Mark Zuckerberg közösségi oldala indulásakor még az amerikai egyetemistákat összekötő „elitklubként” funkcionált. A Facebook azonban mára a világ egyik legnépszerűbb oldalává nőtte ki magát több mint félmilliárd felhasználóval. Ebből kifolyólag ma már az idősebb korosztály képviselői is megjelentek az oldalon, átalakítva az ott folyó kommunikációs formákat. Az eddigi tapasztalatok szerint a gyerekeknek, a szülőknek, sőt, a pedagógusoknak is lenne mit tanulniuk a közösségi kommunikációról.

Az első szülők megjelenését követően egyre-másra alakultak az idősebb korosztály távoltartását szorgalmazó felhasználói csoportok, sőt, két élelmes kaliforniai lány, Erika Brooks Adickman és Jeanne Leitenberg még különálló weboldalt is létrehozott My Parents Joined Facebook címen, ahol az érintettek megoszthatják egymással az így kialakuló, néha igen abszurd, vagy akár kellemetlen eseteket. Az oldalt egyébként némi angoltudással felvértezve érdemes átböngészni, mert igen tanulságos, például annak az édesapának az esete, aki fia – és összes Facebook-ismerőse – szeme láttára csatlakozott egy helyi szexklubhoz, de hasonlóképpen járt az egyik anyuka is, aki a szexi fehérneműk iránti rajongását osztotta meg ismeretségi körével.

Én nem azért regisztráltam a Facebookra, hogy azt figyeljem, mit csinálnak a gyerekek, csupán egy külföldi ismerősömmel szerettem volna felvenni a kapcsolaott” – mesélte a hvg.hu kérdésére Ivett, egy 13 és fél éves kisfiú édesanyja. „Nem is jelöltem be senkit, de a fiam osztálytársai megtaláltak, így már lettek ismerőseim az ismeretségi körükből, és láttam, hogy mit művelnek és miket írnak egymásnak.”

Ivett akkor lépett akcióba, amikor fiának egyik osztálytársa trágár megjegyzéseket írt a fiú adatlapjára. „Megmondtam a fiamnak, hogy – mivel nem én jelöltem be a barátait, hanem ők engem –, ha már elkerülhetetlen, az ilyen dolgokat írják meg egymásnak privát üzenetben. Ha viszont meglátom, hogy ilyeneket ír valaki, azt szóvá fogom tenni. Azt mondta, ‘nagyon égő’, amit csinálok. Ekkor leültem vele és megbeszéltük a dolgokat. Biztos vagyok benne, hogy egy tornaóra után, a fiúöltözőben is elhangzanak hasonlók, azonban úgy gondolom, hogy a felnőtté válás felé vezető úton ez egy lépés, hogy vállalják a következményeit, ha a nyilvánosság előtt így viselkednek.”

„A most divatos közösségi hálózatokat hiba lenne csupán sekélyes kapcsolatok veszélyes terepének tekinteni” – mondta a hvg.hu-nak Székely Iván társadalmi informatikus. „Ezek most a virtuális tér McDonald’s-ai, amelyeknek megvan a maguk fogyasztói funkciója a tömegtársadalmakban. De az élet, a szó valódi értelmében, benövi ezeket a virtuális tereket is. Jó példa erre a [Henry Joost és Ariel Schulman által rendezett, 2010-es] Catfish című film, amely éppen egy ilyen esetet dolgoz fel – ajánlom mindenkinek, aki hajlandó kicsit elgondolkozni a mai ‘Facebook-világon’.”

A Facebook olyan, mint a grund volt 30 évvel ezelőtt

„A szülők megjelenése a közösségi hálózatokon főleg a serdülőkorú gyerekeknél okozhat konfliktust” – magyarázta a hvg.hu kérdésére válaszolva Venyercsán Zsuzsanna iskolapszichológus. „A kamaszra ugyanis jellemző, hogy titkai vannak. Saját határait kezdi meghúzni és külön világába nem enged belelátni. Ez a távolságtartás az önállóságához tartozik, saját gondolatai, véleménye és élményei vannak, ezeket pedig azzal osztja meg, akivel jónak látja. Szülőként ezt tiszteletben kell tartani, különben a serdülő védekezni fog, esetleg még jobban elzárkózik. A szülőkről való érzelmi leválást, az önállósodást segítik a serdülők életében egyre nagyobb jelentősséggel bíró kortárskapcsolatok. A közösségi oldalak eddig kiváló terepet nyújtottak a fiataloknak, hogy a szüleik tudta nélkül megoszthassák egymással érzéseiket, gondolataikat. A szülők megjelenése a virtuális világban hatással lehet a közösségi oldalak használatára. Például egyre több zárt csoport jelenik meg a Facebookon, ahol csak a meghívott tagok tudnak kommunikálni.”

„Ha belegondolunk, a serdülők beszélgetése a Facebookon, ugyanolyan, mint amikor 20-30 évvel ezelőtt a tinik a grundon beszélték meg az őket foglalkoztató problémákat” – tette hozzá a szintén iskolapszichológusként dolgozó Pálvölgyi Ágnes. „A különbség annyi, hogy utóbbi esetben a szülők nem ültek le a szomszédos padra hallgatózni, most azonban ők is láthatják, hogy miről folyik a társalgás. Ez azért lényeges különbség, mert a serdülők érzelmi leválásának kvázi feltétele, de mindenképpen velejárója egyfajta fizikai elhatárolódás is.”

A két szakember szerint ennek ellenére a közösségi hálózatokon kialakuló, szülő és gyerek közti kommunikációs konfliktusok nem sokban különböznek a való életben megfigyelhető helyzetektől. Ha például a szülő mindenféle hátsó szándék nélkül bejelöli gyermekét az egyik közösségi hálózaton, lehet, hogy a tini nem fogja visszaigazolni. Ez hasonlít ahhoz a helyzethez, amikor a prepubertás korban lévő gyerek már nem feltétlenül szeretné, ha a barátai azt látnák, ahogy az édesanyja a kezét fogva vezeti az iskola elé.

„A fiatalok hajlamosak életük bizonyos szegmenseit szinte korlátlanul feltárni egymás előtt, ugyanakkor igyekeznek kirekeszteni ebből a világból a felnőtteket, a szülőket, a tanárokat” – magyarázta Székely Iván. „Nem akarják, hogy a szülők elkísérjék őket a buliba, a randevúra – és ugyanígy nem akarják ezt a virtuális világban sem. Van természetesen egy része a fiatalok magánéletének, amit megosztanak a szüleikkel, vagy aminek megbeszélésére a szülő ráveszi őket, és ebben – némi vita után – azért kialakul valamilyen konszenzus. A nagy átverés a virtuális világban azonban ott van, hogy a felhasználók egy kulisszát látnak, és elhiszik, hogy csak azokkal osztják meg az információikat, akiknek szánják. Természetesen a valós világban is előfordul, hogy a szomszéd “árulkodik” a szülőknek, tanároknak, hogy a gyereket valahol meglátták valakivel (esetleg akár kirúgva a hámból) de ez beletartozik a közösségi lét sajátosságaiba.”

„A gyerekek a szülők feltűnésére reagálhatnak úgy, hogy külön csoportokat hoznak létre, ahol az anyukák és apukák már nem látnak bele a kommunikációjukba” – tette hozzá Venyercsán Zsuzsanna. „Ez körülbelül olyan, mintha a gyerek azt mondaná: „apa, most hagyjál békén!”

„Egyszerűen annyi történt, hogy megváltozott az a tér, ahol a szülők nevelni próbálják a gyerekeiket” – tette hozzá Pálvölgyi Ágnes. „A gyerekek eddig is megtalálták a kiskapukat, ezután is meg fogják.”