EU netezési szokások – Romámia lemaradt

A 17 és 74 év közötti európaiak 24 százaléka még életében nem járt az interneten, derül ki az Eurostat friss felméréséből eurostat kutatása

A legrosszabbul Románia áll, ahol a vizsgált korosztály több mint fele, egészen pontosan 54 százaléka nem netezett még, a vezető helyen pedig Svédország, ahol csak 5 százalék azoknak az aránya, akik még soha nem neteztek.

Magyarország 28 százalékos nemnetező-aránnyal a középmezőnyben, a vizsgált 27 európai ország átlagához közel foglal helyet, Lettország (27%) és Szlovénia (29%) között.

A felmérés szerint, amely 149 331 háztartásban összesen 214 580 európait vizsgált, a kontinens országai sokat javultak 2006-hoz képest, amikor a lakosok 42 százaléka nem ismerte az internetet; ugyanakkor levonható az a következtetés, hogy a nethasználat szempontjából nő a szakadék a fejlett északi, illetve a kevésbé netbarát déli és keleti országok között.

A behálózott háztartások számát tekintve Holllandia vezet 94 százalékkal, aztán Svédország és Luxemburg (91%), majd Dánia (90%) következik. Ebből a szempontból Bulgária áll a legrosszabbul, ahol a háztartásoknak mindössze 45 százaléka csatlakozik a nethez, de a 47 százalékos Romániában sem sokkal jobb a helyzet. A magyar háztartások 65 százalékában van internet, ami jelentős javulást mutat – 2007-ben 38, 2009-ben 55 százalékos volt az arány.

Miért vagyunk Facebook Függők?

facebook függőség
A közösségi oldal által készíttetett tanulmány szerint az arcokban rejlik a titok nyitja.
A NeuroFocus által elvégzett kutatás a Facebookot a Yahoo és a New York Times oldalaival mérte össze, és arra a megállapításra jutott, hogy a figyelem, az érzelmi elkötelezettség és a látottakra való emlékezés kategóriáiban is a közösségi oldal szerezte a legmagasabb pontszámokat.

A kutatást végző vállalat vezérigazgatójának elmondása szerint ezek az eredmények annak köszönhetőek, hogy a közösségi oldal domináns vonásai között szerepel különböző arcok megjelenítése.

Röviden összefoglalva arról van szó, hogy mivel gyerekkorunk óta figyeljük embertársaink arcát az adott pillanatban megélt érzelmek és nonverbális üzenetek felfogása érdekében, ezért arcok jelenlétében az agyunk jobban dolgozik.

A kutatók azt a következtetést is levonták, hogy a Yahoo és a New York Times valószínűleg magasabb olvasói figyelmet érhetne el, amennyiben az általuk publikált cikkekben felismerhető arcok jelennének meg – még úgy is, hogy a közszereplőkhöz valószínűleg gyengébb érzelmi szálak fűznek, mint saját ismerőseinkhez.

Forrás: Mashable

Facebook újdonság:Városi Célzás a Facebook PPC kampányban

Facebook csalás! Profil tőrlés figyelmesztetés csalóktól


Adathalászok azzal fenyegetnek, hogy 24 órán belül törlik a Facebook-profilt, hacsak nem követed a címzett az utasításaikat. Ne dőlj be ezeknek a leveleknek és soha ne adj meg adatokat senkinek e-mailen!

Adathalászok
Az adatainkat begyűjteni akaró internetes bűnözők azzal fenyegetnek, hogy 24 órán belül törlik a Facebook-azonosítót, hacsak nem követi az e-mail címzettje az utasításaikat.

A levelek ilyen és hasonló szövegekkel érkeznek angolul:
Utolsó figyelmeztetés: az azonosítót megszűnttetjük (így!), mert bejelentés érkezett, hogy más Facebook-felhasználók számára zavaró és sértő tartalmakkal megsértette a felhasználói feltételeket. A rendszer 24 órán belül letiltja a profilját, hacsak az alábbi linkre kattintva meg nem erősíti a kért információkat.

Link

Köszönettel,
a Facebook Team
Szerzői jog © 2011 facebook Inc. Minden jog fenntartva.

Angol verzió:
A typical phishing scam reads like this, according to Hoax-Slayer:

LAST WARNING : Your account is reported to have violated the policies that are considered annoying or insulting Facebook users. Until we system will disable your account within 24 hours if you do not do the reconfirmation.

Please confirm your account below:

[Link Removed]

Thanks.

The Facebook Team

Copyright facebook © 2011 Inc. All rights reserved.

A Naked Security blog híre szerint az e-mailben személyes adatokat, bankkártya- és hitelkártya-számokat gyűjtenek és a Facebook-jelszót is kérik. Az e-mailek hamisítványok, nem a Facebook küldi őket. A közösségi oldal soha nem kér e-mailen pénzügyi információkat, sem pedig bejelentkezési adatokat.

A csalás célja, hogy ellopja a hitelkártya számát és a felhasználó azonosítóját, utóbbit azért, hogy tovább tudják terjeszteni a hamis e-mailt és még több áldozatot szedjenek.

Az ilyen adathalász e-mailek ócska trükkök, de folyamatosan bevetik őket a bűnözők, mert az „újszülöttnek minden vicc új” alapon ha csak a Facebook-felhasználók néhány százaléka bedől, máris több tízmillió áldozatot szereznek.

Phishing scam threatens to delete Facebook accounts in 24 hours

Facebook egyedi oldal Ingyen

A SocialTimes Moduláris Instant applikációk, előre programozott, sok szociális elemet tartalmazó és testre szabható alkalmazások, amelyekre ráhúzható bármely egyedi design.

Funkcionálisan alakíthatóak a felhasználó igényei szerint, és bármely üzleti Facebook oldalban egyedi aloldalként működhetnek. Azt a látszatot keltik, mintha saját fejlesztésű app futna az oldalon, pedig nem is kell egyeztetni a fejlesztőkkel.

Végfelhasználóknak és ügynökségeknek egyaránt ajánljuk a letesztelt, és a rajongók által kipróbált applikációkat.

INGYENES App Egyedi oldal készítők

1.iFrames Wizard Az egyedi aloldal varázsló
Az applikáció segítségével pár perc alatt létrehozhatsz egyedi menüpontokat az általad adminisztrált oldalakon, legyen az kép, link, vagy html tartalom. Lájkolásra buzdíthatod a látogatókat, analizálhatod az oldal forgalmát… teljesen INGYEN!http://www.socialtimes.hu/app/#iframe

2.Gallery Wizard Fotógaléria aloldal varázsló
A SocialTimes Gallery Wizarddal hozzáadhatod oldaladhoz a letisztult dizájnnal megálmodott fotó galériát, amely mindössze néhány kattintásba kerül.

http://www.socialtimes.hu/app/#gallery

Fizetős Appok

3.Fotópályázat Moduláris fotópályázat applikáció
Feltölthetőek saját készítésű fotók, szavazhatnak, lájkolhatják a felhasználók, akik megoszthatják az ismerősökkel és harcba szállhatnak a jutalomként megnevezett ajándékokért. Kiváló eszköz az új rajongók megszerzésére és a már meglévők aktivizálására.

4.Kvízjáték Moduláris kvíz applikáció
Az applikációval bármilyen kérdéssort összeállíthatsz a Facebook aloldalon, ahol a rajongók több válaszlehetőség közül választhatnak. A helyes válaszadók közül sorsolással kerül ki a nyertes. Gyors, könnyen kezelhető eszköz az új rajongók megszerzésére és a meglévők aktivizálására.

5.Mérleg Moduláris mérleg applikáció
A vagy B? A játék lényege, hogy két termék/cél/tárgy közül a rajongók kiválaszthatják a nekik leginkább tetszőt azáltal, hogy szavaznak rá. Akár kötél húzásnak is felfogható, ahol a kötelet bármilyen vizuális elem helyettesítheti. Amelyik csoport mellett több rajongó sorakozik fel, az lesz a győztes, onnan sorsol a gép.Gyors, könnyen kezelhető eszköz az új rajongók megszerzésére és a meglévők aktivizálására.

6.Teszt – oklevéllel Kitölthető kvíz, elismeréssel
Az applikációval bármilyen kérdéssort összeállíthatsz a Facebook aloldalon, ahol a rendzser értékeli a kérdésekre adott válaszok eredményességét. Az eredményt névreszóló oklevélel jutalmazza, amely publikálásra kerül a felhasználó falán. Egy meghatározott százalék feletti válaszadók közül sorsolással kerül ki a nyertes. Alkalmas oktatásra, és egyben kiváló eszköz sok új rajongó megszerzésére és a meglévők aktivizálására.

7.Gallery Wizard Plus Testreszabható galéria aloldal
A SocialTimes Gallery Wizard PLUS-szal hozzáadhatod oldaladhoz a letisztult dizájnnal megálmodott fotó galériát, amely mindössze néhány kattintásba kerül.

8.iFrames Wizard Plus Az egyedi aloldal varázsló
Az applikáció segítségével pár perc alatt létrehozhatsz egyedi menüpontokat az általad adminisztrált oldalakon, legyen az kép, link, vagy html tartalom. Lájkolásra buzdíthatod a látogatókat, analizálhatod az oldal forgalmát… a Plus változatban: egyedi ikont is kérhetsz!

9.Klikkvadász Testreszabható klikkvadász játék
Az applikáció segítségével egy megadott határidőn belul, minél több klikket kell produkálni a termékre kattintva. Az eredmény perszonalizált kép formában kerül ki a játékosok falára, elősegítve a virális terjedést, és az új lájkolók megszerzését. Remek játék, remek promóciós lehetőség, és remek lájk-gyűjtő.
Készítette: SocialTimes AppTeam