Online piaci körkép FMCG A nők vásárolni itt is


“Az online piac bővülésének ütemét is meghaladta a napi fogyasztási cikkek online kereskedelmének növekedése, annak ellenére, hogy egyedül a kozmetikumok és piperék kategóriája erősödött 2010-hez képest – derült ki a KutatóCentrum 2011-es E-Shopping FMCG Reportjából. Bár a megelőző évhez képest a vásárlások értéke emelkedett, továbbra is spórolósan költünk.

Az elmúlt évben nőtt az online napi fogyasztási cikkeket vásárlók aránya, a bővülés üteme a teljes online piac növekedését is meghaladta – derült ki a KutatóCentrum évente megismétlődő kutatássorozatának, az E-Shopping FMCG Reportnak az adataiból.
Míg ugyanis 2010-ben még csupán az aktív internetezők 11 százaléka nyilatkozott úgy, hogy egy év alatt legalább egy alkalommal vásárolt napi fogyasztási cikket online, addig idén ez az arány elérte a 15 százalékot.
Ez 36 százalékos növekedést jelent, míg a teljes online piac 27 százalékos növekedést könyvelhetett el. Ennek köszönhetően az online FMCG vásárlók aránya az internetes vásárlókéhoz képest is emelkedett valamelyest, így 2011-ben már az online vásárlók egynegyede számít online FMCG vásárlónak is egyben.

A bővülést a piperék és kozmetikumok piacának erősödése eredményezte, ugyanis ez volt az egyetlen kategória, amiben az előző évhez képest növekedés figyelhető meg. „Ez az eredmény nem meglepő annak ismeretében, hogy a napi fogyasztási cikkeket is elérte a kuponláz, ám egyelőre főként csak az illatszerekhez lehet olcsóbban hozzájutni a közösségi vásárlást kínáló oldalakon” – jegyezte meg Györfi Anna, a KutatóCentrum kutatási projekt menedzsere.

A második legnépszerűbb kategória a háztartási és vegyiáruk csoportja, míg az italokat, a zöldséget és a gyümölcsöt szinte mindenki hagyományos módon szerzi be.
Spórolósan költünk

A napi fogyasztási cikkeket online vásárlók között a hagyományos boltok közönségéhez hasonlóan a nők vannak többségben.
Ugyanakkor nem csupán az FMCG szektorban jeleskednek a gyengébbik nem képviselői: az E-Shopping Report adatai szerint a nők aránya jelentősen megnőtt az internetes vásárlók csoportjában is. „Így az előző évekkel ellentétben a női online vásárlók aránya meghaladja a férfiakét, ami a webes boltokat arra késztetheti, hogy az új trendnek megfelelően átgondolják a megjelenésüket” – emelte ki a KutatóCentrum szakembere.

Egy-egy online bevásárlás alkalmával nem költünk sokat: a napi fogyasztási cikkeket online vásárlók a legutolsó vásárlásuk alkalmával legnagyobb arányban 10 000 forint alatti összeget költöttek el (84%), ezen belül is legjellemzőbb az 1000 forint alatti költés (26%).

A webes boltok számára ugyanakkor kedvező tendenciát jelez, hogy 2010-hez képest jelentősen nőtt az 5000 és 10 000 forint közötti értékben vásárlók aránya (12 százalékról 20 százalékra), és a több mint 20 000 forintot elköltők aránya megduplázódott.

Egyszerűbb leugrani a boltba

Azok, akik az elmúlt egy évben nem vásároltak napi fogyasztási cikket online, elsősorban arra hivatkoztak, hogy jobban szeretik személyesen megvizsgálni a terméket, emellett 21 százalék azt is kiemelte, hogy gyorsabb és egyszerűbb leugrani a közeli boltba.

„Ez összecseng azzal, amit általában az aktív internetezők az online FMCG vásárlásról gondolnak: a legnagyobb hátránynak ugyanis évek óta a kézzelfoghatóság hiányát tartják. Az előnyök között a legtöbben a sorban állás és cipekedés megspórolását, valamint a „rugalmas nyitva tartást” emelték ki” – monda el Györfi Anna.”

Forrás: KutatóCentrum (sajtóanyag)

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s