Facebook tiltás PÉLDA

224392

A Forsman & Bodenfors svéd ügynökségnél régóta szövegíróként dolgozó Eva Råberg múlt héten toplessben fényképezte le magát, miközben a kamerának két középső ujját is felmutatta, írja az Adweek.

Gesztusával azt akarta szemlélteni, hogy elege lett az FB tiltási gyakorlatából, vagyis abból, hogy minden olyan képet  törölnek, amelyen női mellbimbó látható, miközbena “szőrös zacskós” képekkel nincs bajuk.

Elege lett abból a “kettős mércéből”, amibe a férfi test belefér, míg a női nem.

Elege lett abból is, hogy a gyűlöletkeltő bejegyzéseket nem törlik, míg a meztelenség tiltott. Ahogyan ő fogalmazott: “ezért mutatom fel a két középső ujjamat”, és ezzel vet véget facebookos jelenlétének. Az Adweeknak egyébként bővebben is kifejtette álláspontját: elkeserítő számáéra, hogy a menekültválság ürügyén rengeteg rasszista poszt jelenik meg a közösségi oldalon, ám azok nem sértik a közösségi alapelveket.

Az ominózus posztot azóta törölte az FB, sőt miután férfiismerősei megosztották a képet, azok is tiltás alá kerültek. 

Ezt a bejegyzést NE posztold kérlek ! mert lehet letiltanak téged is

Facebook kampány – Érdeklődőkeresési hirdetések

erdfb

Az érdeklődőkeresési hirdetések más lehetőségekhez képest közvetlenebb lehetőséget adnak arra, hogyérdeklődőkeresési kampányokat jeleníts meg a Facebookon.

Az érdeklődőkeresési hirdetések lehetővé teszik az emberek számára, hogy egy űrlap kitöltésével jelezzék egy vállalkozás terméke vagy szolgáltatása iránti érdeklődésüket, és a megadott adatok alapján az adott vállalkozás meg tudja keresni őket.

Az érdeklődőkeresési hirdetések egyszerűbb lehetőséget jelentenek arra, hogy az emberek űrlapokat töltsenek ki mobilkészülékükön. Az érdeklődőkeresési használatával lehet regisztrálókat keresni hírlevelekhez, árbecslésekhez, telefonos megkeresésekhez és üzleti információk elküldéséhez. Az űrlapot nyitott végű, feleletválasztós kérdésekkel és kapcsolattartási adatok megadására használható mezőkkel szabhatod testre, hogy a vállalkozásod számára legfontosabb információkat tudd megkapni.

Amikor valaki rákattint egy érdeklődőkeresési hirdetésre, a Facebookon egy űrlapra kerül, ahol a „Küldés” gombra való kattintás előtt módosíthatja és megerősítheti az előre kitöltött adatokat.

Hogyan tudok érdeklődőkeresési kampányt létrehozni?

Mielőtt megkezdenéd az érdeklődőkeresési kampány létrehozását, ajánlott a jogi munkatársaiddal átnézetni az űrlapon feltenni tervezett kérdéseket, illetve a szolgáltatási feltételeket és az érdeklődőkeresési hirdetések szabályait. Ha elkészültél, ellenőrizd a következő előfeltételeket:

  1. Hozzáférés a vállalkozásod Facebook-oldalához.
  2. A vállalkozás adatvédelmi szabályzatának URL-címe.
  3. A hirdetéshez használandó kép.

Amikor készen állsz, nyisd meg a Power Editort. Az alábbiakban olvasható útmutatás a kampány, a hirdetéssorozat és a hirdetések szintjén végrehajtandó műveletekről.

Kampány

  1. Kattints a Kampány létrehozása pontra, és adj nevet a kampánynak.
  2. A Konkrét cél beállításnál válaszd az Érdeklődők keresése lehetőséget. Fontos tudni, hogy a vásárlás típusánál mindenképpen a Licit beállítást kell választanod.
  3. Kattints a Létrehozás gombra.

Tipp a hibaelhárításhoz: Ha nem látod az „Érdeklődők keresése” célt, próbáld meg alaphelyzetbe állítani a Power Editort. Ehhez kattints a Súgó > A Power Editor alaphelyzetbe állítása… gombra a képernyő jobb felső részén.

Hirdetéssorozat

  1. Hozz létre új hirdetéssorozatot, és adj neki nevet.
  2. A hirdetéssorozat szintjén add meg az Oldal beállítását (a folytatáshoz itt el kell fogadnod a feltételeket), a Költségkeret, Ütemezés, Célközönség, Elhelyezés, Optimalizálás és árképzés, valamint a Teljesítés típusa beállításait. Más kampánytípusoktól eltérően ebben az esetben csak mobilos elhelyezéseket választhatsz. Emellett 18 éves életkor alattiakat nem célozhatsz meg érdeklődőkeresési hirdetésekkel.

Hirdetés

  1. Hozz létre új hirdetést, és adj neki nevet.
  2. Add meg a Facebook-oldal, Kreatív tartalom és Követés beállítások értékeit.
  3. Az Érdeklődők keresése területen kattints az Új űrlap létrehozása gombra.
  1. Adj nevet az űrlapnak, válassz nyelvet, majd kattints a Kérdések megadása pontra. Fontos tudni, hogy az itt kiválasztott nyelv lesz az, amelyen az űrlap az azt kitöltő célközönségnek megjelenik majd.
  2. A Milyen információkat szeretnél megkérdezni? területen a „Teljes név” és az „E-mail cím” bejelölve szerepel majd. A További lehetőségek pontra kattints, ha további információt szeretnél kérni.
    Egyéni kérdés feltétele:
  3. Amikor befejezted a kérdések megadását (legfeljebb hármat lehet), kattints a Kizáró nyilatkozat megadása gombra.
  4. Adj meg az adatvédelmi szabályzatodra mutató hivatkozást, illetve ha van, további kizáró nyilatkozatokat, majd kattints a Célhely megadása pontra.
  5. Add meg a webhely URL-címét, amelyet szeretnél, ha az emberek felkeresnének az űrlap kitöltése után, majd kattints az Űrlap előnézete gombra.
  6. Nézd végig az űrlapot, és ha szükséges, módosítsd.
  7. Kattints az Űrlap létrehozása gombra.
  8. Kattints a Power Editor tetején a Változtatások feltöltése pontra.

forrás:facebook

Remarketing Lista email címekből

Az ügyfelek e-mail címeiből álló lista létrehozása

Hozzon létre egy, az ügyfelek e-mail címeiből álló listát, és jelenítse meg hirdetéseit a Google Keresésben, a Gmail vagy a YouTube szolgáltatásban azon ügyfelek számára, akik megadták az e-mail címeiket. A cikk ismerteti a listák létrehozásához és kezeléséhez szükséges lépéseket, valamint a követelményeket.

Így működik

Mondjuk egy kiskereskedő a Google Keresésben megjelenő hirdetésekkel szeretné népszerűsíteni új hűségprogramját ügyfelei felé. A szolgáltatás a következőképpen működik:

A kiskereskedő létrehoz egy listát azokból az e-mail címekből, amelyeket az ügyfelek adtak meg neki. A kiskereskedő létrehoz egy „Csak Keresési hálózat” típusú kampányt, amely ezt a listát célozza meg. A kiskereskedő ügyfelei – akik bejelentkeztek a saját Google-fiókjukba – számára a Google Keresés használata közben megjelennek a kiskereskedő hirdetései.

Az e-mail címek feltöltött listáját a rendszer csak a Google azonosítókkal való egyeztetésre és az irányelvnek való megfelelés céljából használja fel. Nem osztja meg senkivel, és az egyeztetést és a megfelelőség ellenőrzését követően 7 nap után törli.

Az ügyfelek e-mail címeiből álló lista létrehozása

  1. Jelentkezzen be az AdWords szolgáltatásba.
  2. Kattintson a Megosztott könyvtár elemre.
  3. Kattintson a Közönségek lehetőségre.
  4. Kattintson a +Remarketinglista elemre és válassza ki az „Ügyfelek e-mail címei” lehetőséget a legördülő menüből.
  5. Adjon meg egy nevet.
  6. Válassza „Az ügyfelek e-mail címeinek feltöltése” lehetőséget.
  7. Válasszon egy fájlt (a követelményeket lásd alább).
  8. Adjon meg egy e-mailes leiratkozási linket. Adja meg annak az oldalnak a linkjét, ahol az emberek kezelhetik az Öntől érkező üzenetek beállításait (így többek között le is iratkozhatnak azokról az e-mail listákról, amelyekre feliratkoztak).
  9. Állítsa be a tagság időtartamát.
  10. Jelölje be „Az adatok gyűjtése és Google-lal történő megosztása a Google irányelveinek megfelelően történik.” négyzetet.
  11. Kattintson a Lista feltöltése és mentése lehetőségre. A feltöltés alatt álló fájl állapotát a „Közönségek” alatt ellenőrizheti – a feltöltés akár 3 óráig is eltarthat.
  12. Adja hozzá az ügyfelek e-mail címeiből álló listát a kampányhoz.
    • Ahhoz, hogy a hirdetések megjelenjenek a Gmail szolgáltatásban, adja hozzá a listát egy olyan „Csak Display Hálózat” típusú kampányhoz, amely a „Hirdetésgaléria” „Gmail-hirdetések” elemét használja. Ehhez nyissa meg a kampányt, kattintson a Display Hálózat lapra, kattintson a + Célzás elemre, válassza ki a kampányt és a hirdetéscsoportot, kattintson a „Célzás hozzáadása” elemre és válassza az „Érdeklődési körök és remarketing” lehetőséget, majd kattintson a „Remarketinglisták” elemre, és válasszon ki egy listát.
    • Ahhoz, hogy a hirdetések megjelenjenek a Google Keresésben, adja hozzá a listát egy „Csak Keresési Hálózat” vagy „Keresési Hálózat és választott Display” típusú kampányhoz.
    • Ahhoz, hogy a hirdetések megjelenjenek a YouTube szolgáltatásban, adja hozzá a listát egy „Online videó” típusú kampányhoz.

Követelmények

  • A fájl a .csv formátumot használja, és nem lehet 17 MB-nál nagyobb.
  • A fájlban az e-mail címek kivonatolva vannak (ha szükséges), és vesszővel vagy sortöréssel vannak elválasztva.
  • A tagság időtartama a listában nem több mint 180 nap.
  • Azokat az e-mail címeket, amelyek nem felelnek meg az ügyfélegyezésre vonatkozó irányelvnek, a rendszer eltávolította.

A listák biztonságos feltöltése kivonatolt e-mail címek használatával

  1. Készítse elő az ügyfelek e-mail címeit: az összes karakter kisbetűs legyen, és távolítsa el az e-mail címek előtti vagy utáni extra szóközöket. A kivonatolás figyelembe veszi a nagybetűs írásmódot és a szóközöket is, ezért az egyezés csak akkor fog működni, ha előbb előkészíti az e-mail címeket.
  2. Az e-mail címekre alkalmazza az SHA256 algoritmust, amely az egyirányú kivonatolás egy iparági szabványa.

    Példa

    Az example@gmail.com e-mail cím kivonatolt verziója:264e53d93759bde067fd01ef2698f98d1253c730d12f021116f02eebcfa9ace6.

  3. Másolja a kivonatolt e-mail címeket egy .csv fájlba, ügyelve arra, hogy a fájl megfeleljen a fenti „Az ügyfelek e-mail címeiből álló lista létrehozása” című fejezetben olvasható követelményeknek.
  4. Biztonságosan töltse fel a fájlt a fenti, ugyanebben a fejezetben található lépéseket követve.

További e-mail címek hozzáadása egy listához

  1. Kattintson a Megosztott könyvtár elemre.
  2. Kattintson a Közönségek lehetőségre.
  3. A Remarketinglisták táblázatában kattintson az ügyfelek e-mail címeiből álló listára.
  4. Kattintson a ceruza ikonra.
  5. Válassza a „További e-mail címek hozzáadása” lehetőséget.
  6. Válassza ki azt a fájlt, amely tartalmazza a hozzáadni kívánt e-mail címeket.
  7. Kattintson a Lista feltöltése és mentése lehetőségre.

Tipp

Frissítse a listákat rendszeresen, így az a fontos ügyfelek e-mail címeit mindig tartalmazni fogja.

E-mail címek eltávolítása egy listáról

  1. Kattintson a Megosztott könyvtár elemre.
  2. Kattintson a Közönségek lehetőségre.
  3. A Remarketinglisták táblázatában kattintson az ügyfelek e-mail címeiből álló listára.
  4. Kattintson a ceruza ikonra.
  5. Válassza az „E-mail címek eltávolítása” lehetőséget.
  6. Válassza ki azt a fájlt, amely tartalmazza az eltávolítani kívánt e-mail címeket.
  7. Kattintson a Lista feltöltése és mentése lehetőségre.

Hasonló közönségek a YouTube és a Gmail szolgáltatásokhoz

Az ügyfelek e-mail címeiből álló listákon alapuló hasonló közönségek a YouTube és a Gmail szolgáltatásban érhetők el. Ezeket a hasonló közönségeket a rendszer automatikusan létrehozza, amennyiben a listák megfelelnek a minimális jogosultsági feltételeknek. Ugyanúgy megcélozhat egy hasonló közönséget, mintha egy remarketinglistát célozna meg, ehhez adja azt hozzá a kampány egyik hirdetéscsoportjához. A részletes utasításokat lásd itt: Remarketing a YouTube nézői körében az AdWords szolgáltatás segítségével.

10 adókedvezmény és állami támogatási forma

10 adókedvezmény és állami támogatási forma, amelyet érdemes igénybe vennünk magánszemélyként a bankokon és más pénzügyi intézményeken keresztül.

Akár megtakarítunk, akár hitelt veszünk fel, jó eséllyel beleütközünk az államba, amely a magyarok takarékosságát és eladósodását is súlyos tízmilliárdokkal támogatja. A pénzintézetek is egész üzletágakat alapítottak a nekünk közvetített állami támogatások minél jövedelmezőbb hasznosítására. Íme 10 adókedvezmény és állami támogatási forma, amelyet érdemes igénybe vennünk magánszemélyként a bankokon és más pénzügyi intézményeken keresztül.

 1. Tartós befektetési/betéti számla (TBSZ)

A befektetéseiket aktívan és hosszú távon kezelő, tudatos befektetők számára a TBSZ a legjobb eszköz arra, hogy részben vagy egészben elkerüljék a bankbetéteket és befektetéseket sújtó 16%-os kamatadó és 6%-os egészségügyi hozzájárulás (eho) megfizetését a hozam után. TBSZ-en elhelyezett megtakarításunk időszaka egy (csonka) gyűjtőévvel kezdődik, amikor elhelyezhetjük a minimum 25 ezer forintos megtakarításunkat a számlán (igazán év végén érdemes ezt megtenni). A TBSZ-en elhelyezett összeg hozamára a gyűjtőévet követő 3. év elteltével már csak 10%-os kamatadót kell fizetnünk, az 5. év elteltével ez 0%-ra csökken, az eho-fizetési kötelezettségünk pedig már a 3. év végén megszűnik. A befektetés formája nem kötött, de az értékpapír típusú megtakarításokat tartós befektetési számlán, a betétünket pedig tartós betéti számlán tudjuk elhelyezni. Akkor érdemes ezt megtenni, ha 3 vagy 5 naptári évig biztosan nem akarunk hozzányúlni az összeghez. Ha mégis erre kényszerülünk, sokat azért nem vesztünk: meg kell fizetnünk az elért hozam után a szokásos kamatadót és ehót. A következő néhány hónap egyébként izgalmas lesz a TBSZ szempontjából a pénzügyi intézmények számára, ugyanis idén év végén lejár a 2010-ben érkezett első TBSZ-es megtakarítók 5 éves megtakarítási időszaka, így egy részük biztosan új helyet fog keresni a pénzének.

2. Nyugdíj-előtakarékossági számla (NYESZ)

Az aktív befektetési döntéseket szabadon választott időpontokban saját maguk meghozó, nyugdíjra készülő megtakarítók kedvelt érték-papírszámlája a NYESZ. Arra jó, hogynyugdíjcélú megtakarításunkat a piacon elért hozamon felül minden évben 20%-os (az előző évi befizetéssel arányos) személyijövedelemadó-jóváírással egészítsük ki, a jóváírás ugyanis a számlára kerül. Az adójóváírás maximális éves összege 100 ezer forint (ami tehát 500 ezer forintos éves befektetés mellett használható ki), a 2020-ig nyugdíjba vonulók esetén pedig 130 ezer forint. Legalább 5000 forintos kezdeti befizetéssel indítható el a NYESZ, amelynél arra kell ügyelni, hogy idő előtti felvétele sokba fájhat: ha 10 évnél korábban használjuk fel a megtakarítást (a 2013 előtt nyitott számlák esetében ez 3 év), akkor a hozam után 16%-os személyi jövedelemadót és 27%-os ehót kell fizetnünk. A már igénybe vett állami adókedvezmény 20%-kal növelt értékét (is) vissza kell fizetnünk, amennyiben nyugdíjba vonulás előtt nyúlunk hozzá a megtakarításunkhoz. Teljes adó- és elvonás-mentességet csak akkor élvez a NYESZ-en lévő megtakarítás felhasználása (kivéve az esetlegesen felvett osztalékot), ha az legalább 10 év után és nyugdíjba vonulást követően történik.

3. Önkéntes nyugdíjpénztár

A befektetésüket inkább egy szakértő (pénztár) gondjaira bízó, rendszeres, nyugdíjcélú megtakarítást választó ügyfelek kedvelt megtakarítási formája, amely ugyancsak évi 20%-os adójóváírást biztosít minden befizetés után, az adójóváírást pedig automatikusan befekteti, ezzel gyarapítva a nyugdíjba vonulás után igénybe vehető nyugdíj-kiegészítést. Az adókedvezmény éves maximális mértéke 150 ezer forint, amit évi 750 ezer forint befizetése esetén lehet teljesen kihasználni. Minél többet fizetünk be tagdíjként, arányosan annál több marad az egyéni számlánkon, ugyanis a befizetések tartalékok közötti felosztása sávosan történik (törvényi szabály szerint az éves befizetésből 10 ezer forintig annak 90%-át, a felett pedig a befizetett összeg 94%-át köteles a pénztár az egyéni számlánkon jóváírni, a többi a működési és likviditási tartalékba megy). Nyugdíjkorhatár előtt nem nagyon érdemes hozzányúlni önkéntes nyugdíjpénztári megtakarításunkhoz: a szerződéskötéstől számított 10 éves várakozási időt követően vehetjük csak fel a befizetéseinket a tőkére (illetve annak később évente csökkenő arányára) vetített 16%-os szja és 27%-os eho megfizetésével. Nyugdíjkorhatár után a 2013 előtt szerződést kötők 3 éves, a később szerződést kötők pedig 10 éves várakozási idő leteltével vehetik fel adómentesen a nyugdíjpénztári megtakarításukat.

4. Nyugdíjbiztosítás

Olyan megtakarítási célú (unit-linked vagy vegyes) életbiztosítás, amely a befizetett díj után évi 20%-os adójóváírást biztosít, és az alábbi négy eset valamelyike bekövetkeztével fizet: 1. a biztosított halála, 2. jogszabály szerinti nyugdíjszolgáltatásra való jogosultság megszerzése, 3. egészségi állapot legalább 40%-os károsodása, 4. öregségi nyugdíjkorhatár betöltése (másfajta felhasználás esetén 20%-kal növelten kell az adókedvezményt visszafizetni). Természetesen általában ez utóbbira készülünk egy nyugdíjbiztosítás megkötésével. A nyugdíjbiztosításokat legalább 10 évig érdemes tartanunk, ezt megelőzően ugyanis a visszavásárlási táblázat alapján tőkénk egy részét (minél előbb nyúlunk a biztosításhoz, annál nagyobbat) is elveszíthetjük. Az adókedvezmény mértéke ennél a megtakarításnál legfeljebb 130 ezer forint lehet, ami évi 650 ezer forint befizetésével használható ki. Amennyiben NYESZ-szel és/vagy önkéntes nyugdíjpénztári tagsággal is rendelkezünk a nyugdíjbiztosításunk mellett, teljes adókedvezményünk legfeljebb évi 280 ezer forint lehet. Unit-linked nyugdíjbiztosítás esetén akár szabadon is összeállíthatjuk befektetési portfóliónkat (amin persze sokat nyerhetünk és bukhatunk is), a vegyes nyugdíjbiztosítások viszont biztos befektetés mellett fix hozamot ígérnek.

5. Egyéb megtakarítási kamatadó- és eho-mentességek

Amennyiben állampapírban vagy legalább 80%-ban forintban kibocsátott állampapírba fektető befektetési alapban helyezzük el a pénzünket, nem kell megfizetnünk abankbetétek és a többi befektetési alap esetében kötelező 6%-os egészségügyi hozzájárulást (eho) a hozamunk után. A hosszabb távra elhelyezett életbiztosítások esetében is élvezhetünk adókedvezményt: az egyszeri díjas (egyösszegű) életbiztosításokkamatadója és ehója 3 év után feleződik (8% kamatadót és 3% ehót kell fizetni a hozam után), 5 év után pedig eltűnik, ugyanez a rendszeres díjas életbiztosításoknál 5, illetve 10 év után történik meg.

6. Családok otthonteremtési kedvezménye (CSOK)

Július 1-jétől immár használt lakás vásárlására és akár egy gyermekes családok számára is elérhető az “új szocpol”. A vissza nem térítendő egyszeri állami támogatást az alábbi célokra lehet igényelni: 1. 2008. június 30-a után kiadott építési és használatbavételi engedéllyel (vagy hatósági bizonyítvánnyal) rendelkező, összkomfortos, legalább “B” energetikai minősítéssel rendelkező új lakás vásárlásához vagy építéséhez, 2. Legfeljebb 350 ezer Ft/m2 vételárú, legalább komfortos használt lakás vásárlásához, (de a vételár maximumára területenként eltérő korlátok vonatkoznak), 3. meglévő, legalább komfortos(sá tehető) lakás jövőben megkezdődő bővítéséhez. A támogatás pontos összege a (tényleges és vállalt) gyermekszámtól, a lakás hasznos alapterületétől és energetikai minősítésétől függ, e tényezőktől függően 500 ezer és 3,250 millió forint között lehet. A lakás hasznos alapterülete 40 és 160 négyzetméter között szóródhat a gyermekszámtól függően. Főszabály szerint nem lehet lakástulajdona egyik (együttköltöző) családtagnak sem, kivéve persze a lakásbővítés esetét. A CSOK a bankoknál igényelhető hitelfelvételtől függetlenül is. Amennyiben hitellel együtt vesszük fel, sok bank önerőként számítja be a támogatást.

7. Lakás-takarékpénztár (LTP)

Olyan rendszeres megtakarítás, amelyet 4-10 éves megtakarítási időszak után kizárólag lakáscélra (ide értve a lakásvásárlás mellett többek között a felújítást, beépített szekrényt vagy lakáshitel-előtörlesztést) használhatunk fel akár hitel felvételével kiegészítve, akár anélkül. Kivételes vonzereje, hogy minden éves befizetés után 30%-os (nem kamatozódó), legfeljebb 72 ezer forintos állami támogatást biztosít a megtakarító számára. Ezzel a megtakarítási időszakban elért hozam (4 éves futamidő esetén) 10% felett lehet. A támogatás felső korlátja miatt szerződésenként évi maximum 240 ezer forintos, vagyis havi 20 ezer forintos befizetéssel érdemes elindítanunk, fontos azonban, hogy a családon belüli szerződések összevonhatók, így akár egy több mint tízmillió forintos lakás egyéb (LTP-n kívüli) önerő nélküli megvásárlását is lehetővé teszi. A megtakarítási időszak végén jellemzően kedvezményes hitelkonstrukciót ajánlanak a lakás-takarékpénztárak.

8. Lakáshitel-cafeteria

2014 eleje óta a munkáltatók adómentes vissza nem térítendő támogatást nyújthatnak munkavállalóik lakáscélú hiteleinek törlesztéséhez. 5 év alatt legfeljebb 5 millió forintnyi ilyen támogatás vehető igénybe, a támogatást a munkáltatótól lehet igényelni. Az adómentes összeg nem haladja meg a lakás vételárának, teljes építési költségének, bővítés, korszerűsítés, vagy akadálymentesítés költségének a 30 százalékát. A támogatás a munkavállaló lakáshitelét nyújtó banknál vezetett saját bankszámlára, hiteltörlesztési számlára, valamint központi elszámoló számlájára érkezhet. Előbbi esetben például a munkáltatónak kötelessége megvizsgálni, hogy az átutalt összegeket a hitel törlesztésére használták-e fel.

9. Otthonteremtési kamattámogatás

2012 óta új lakás vásárlásához és építéséhez, legalább komfortos használt lakás vásárlásához, korszerűsítéshez és bővítéséhez, illetve a Nemzeti Eszközkezelőnek átadott lakóingatlan visszavásárlásához is igényelhető. A felvett hitel összege új lakás esetén 15 millió forint, használt lakás esetén 10 millió forint lehet, a lakás vételára pedig maximum 30, illetve 20 millió forint. Ha kamattámogatott lakáshitelt veszünk fel a fenti célokra, az első 5 évben az állam kamattámogatással csökkenti az általunk fizetendő kamat mértékét. Az általunk fizetendő kamat az ÁKK által közzétett állampapírhozam vagy referenciahozam 1,3-szerese + legfeljebb 3%. Amennyiben ez meghaladja a 6%-ot (jelenleg jellemzően nem), akkor lép be a kamattámogatás: a kamattámogatott hitellel rendelkező ügyfél számára a hitel első 5 évében az állam kamattámogatást nyújt, amelynek mértéke a referenciakamathoz képest használt lakás vásárlása vagy korszerűsítése esetén 50%, új lakás vásárlása esetén pedig 60% (0-2 gyerek) vagy 70% (3 vagy több gyerek). Fontos, hogy a támogatás révén nem mehet az általunk fizetendő ügyleti kamat 6% alá, ellenkező esetben a teljes piaci kamatot meg kell fizetnünk. Manapság az amúgy is alacsony piaci kamatszintnek köszönhetően egyébként kicsi a kamattámogatott hitelek aránya a hitelfelvételekben.

10. Fiatalok és többgyermekes családok kamattámogatott hitele

2009 óta új lakások vásárlásához használható fel, a lakás ára fővárosban és megyei jogú városokban legfeljebb 25 millió forint, egyéb településeken 20 millió forint lehet. A felvehető kölcsön összege a kétféle településtípuson legfeljebb 12,5 millió, illetve 10 millió forint. Legfeljebb egy gyermeket nevelő fiatalok esetében 35 év alattiak, legalább két gyermeket nevelők esetében 45 év alattiak vehetik igénybe. A kölcsön kamatának megfizetéséhez az állam a futamidő első 20 évében ad támogatást. A kamattámogatás mértéke az állampapírhozam arányában 50-70% lehet gyermekszámtól függően. A konstrukció – mivel csak új lakásra vehető igénybe – kevésbé népszerű a fenti, újabb kamattámogatásnál.

forrás:index.hu, portfolio.hu

Price Defend – árösszehasonlító

price

Mi a Price Defend?

A Price Defend egy új generációs kereső add-on, egy online vásárlás dedikált kiterjesztés, amely pontos javaslatokat kínál a legjobb ajánlatok és a legkisebb árak kikeresése érdekében az ön online termék keresése alatt.

A mi célunk az, hogy Ön kevesebbet fizessen, és több pénzt takarítson meg. A Price Defend megmutatja ugyan azt a terméket, jobb árban, különböző üzletekben vagy hasonló termékeket kedvezményekkel vagy akcióban.

Ellentétben sok kereső add-onokkal, a Price Defend tiszta, biztonságos, becsületes és félreál amikor Ön nem vásárol az online felületen.

Mondtuk már hogy a Price Defend ingyenes is? 🙂

Amikor meglátogat egy webüzletet vagy egy termék-kapcsolatos weblapot, a Price Defend aktiválódik, ellenőrzi az oldal tartalmát anélkül hogy zavarjon, és ellenőrzi folyamatosan növekvő adatbázisát annak érdekében, hogy megtalálja a keresett terméket különböző webüzletekben, de csak egy jobb árban.

Ha jobb ajánlatot találunk a keresett termékre, a Price Defend megjelenik a keresője felső részén, felkínálva az üzletek listáját amelyektől megveheti keresett termékét olcsóbban.

Jelenleg a Price Defend telepíthető a következő keresőkbe: Chrome, Firefox, Internet Explorer, Safari, Opera. Ha az Ön kedvenc keresője nem jelenik meg a listában írhat nekünk asupport@pricedefend.come-mail címre

Milyen típusú adatokat gyűjt és dolgoz fel a kiterjesztés?

A Price Defend nem gyűjt személyes információkat. Mi csak weboldal adatokat gyűjtünk és dolgozunk fel, amelyek nem kapcsolódnak semmilyen formában Önnel, és nm vezethetnek Önhöz:

  • a látogatott oldal URL-je;
  • a weboldalon megjelenő termék tulajdonságai vagy neve;
  • a termékkel kapcsolatos kulcsszavak és más termék-kapcsolatos információk az oldalon;
  • A weblap URL-ek amelyeket Ön látogatja vagy mi ajánljuk;
  • más névtelen technikai routing információk.
  • Miért nem mutat a Price Defend javaslatokat minden látogatott üzletben?

    Folyamatosan bővítjük a Price Defend webüzlettárát, de ahhoz hogy megbízható szolgáltatást tudjunk kínálni, minden webüzlet amely bekerül a Price Defend webüzlettárába részletes teszteléseken kell átmenjen.

    Ha szeretné hogy a Price Defend aktiválódjon egy kedvenc weboldalán, kérjük küldje el javaslatát asupport@pricedefend.com címre és már is leellenőrizzük.

    Hogyan telepíthetem le a Price Defendet?

    A Price Defend nem fog már megjelenni keresőjében, abban az esetben ha Ön elégedetlen szolgáltatásunkkal. Kérjük kövesse az alábbi lépéseket a Price Defend letelepítése érdekében:

    1. Kattintson a Chrome menüre Chrome menu a kereső eszköztárában.
    2. Kattintson a Tools-ra és válassza az Extensions.
    3. Kattintson a szemetes ikonra Remove an extension from Chrome amely a kívánt bővítés irányában van, amelyet szeretné törölni.
    4. Egy igazoló ablak jelenik meg, kattintson a Remove-ra