta már két követőre is talált.

Előnyük, hogy a nap 24 órájában elérhetőek, hétvégén és ünnepnapokon is. Akár 1 munkanap alatt megérkezik a megrendelt csomag az automatába (vagy terminálba), amelyek forgalmas helyekre lettek kihelyezve.

Egyszerűen és gyorsan átvehető a csomag, hiszen nem kell sorban állnunk, néhány gombnyomással kivehetjük a rekeszből a csomagokat. Emellett az automata diszkrét megoldást jelent azoknak, akik nem szeretnék, vagy nem tudják a munkahelyükön vagy az otthonukban átvenni az árut.

Az elektronikus értesítés (SMS és email) itt is jár a szolgáltatáshoz, és bankkártyával is fizethetünk.

MPL

Csomagautomata

A Posta viszonylag kevés automatával van jelen a piacon, de ez a több ezer PostaPont megléte miatt talán érthető is. Csomagunkat az SMS-ben kapott azonosító és a telefonszám megadásával vehetjük ki az automatából. A csomag csak 2 napig van a rekeszben, de a határidő lejártát követően megőrzésre beszállítják azt valamely közeli postára, melyről újabb SMS-t küldenek.

A maximális áruérték és fizetés 100 ezer forint lehet, az értékbiztosítás összege 50 ezer forintig benne van az árban, afelett plusz díjat számolnak fel.

Webox

Webox

Tavaly szeptemberben indult, jelenleg az ország 80 pontján érhetőek el a terminálok.

Miután a feladó becsomagolja és felcímkézi a terméket, átadja azt a futárnak. Majd a Webox SMS-ben vagy e-mailben küld értesítést, amint a csomag megkezdte útját, valamint elküldi az átvételhez szükséges kódokat.

Amint megérkezett a csomag, újabb értesítést küld a rendszer, és a kiválasztott terminálnál, a kapott egyedi QR és numerikus kód beolvasásával akár 7 másodperc alatt lebonyolítható az átvétel.

FoxPost

Az idén piacra lépő új szereplő tavasszal 51, később pedig 250 csomagautomata telepítését tervezi. Az automatákat bevásárlóközpontokban helyezik el, így a csomagok nincsenek kitéve az időjárási körülményeknek. A csomagunkat az SMS-ben megkapott kód segítségével vehetjük át.

A FoxPost megjelenése tovább élezheti a versenyt a csomagszállítási piacon. Ezzel természetesen hosszú távon a fogyasztók járhatnak jól, bár egyelőre úgy tűnik, a FoxPost drágább lesz, mint két vetélytársa.

Az alábbi táblázatban röviden igyekszünk összehasonlítani az egyes csomagautomata szolgáltatókat. Sajnos a FoxPost-ról még viszonylag keveset tudunk, mert a szolgáltatás élesben várhatóan csak április elején indul.

Forrás:webshopexpert.hu

Facebook posztolások ereje és hatása a vásárlásra

Facebook vásárlás webshop

A vásárlói elvárásokat nem minden esetben elégíti ki a kereskedői gyakorlat, ezért a fogyasztói bizalom erősítése komoly potenciált jelent az internetes üzleteknek – derül ki az IBM Institute for Business Value tanulmányából.

A fogyasztók 43 százaléka részesíti előnyben az online vásárlási formákat, azonban csak 29 százalékuk vásárolt legutóbb ténylegesen az interneten, olvasható a tanulmányban, amely négy év, több mint százezer fogyasztó szokásait összesíti 19 országból. Bizonyos termékkategóriákban ennél is nagyobb, akár 20 százalékpont eltérés is mutatkozhat a szándék és az online vásárlás megvalósulása között.

A felmérés szerint a fogyasztók egyre inkább igénylik az úgynevezett “omnichannel” szolgáltatásokat, és elvárják, hogy a termék általános jellemzése helyett személyre szabott ajánlatokat, akciókat kapjanak az üzlet munkatársaitól.

Az ilyen “omnichannel értékesítés esetén, vagyis amikor a kereskedő több csatornán is elérhetővé teszi termékeit, a vásárlók elsősorban a raktárkészlet láthatóságát követelik meg. A modern fogyasztói igényeket jelzi, hogy a megkérdezettek 60 százaléka még vásárlás előtt szeretné leellenőrizni, hogy az általa választott termék ténylegesen megtalálható-e az adott üzletben. A válaszadók 60 százaléka ugyancsak elvárja, hogy a kereskedők online felületen jelezzék, ha nincs raktáron egy adott termék – egy év alatt ez az arány 6 százalékponttal lett magasabb.

Személyre szabott ajánlatok – Hűségprogramok egyre fontosabbak

Egyre többen várnak személyre szabott ajánlatokra a kereskedőktől, főként olyanokra, amelyek a keresletet, igényeket is figyelembe veszik. Az online vásárlók 48 százaléka értékként tekint a személyes kommunikációra a webshoppal, az üzletben azonban 44 százalék csak akkor kér segítséget, ha konkrét kérdése merül fel. A megkérdezett vásárlók 41 százaléka szerint fontos, hogy az üzlet a korábbi vásárlások adatai alapján kínáljon személyre szabott akciókat – egy év alatt 5 százalékponttal nőtt az ilyen promóciókkal szimpatizálók tábora.

A kutatás megerősíti azt a többnyire marketing-ökölszabályként alkalmazott állítást, hogy a vásárlási döntésekre leginkább a barátok, ismerősök véleménye van befolyással.

Kiposztoljuk mit vettünk és hol

Az ismert közösségi oldalakon egyre több fogyasztó osztja meg tapasztalatait egymással, ezért a kereskedők élénk figyelemmel követik az itt folyó diskurzust. A fogyasztók csaknem egyharmada szokott kisebb-nagyobb rendszerességgel posztolni aktuális vásárlásairól, ami hét százalékkal több, mint 2012-ben. De nemcsak azt mondják el, mit vettek: 43 százalékuk arról is beszámol, melyik kereskedőnél vásárolt.

Posztolj mit és honnan vettél

A válaszadók túlnyomó többsége azt állítja, döntéseire a barátok, ismerősök közösségi médián megosztott személyes véleménye van a legnagyobb hatással: 59 százalékuk az éppen beszerzett termékről, 57 százalékuk a vásárlás helyéről szóló posztokra a legkíváncsibb. A boltok, kereskedők közösségi oldalakon közétett ajánlatai a vevők 51 százalékát serkentik fogyasztásra.

forrás:technet

Weboldal használhatósági Teszt

web-design-usability

WEBSITE USABILITY Használhatósági teszt

A honlap használhatósági tesztelése (=usability test) során felmérjük, hogy a felhasználók számára mennyire egyszerű az adott honlap használata, illetve hogy sikerül-e elvégezniük mindennapos feladatokat. Az elemzés eredményei nagy meglepetéseket okozhatnak, és a javasolt fejlesztések megvalósítása gyakran a következőkhöz vezet:

  • Megnövekedtet forgalom, valamint nagyszámú visszatérő látogató
  • Vásárlói igények komolyabb ismerete
  • A telefonos ügyfélszolgálat munkamennyiségének jelentős csökkenése

A használhatósági tesztek valóban felnyitják ügyfeleink szemét. Lehetősége lesz megfigyelni, ahogy weboldala látogatói olyan feladatok és műveletek megoldásával küszködnek, amelyeket Ön a legegyszerűbb és leginkább magától értetődő lépéseknek gondolt. A tesztelés egy ismétlődő folyamat. Ne csak egyszer végezzük el. A honlapot elkészítjük, leteszteljük, módosítjuk, majd újra teszteljük. (Steve Krug – Don`t Make Me Think)

A Használhatósági / Usability teszt céljai:

  • ergonómiai problémák felfedése;
  • a résztvevők teljesítményéről mennyiségi adatok begyűjtése;
  • a tesztelt honlappal való elégedettség felmérése

Mit tudhatunk meg a teszt segítségével?

  • A teszt résztvevői sikeresen hajtották végre a feladatokat?
  • Az egyes feladatok elvégzése mennyi időt vett igénybe?
  • Mennyire elégedettek a résztvevők az oldallal?
  • Mennyire volt hatékony az oldalon belüli keresőfunkció?
  • A keresési eredmények megfelelő választ adtak a felhasználók kérdéseire?
  • Milyen problémák merültek fel a honlap használata során?

A használhatósági teszt eredménye

Írásos jelentés és prezentáció a használhatósági teszt eredményéről

A használhatósági tesztelésről készülő jelentés az ajánlásokra koncentrál, és a weboldal problémás területeire világít rá. Minden kiemelt probléma esetében egyértelmű ajánlásokat fogalmazunk meg arra vonatkozóan, hogy hogyan lehet megoldani, és ezzel használhatóbbá tenni weboldalát. Az ajánlásokat 1. kritikus, 2. fontos és 3. ajánlott kategóriákba soroljuk. A használhatósági teszten készült jelentés az oldal pozitív jellemzőire is rávilágít, felhívva az Ön figyelmét arra, hogy mely honlap-részek erősítendők. A jelentést laikusok számára is érthető nyelven írjuk, és minden fontos kérdést alaposan elmagyarázunk (vonatkozó képernyőképekkel). Igény szerint a jelentés idegen nyelven történő elkészítését is vállaljuk. Amint elkészült a használhatósági tesztjelentés, a Profit Online rövid prezentációban ismerteti Önnel a tesztelés főbb eredményeit. A prezentáció során videoklipeket mutatunk be a hatásosabb illusztrálás érdekében.

DVD-k a használhatósági tesztekről

DVD-n nyújtjuk át Önnek a használhatósági tesztek összes videoanyagát, illetve egy másik DVD-n a használhatósági tesztek leglényegesebb pontjait. Az összefoglaló DVD-k révén könnyen és gyorsan ismertetheti a használhatósági tesztek eredményeit munkatársaival, akik nem lehettek ott személyesen a prezentáción.

A használhatósági tesztelés során

A használhatósági tesztelés alatt arra kérjük a résztvevőket, hogy mindvégig hangosan gondolkozzanak. Ha pár másodpercnél tovább hallgatnak, figyelmeztetjük őket, hogy beszéljenek. A használhatósági teszteket lefolytató munkatársaink alapos képzésben vettek részt, hogy elfogulatlanul és semlegesen tudjanak kérdéseket feltenni, gondolatokat ébreszteni. A foglalkozások alatt minden résztvevő mellett a Profit Online egyik tapasztalt moderátora ül, és kérdéseivel visszajelzésekre bírja. A használhatósági tesztelés elején a felhasználóknak megmutatják az Ön weboldalát, néhány kérdést tesznek fel nekik az oldallal kapcsolatban, és hagyják, hogy szabadon ismerkedjenek vele, miközben folyamatosan elmondják, mit és miért tesznek. Ezt követően meghatározott feladatokat kell elvégezniük, aminek eredményeit megfigyeljük. A tesztelés után minden felhasználóval rövid interjút készítünk.

A használhatósági tesztelés előtt

A használhatósági tesztelés előtt szorosan együttműködünk Önnel, hogy feltérképezzük a pontos igényeket, és a weboldallal, illetve a használhatósági teszttel kapcsolatos céljait. Együttesen meghatározzuk azokat a demográfiai csoportokat, ahová weboldala látogatói sorolhatók (bizonyos esetekben mindössze egy ilyen csoportról van szó), és a teszteléshez minden csoportból több személyt hívunk be (általában 8 fős csoportokkal dolgozunk). Ez után megtervezzük és előkészítjük a résztvevők által elvégzendő feladatokat, hogy a résztvevők valósághű utakat járjanak be az Ön weboldalán. A tevékenységek alapját a weboldal látogatói által rendszeresen elvégzett leggyakoribb feladatok képezik. Többnyire egy előtesztelés előzi meg a teljes körű használhatósági teszt lefolytatását.

Nemzetközi használhatósági tesztelési lehetőségek

A Profit Online számos használhatósági tesztelést folytató vállalattal ápol partneri kapcsolatokat Európa különböző országaiban, hogy valóban globális használhatósági tesztelési megoldásokat kínálhassunk. A tesztelést teljes mértékben a Profit Online koordinálja (Ön velünk áll kapcsolatban), és egyetlen összefüggő jelentést kap a használhatósági tesztelés egészéről. Ha a használhatósági tesztelést idegen nyelven folytatjuk le, tolmács fordít le mindent, ami elhangzik. Ezáltal Ön élőben nézheti és hallgathatja a használhatósági tesztelés folyamatát a megfigyelőszobából. DVD-lemezt is kap a teljes használhatósági tesztről, melyen a felhasználó szavait angol nyelvű szinkronnal látjuk el.

Hogyan tovább?

Kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot a 06 30 357 2045 -es telefonszámon vagy az online@profitonline.hu e-mail címen. Átbeszéljük honlapja használhatóságával kapcsolatos igényeit és kéréseit – mindenfajta megrendelési kötelezettség nélkül.   Speciális használhatósági szolgáltatásaink:

Átfogó használhatósági Audit                                                                                          

A weboldalon végzett szakértői használhatósági elemzésünk…

  • konkrét ajánlásokat kínál weboldala használhatóságának növelésére
  • átfogó elemzést ad weboldala használhatóságának erősségeiről és gyengéiről
  • költség-hatékony és viszonylag gyorsan elvégezhető

A weboldalon végzett használhatósági elemzést hozzáférhetőségi elemzésünkkel együttesen is lefolytathatjuk.

A weboldalon végzett használhatósági elemzés eredménye

A weboldal elemzése során készített írásos jelentés nagymértékben javaslatokra összpontosít, és kiemeli az oldal problémás területeit. Minden kiemelt probléma esetében egyértelmű ajánlásokat adunk a weboldal használhatóságának javításával kapcsolatban. A javaslatok három kategóriára oszlanak: kritikus, fontos és hasznos tennivalókra. A weboldallal kapcsolatos használhatósági jelentés ezen kívül kiemeli az oldal pozitív használhatósági jellemzőit is, nehogy ezeket megváltoztassa! A jelentés laikus számára érthető nyelven íródik, és az oldalról vett számos képpel illusztráljuk. A jelentést természetesen idegen nyelven is tudjuk prezentálni.

A weboldalon végzett használhatósági elemzés módszerei

A weboldalon végzett szakértői használhatósági értékelést a Marketing4u magasan képzett saját használhatósági specialistái végzik. A kutatás során az elemzők a szakma szabályai szerint megvizsgálják a webhely webergonómiai tulajdonságait, azaz a webhely használhatóságát. Az átfogó webergonómiai audit részletes elemzést tartalmaz a site egészére vonatkozóan az alábbi témákban:

  • felhasználói élmény optimalizálása
  • a főoldal
  • oldalelrendezés
  • a honlap professzionalitása és hitelessége
  • a céglógó és a domain név használata
  • színek használata, kontrasztok
  • képek használata
  • hivatkozások
  • navigáció
  • keresés
  • címek, címkék, menük
  • hirdetések
  • tartalom érthetősége, elrendezése
  • űrlapok, interaktivitás
  • integrált multimédia elemek

Amit fontos tudni az online vásárlásról Aliexpress.com

ali

forrás:divány.hu

Az Internetes vásárlás alapja  a Bizalom, úgy ahogy az üzletben minden.

Még mindig sokan bizalmatlanok az online vásárlással kapcsolatban: egy idegen vállalat levon egy rakás pénzt a kártyámról, és semmi sem garantálja, hogy megkapom a kiválasztott terméket. Ugye hasonlóan gondolja ön is? Ha ma már tudja is, hogy ez nem feltétlen így van, azért korábban biztosan megfordultak hasonló gondolatok az ön fejében is.

Hogy eloszlassuk a kételyeit, összegyűjtöttük az összes lényeges tudnivalót, valamint az online vásárlás leggyakoribb kérdéseit és problémáit a regisztrációktól kezdve a Paypal-fiók létrehozásig. Elmagyarázzuk, hogyan veheti fel a kapcsolatot az eladókkal, mikortól VÁM-köteles egy termék, hogyan tudja nyomon követni a csomagját, és hogy pontosan milyen bankkártyára van szüksége a vásárláshoz.

Az online vásárlás nem feltétlen kockázatos

Mielőtt belelendülnénk a részletekbe, szeretnénk leszögezni, hogy ez a cikk nem azért készült, hogy rávegyük arra, hogy most azonnal rendeljen magának valamit egy valag pénzért. Egész egyszerűen azért tartottuk fontosnak, mert egyrészt rengeteg helyen találkoztunk azzal, hogy az emberek nem tudják, pontosan hogyan tudják megrendelni maguknak azt a terméket, ami megtetszett nekik. Másrészt fontosnak tartottuk, hogy emellett saját tapasztalatainkból is meggyőzzük arról, hogy az online vásárlás nem feltétlen veszélyes és pénzlehúzás, bár utóbbihoz persze az sem hátrány, ha megfelelő, vagyis legális platformokról vásárol.

Mi a különbség az eBay és az Aliexpress között?

Az eBay az egyik legnépszerűbb és legismertebb online aukciós webáruház, ahol az olcsó gagyi kiegészítőktől az eredeti Armani órákig és autóalkatrészekig gyakorlatilag bármit megtalál. Az oldalon nem csak fix áron, hanem licitálással is lehet vásárolni. Ezzel szemben az Aliexpress.com-ot, vagyis az online kínai nagykereskedő webáruházat – ahol nem csak nagykeresek vásárolhatnak- az utóbbi időben hatalmas őrület jellemzi, leginkább azért, mert nagyon olcsón lehet egyedi és jópofa, vagy dizájner-koppincs cuccokhoz hozzájutni. Ettől függetlenül máig sokan idegenkednek az oldaltól, pedig sok szempontból megbízhatóbb, mint az eBay: a termékek ugyanannyi idő alatt érkeznek meg és még a kínálat is sokkalta szélesebb, már ami a ruhákat és a kütyüket illeti.

Milyen bankkártyára van szükségem a vásárláshoz? Csak a dombornyomott jó?

Mielőtt elmélyednénk a regisztráció lépéseiben, nem árt tisztázni az egyik legfontosabb kérdést, vagyis azt, hogy milyen bankkártyával lehet vásárolni. A közhiedelemmel ellentétben nem csak dombornyomott kártya működik – én sem ilyet használok -, hanem minden olyan ‘sima’, elektronikus kártyák is használhatóak internetes vásárlásra, mely rendelkezik CVV kóddal, vagyis a hátoldalon feltüntetett három számjeggyel. (VISA és Mastercard/Maestro)

Erre a CVV kódra (vagyis a bankkártya PIN-kódjára) egyébként érdemes vigyázni, mert ha ezt valaki megszerzi – a kártyaszámmal együtt – akkor automatikusan vásárolhat a nevében. Viszont nem kell megijednie, ezeket az adatokat nem jegyzi meg automatikusan egyik oldal sem, minden egyes vásárlásnál újra be kell pötyögni. Többen azt tanácsolják, hogy érdemes felírni egy kis lapra, azt elrejteni a pénztárcában vagy egy biztos helyen, a kártyáról pedig lekaparni a számot, hogy semmiképp se élhessenek vissza vele.

Első lépés: regisztráljon be az oldalra, ahonnan vásárolna!

Ha már elég komolyan körbenézett egy oldalon és esetleg talált valami olyat, amit szívesen be is rendelne, nincs más dolga, mint beregisztrálni az adott oldalra. Esetünkben két, mondhatni a két leggyakoribb és legnépszerűbb – és legolcsóbb – webáruházakkal kapcsolatban segítünk regisztrálni, ezek pedig az eBay és az aliexpress.com.

aliexpress.com – regisztráció

A főoldalon a jobb sarokban látja a Join gombot, kattintson rá. Facebook-os profillal is beléphet, mi viszont azt tanácsoljuk, inkább töltse ki az egészet és regisztráljon e-maillel, így sokkal könnyebben számon tudja tartani a tevékenységeit. Adja meg az e-mail címét, a nevét (‘magyar’ sorrendben, ékezetek nélkül), a jelszavát és a biztonsági kódot és már automatikusan be is jelentkezett az oldalra.

Mikor kell VÁM-ot fizetnem?

EU-n belül nincs, EU-n kívül viszont (USA, Kína) már VÁM-köteles az adott termék, ezen belül pedig két fajtát is megkülönböztetnek: az egyik a magánszemély, a másik pedig a cég és magánszemély közötti VÁM. Aliexpressz/eBay esetén a magánszemélyre vonatkozó rész a fontos, vagyis: ha egy termék értéke nem haladja meg a 45 eurót akkor nem vámköteles, 45-150 euró felett viszont már ÁFA-t kell fizetni, 150-700 eurós rendelés esetén pedig VÁM-ot és ÁFA-t is. Jelenlegi árfolyamon tehát 13900 forintos összegig nem kell VÁM-ot fizetnie – ami pedig fontos, ez az összeg mindig egy termékre, vagy egy eladótól rendelt termékek összértékére vonatkozik! Az értékhatárokat egyébként nem kell túl komolyan venni, leginkább az elektronikai cuccokat és kütyüket vámolják.

SAJÁT TAPASZTALAT

Novemberben rendeltünk két pár cipőt egy UGG és egy Nike freerun cipőt mely összértéke volt 98 USD

Meg is érkezett rá 3 hétre, és nem csalódtunk.Persze az UGG nem volt origi de a Nike ugyan olyan amilyen az eredeti.

Trükkösek a rizsevők mivel a csomagra ráírták hogy értéke 20 USD 🙂 szóval ha nem akartok ráfaragni akkor ne rendeljetek nagy értékben mert lebuktok és jobb esetben csak vámot kell majd fizetni, rosszabb esetben pedig elkobozzák az árut.

E-Kereskedelem “Nőket csábítani a webshopba” emag kutatása

Otthoni munka

Mit vásárolnak Online a nők?

Az e-kereskedelem nemzetközi szereplői egyre nagyobb figyelmet szentelnek annak, hogy végre virtuális üzleteikbe is becsábítsák a hölgyeket.

Az eMAG az elmúlt 12 hónap során számos vásárlás adatait elemezte azzal a céllal, hogy kiderüljön: milyen különbségeket fedezhetünk fel a két nem online vásárlási szokásai között, és mit tehetünk, hogy elnyerjük a hölgyek kegyeit.

Míg a tengerentúlon a női és férfi netes vásárlók aránya ma már nagyjából kiegyenlített, addig hazánkban továbbra is az urak vannak túlsúlyban. Ezt erősíti meg az online webshop felmérése is: 2014. október elejéig elemzett adatok szerint a megrendelések valamivel több, mint egyharmadát, 34 százalékát kezdeményezték a hölgyek.

Fejlődési potenciál tehát bőven van még ezen a területen, és azok a piaci szereplők kerülhetnek előnyös helyzetbe, akik az ő igényeikre is odafigyelnek termékkínálatuk alakításánál.

A kutatás szerint a szépségápolási cikkek egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, és nem meglepő módon ezeknél a terméknél szinte minden esetben 100 százalék a nők aránya. Természetesen ez a kategória még közel sem örvend olyan magas népszerűségnek, mint az IT és műszaki cikkek, ahol az eredmény “papírforma szerint” alakult:  a férfi vásárlók esetében a tíz leggyakrabban vásárolt termék között kilenc, míg a nők esetében csupán hat tartozik ebbe a kategóriába. Ugyanakkor ezek közül mindenképp érdemes kiemelni a mobiltelefonokat, mely a női vásárlóknál az első helyen szerepel, a férfi vásárlók rangsorában pedig a második a fontossági sorrendben.

Fej fej mellett halad viszont a táblagépek aránya: mindkét nem esetében az ötödik leggyakrabban vásárolt termék.

A hölgyek táblagép iránti növekvő érdeklődését az eNET augusztusi kutatása is alátámasztja, mely szerint női tablet tulajdonosok aránya ma már megközelíti a férfiakét.

webshop vásárlási eszköz

Hölgyek: mobiltelefon, porszívó, törlőkendő, gyerekjátékok

A hölgyek esetében a televíziók, táblagépek és porszívók közé a pelenkák és törlőkendők, a gyerek és babajátékok, és a kávé is bekerült az első tízbe. A férfiak első tíz helyezettje közé az egyetlen nem IT és műszaki cikk, aminek sikerült felkerülnie, az az állateledel volt, ami a női vásárlók esetében is a második helyen szerepel.

ipod eladás

Ipod a nőké!

Egyetlen olyan IT termék van ugyanis, amiből a nők többet vásárolnak, mint a férfiak, mégpedig az iPod.

A rendkívül impozáns, 75 százalékos arány lényegesen magasabb a hazai piaci tendenciákhoz viszonyítva. Hasonlóképp érdemes megjegyezni, hogy az online webshop hordozható játékkonzoljainak 67 százaléka szintén a hölgyek kosarában landolt.

A nők sokkal inkább hajlamosak ajándékokat beszerezni, míg a férfiak a netes vásárlásaik során inkább saját maguknak vásárolnak. Viszont ők azok, akik több háztartási kisgépet, dekorációt, kozmetikai terméket, és ruhát vesznek a webshopban.

Utánvét a nyerő fizetési eszköz!

Fizetési szokások tekintetében alig találunk különbséget: mindkét nemre egyaránt elmondható, hogy továbbra is a postai utánvétet részesítik előnyben a bankkártyás fizetéssel szemben. A hölgyek esetében 86, míg a férfiak esetében 84 százalék volt az utánvétek aránya, míg a fennmaradó 14 és 16 százalék volt bankkártyás fizetés.

forrás:technet, eNet