Gyerekkoromban a szüleim nem engedték, hogy tévézéssel töltsem az időmet. Jól emlékszem, amikor anyám egyszer azzal kapcsolta ki a tévét, hogy az „a beszélgetések halálához vezet”, amiből persze nyomban egy húszperces vita kerekedett.

Noha megfosztottak a kis tévéképernyők bámulásától, annál gyakrabban nézhettem óriási vásznakon futó filmeket. Nagy rajongója voltam a westernnek, különösen a nagyszerű John Wayne főszereplésével készült alkotásoknak. Wayne filmjeinek emlékezetes képi pillanatai ellenére leginkább a Jake visszalő egyik mondata ragadt meg bennem:

„Kicsi a füled, de nagy a szád.”

Ez a mondat nagyszerűen összefoglalja az egyik legáltalánosabb emberi gyengeséget – kevéssé figyelni a másikra, de annál többet beszélni –, ezért jómagam is számtalanszor használtam már ezt a mondást.

Miért fontos az odafigyelés?

Jól emlékszem arra, amikor nyelvtanórán a tanárunk megmutatta, milyen remek anagrammát lehet alkotni a LISTEN (hallgat, odafigyel) szóból, amelynek betűi más sorrendbe rakva kiadják a SILENT (hallgatás) szót. Lelkes Scrabble-rajongóként felhívtam a figyelmet arra, hogy a betűkből az ENLIST (valaminek hívéül szegődik) szót is ki lehet rakni. Nagyon megmaradt bennem az ezt követő vita az osztályban, amelynek az volt a konklúziója, hogy ha többen „szegődnénk hívéül” a „hallgatás” tudományának az „odafigyelés” érdekében, akkor megdöbbentő mértékben javulhatna a tanulási képességünk, és jóval hasznosabban tölthetnénk az időt az iskolában.

Ez a vita akkor már talán túl kevés volt nekem, és meglehet, hogy túl későn jött, mivel ez után a nyelvtanóra után nagyjából egy évvel otthagytam a Stowe-t, hogy elindítsam saját folyóiratomat, a Studentet. Immár rajtam volt a sor, hogy a tanár szavait átültessem a gyakorlatba.

Arra a napra, amikor interjút készítettem John le Carré regényíróval – akinek 1963-as, áttörést hozó műve, A kém, aki bejött a hidegről nyomban bestsellerré vált –, úgy emlékszem, mintha csak tegnap történt volna. Miközben őrült gyorsasággal igyekeztem papírra vetni a gondosan összeállított kérdéseimre adott válaszokat, remegtem az idegességtől. Az interjúkra gyakran magammal vittem egy orsós Grundig magnetofont, aminek igazából csak annyi haszna volt, hogy profibbnak tűntem tőle, ugyanis a magnó hol működött, hol nem.

A feljegyzések ereje

Akkoriban alakult ki az a szokásom, amely végigkísérte az egész életemet: elkezdem egy kemény fedeles jegyzetfüzetbe feljegyezni a gondolataimat, a megfigyeléseimet és szinte minden érdekes dolgot, amit valaki tett vagy mondott. Az alatt a negyven-egynéhány év alatt, amióta az üzleti életben mozgok, nagy hasznát vettem ezeknek a feljegyzéseknek. Mára már több száz jegyzetfüzetet töltöttem meg. Nemcsak a mindennapokban használtam őket emlékeztetőként, hanem nagy pereinkben is.

Az odafigyelés remek képesség, ám tekintettel arra, hogy az átlagos emberi agy jellemzően csak kis százalékát raktározza el az adott időben jelentéktelennek tűnő kijelentéseknek és elképzeléseknek, e jegyzetek voltaképpen afféle memóriabankként szolgálnak számomra. A jegyzetelés szokásának elsajátítása tehát csodálatosan kiegészíti az odafigyelés képességét.