Microsoft új közösségi oldala meghódította Indiát

socl

A Fuse Labs által fejlesztett Socl elsősorban a látványos bejegyzéseket helyezi előtérbe, és a Microsoft szerint a közösségi élmények, valamint a tanulás azok, amelyeket a középpontba állít. Az oldalon online galériákban oszthatjuk meg a fotóinkat, hasonlóan a Pinteresthez. 

A Bing keresőmotor által támogatott Soclre Facebook– és Microsoft-fiókkal is lehet regisztrálni. A vizuális élményre építő bejegyzéseket a Facebookon és a Twitteren is meg tudjuk osztani. A Microsoft egyébként hangsúlyozta, hogy véletlenül sem az előbbi két szolgáltatással akarnak versenyezni, a Socl egy kísérleti projekt – amely egyébiránt Indiában a legnépszerűbb.

Közösségi Média megváltoztat sok mindent !? TED

Olyasmit fogok ma állítani, ami bolondságnak tűnhet: a közösségi média véget vet a nemi alapú megkülönböztetésnek. Hadd magyarázzam ezt meg. Azt kívánom ma Önöknek bebizonyítani, hogy az internetes közösségi oldalak, amiket mindannyian ismerünk és kedvelünk, vagy épp elutasítunk, tulajdonképpen segítenek abban, hogy megszabaduljunk néhány képtelen feltételezéstől, melyek társadalmunkban a nemek közötti különbségekről élnek.

Úgy gondolom, hogy a közösségi média valójában segíteni fog nekünk leszámolnijónéhány buta és lealacsonyító sztereotípiával, amelyeket a médiában és a reklámokban a nemekről látunk.

Ha még nem vették volna észre, a média általában görbe tükröt tart elénk az életünkkel és a nemi identitásunkkal kapcsolatban. Úgy gondolom, hogy ez változni fog. Ma a legtöbb médiavállalat — televízió, rádió, kiadó, játékgyártó, mindegy minek nevezzük — nagyon szigorú megkülönböztetést alkalmaz annak érdekében, hogy megértse a közönségét.

Ezek az idejétmúlt demográfiai kategóriák. Agyonkorlátozó címkékkel határoznak meg minket.Az elképzelés gyenge pontja az, hogy a médiavállalatok szerint ha egy bizonyos

Hogyan ír a közösségi média történelmet

Clay Shirky: Hogyan ír a közösségi média történelmet

Clay Shirky megmutatja, hogyan segíti a Facebook, a Twitter és az sms az elnyomó rendszerek állampolgárait a valós hírek terjesztésében a cenzúra megkerülésével (még ha rövid időn keresztül is). A fentről lefelé irányuló hírközvetítés vége átalakítja a politika természetét.

ÉN 2.0 Márkaépítés Social Média segítségével – álláskeresőknek kötelező olvasmány

Online Márkaépítés

Az Én 2.0 kézen fogva vezet minket az úton, melynek során személyes márkánkat felépíthetjük, fenntarthatjuk és karrierálmaink elérése érdekében alkalmazhatjuk.

én márkaépítés online

Akár pályát akarunk változtatni, akár állást keresünk vagy a munkahelyünkön szeretnénk előrébbjutni, Dan Schawbel, a személyes márka szakértője megmutatja a kiutat a közösségi média áthatolhatatlannak tűnő labirintusából. A könyv – a blogolás, a videós önéletrajz, és az olyan networking oldalak, mint a LinkedIn, a Facebook és a Twitter mellett – immár elengedhetetlen és a legkorszerűbb eszköze lett a saját márka kiépítésének és a karrierépítésnek.

Dan Schawbel a Millennial Branding managing partnere, a Personal Branding című magazin kiadója és a személyes márka vezető szakértője. Online naplója, a www.Personalbrandingblog.com – melynek cikkeit olyan mérvadó amerikai portálok is átveszik, mint a Reuters és a Fox Business – napjaink legfontosabb karrierépítéssel kapcsolatos blogjainak egyike.

Dan rendszeresen ír cikket a Wall Street Journal és a Metro US számára is, és ő a BusinessWeek legfiatalabb publicistája. Több mind 150 alkalommal tűnt fel az online és offline médiában, többek között a New York Times-ban, a Wall Street Journal-ban, a CBS-en, a Fox-on és az ABC-n.

SBN 978-963-304-087-4
megjelenés: 2012. augusztus 15.
terjedelem: 280 oldal
formátum: 145*210

LinkedIn Vállalati rajongói oldal létrehozása

A LinkedIn most egy  hatékony eszközt kínál , hogy kapcsolatokat építsen ki az célcsoportja és  üzlettársai részére

2012 Szeptemberében  LinkedIn bejelentette, hogy új piacot és lehetőséget nyit a Company(Üzleti) oldalak részére . Ez használhatóság szempontjából és jobb élmények az oldalon teljesen megfelel ergonómiailag és tartalmilag.
Miért lesz ez jó a LinkedIn tagoknak ?
Mike Grishaver, Product Manager a LinkedInél, azt mondta:

“ez a jobb és erőteljesebb, hatékonyabb módja annak, hogy kapcsolatokat építsenek ki a cégek egymást között a LinkedInnen. “A hangsúlyt a vizuális és releváns tartalomra helyzeték.

LinkedIn új Vállalati Oldalak most a vállalkozók számára egy komplett eszköz lehet a hatékony marketingre.

Hozd létre saját oldalad itt:http://learn.linkedin.com/company-pages/#setup

Töltsd le itt:Linkedin-Company-Pages-Guide-03-2011