forrás:http://24.hu/tech/2016/03/22/400-milliardba-faj-az-orszagnak-az-informatikushiany/
Miközben a pályakezdők bruttó átlagfizetése körülbelül 160 ezer forint, egy fejlesztő első bére ennek közel kétszeresénél, 300 ezer forintnál indul. De néhány év alatt és kellő képesítés esetén 400, sőt 500 ezer forintos fizetést is kaphatnak, a területi vezetők, közép- és felsővezetők ennél is többet. Az informatikusok egyharmada dolgozik valamelyik multinacionális nagyvállalatnál, 17 százalékukat valamelyik start up vállalkozás foglalkoztatja vagy épp saját maguk építenek céget.
Négyszer annyit adnak a közösbe
Az informatikai szektorban ma 300 ezer ember dolgozik, közülük 85 000 informatikus, a többiek grafikusok, projektmenedzserek, ügyfélkapcsolati vagy értékesítési munkatársak. Ez a szektor állítja elő a hazai bruttó össztermék 13,7 százalékát, illetve az ország exportbevételének 7,9 százalékát. Egy informatikus négyszer annyit termel a közösbe, mint egy átlagos munkavállaló.
Tehát az informatikusok jól keresnek, munkájukra ma már minden szektorban szükség van, az ország versenyképességének kulcsai – és mégis 15 000 IT-szakember hiányzik Magyarországról, akik 400 milliárd forinttal növelhetnék az ország GDP-jét.
A jelenséget évekkel ezelőtt “megjósoltam” nektek. A “Munkaerőpiaci vákum” azóta létrejött és pontosan a pszi hohistórikus matemetika szerint működik!
jav.: pszi hohistórikus -> “pszihohistórikus”