
2015-ben 22 ezer informatikus végzettségű dolgozót tudtak volna felvenni a cégek, ha nem lenne munkaerőhiány informatikusokból – többek között ez derül ki abból a még hivatalosan nem publikált kutatásból, amit a Bell Research készített a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség és az NFM megbízásából.
A tanulmány következtetései alapján ráadásul ez a helyzet csak egyre rosszabb lesz, hiszen az informatikusok iránti kereslet bőven az átlag felett fog nőni a következő években nemcsak Magyarországon, de a világban is.
- a szakemberhiánnyal a felsőoktatás nem tud mit kezdeni: az állami támogatás hiánya miatt nem tudnak új helyeket meghirdetni, a jelentkezők és a felvettek száma is csökken, ráadásul egyre nagyobb a lemorzsolódás is.
- Annak, hogy a felsőoktatásba nem jut el elég diák, tökéletesen megágyaz az a közoktatási rendszer, ami a PISA-felmérés tanulságai alapján is nagyipari mennyiségben termeli ki a digitális analfabétákat. Ebben a környezetben csoda lenne, ha a diákok tömegei akarnának bejutni az informatikai szakokra, és a számokon az látszik, hogy nincs is túljelentkezés ezekre a szakokra.
- Mindennek tetejébe az IT-iparágak a globális piacon működnek, ami azt jelenti, hogy ha olyan tempóban mennek külföldre a fiatalok, ahogy az utóbbi években nekiindultak, akkor még kisebb az esélyünk arra, hogy az új, jól fizető és hosszabb távon is jó karrierlehetőséggel kecsegtető IT-munkahelyekre magyarokat vegyenek fel.
A jövő itt van és sose lesz vége
Pedig a lehetőség adott, hiszen az informatikus végzettséget igénylő munkák száma a világban egyre szaporodik, és hamarosan még azok a munkák is alapfokú informatikai ismereteket igényelnek majd, amiknek a művelői néha még egy program telepítésével is hadilábon állnak akár. Ma Európában 600-700 ezer fős hiány van szoftverfejlesztőből, és ez a hiány 2020-ra egy uniós kutatás alapján 900 ezres lesz.
Amikor munkaerőhiányról beszélünk az IT-szektorban, akkor nem pusztán arról van szó, hogy kevés a fejlesztő. Mivel az informatikai munkaerőpiac eléggé rétegzett, a különböző szintű képesítéssel rendelkező munkák esetében eltérő, hogy mekkora a hiány. A tanulmány alapján jelenleg Magyarországon
- rengeteg OKJ-s képzettségű fejlesztőre és rendszergazdára lenne szükség, belőlük van a legnagyobb hiány,
- felsőfokú szakképzettségű és Bsc-diplomás informatikusból is nagy hiány van,
- Mesterdiplomás és PHD-s informatikus kéne a legkevesebb, de ők is gyorsan munkát találnának mostanában a magyar munkaerőpiacon.
A helyzet mégis az, hogy hosszabb távon a képzettebb informatikusokra lehet nagyobb szüksége az országnak. Arról, hogy ez miért van így, az informatikai cégeket tömörítő IVSZ oktatási igazgatója, Horváth Ádámot kérdeztük meg: “Ha most nem növeljük exponenciálisan a magyar oktatási rendszerből kilépő informatikusok számát,
Tovább a teljes cikkre:http://index.hu/gazdasag/2016/03/04/informatikushiany_munkaeropiac_oktatas_informatika/