Magyar vásárlók az interneten

Idén várhatóan 3 százalék lesz az online vásárlások részesedése a teljes hazai kiskereskedelemből. A legnagyobb gátat még mindig a bizalmatlanság jelenti.

A GKI legfrissebb adatai szerint hazánk 9,96 millió lakosa közül 3,76 millióan használják az internetet, és 1,21 millióan vásárolnak rendszeresen a világhálón keresztül. Ennél azonban lényegesen többen próbálták már ki az online vásárlást, az Ipsos ASI tavaly év végi kutatása szerint a netezők 90 százaléka rendelt már legalább egy alkalommal valamit a webről.

A termékek internetes kiskereskedelmi forgalmának nemcsak az értéke, hanem a teljes kiskereskedelmi forgalomra vetített részesedése is stabilan növekszik: míg a 2010-es 133 milliárd a teljes piac 1,8 százalékát jelentette, addig ez 2011-ben már 2,4 százalék volt, míg idén várhatóan 3 százalékra nő. Az interneten a műszaki cikkek népszerűsége továbbra is töretlen, hosszú évek óta a leggyakrabban vásárolt termékek közé tartozik az élelmiszerek, a könyvek, a szállásfoglalások és a belépőjegyek mellett. Az átlagos vásárlási érték a vásárlások mennyiségének növekedésével párhuzamosan ugyanakkor folyamatosan csökken, a GKI adatai szerint jelenleg 7000 forint körül van.

Az internetes vásárlás fejlődésének azonban gátjai is vannak hazánkban. Ezek közül az egyik legnyilvánvalóbb az internet-penetráció: habár közel minden otthoni számítógép rá van csatlakoztatva az internetre, a lakosság számítógép-ellátottsága mindössze 55 százalékos.

A másik gát az, hogy a magyar internetezők idegenkednek az egyik legkényelmesebb fizetési lehetőségtől, a bankkártyától – a bankkártyás fizetés részesedése mindössze 5 százalék az online kiskereskedelemben, a legtöbben az utánvétes módszert választják.

A harmadik akadály pedig a bizalmatlanság: sokan nem szeretnek olyan terméket vásárolni, amelyet előtte nem volt alkalmuk kézbe venni, kipróbálni.

Megbízható webáruház http://www.megbizhatowebaruhaz.hu/ Egyik legjobb Webáruház itthon http://www.notebookspecialista.hu/

online vásárlás

online vásárlás


Mit vásárlunk szívesen?

A legnagyobb értékben változatlanul élelmiszer és élelmiszer jellegű termékeket értékesítettek interneten.
A képzeletbeli dobogó második helyén a számítástechnikai eszközök, a harmadikon pedig a szórakoztató elektronika és műszaki cikkek szerepelnek. A könyv, újság, magazin kategória csak a negyedik helyen szerepel, míg rendkívül gyors növekedést mutatva a ruházati termékek állnak az ötödik helyen. Ez utóbbi termékcsoport esetében az elmúlt két évben jelentős forgalomnövekedés tapasztalható, ami köszönhető egyrészt új üzleti modellek megjelenésének (pl. zárt vásárlói klubok), másrészt a női vásárlók egyre erőteljesebb jelenlétének. Egy online vásárlás átlagos értéke 2011-ben 7000 Ft. körül alakult.
Vásárlás után elmegyünk érte
ÁRÉRZÉKENYEK VAGYUNK
A magyar fogyasztók árérzékenységét semmi sem mutatja jobban, minthogy az internetes áruházak körében évek óta fokozatosan növekszik a személyes átvétel aránya. Mindez nem jelenti azt, hogy a futárszolgáltatok által kézbesített csomagok mennyisége csökkenne (sőt nő), csak azt, hogy az internetes vásárlók folyamatosan bővülő tábora inkább a szabadidejének egy részét áldozza fel a termékek átvételére, mintsem hogy a kiszállítást válassza. Ennek köszönhetően az elmúlt két évben igen sikeresek lettek az ún. Pick Pack Pontok, amelyek jelenleg az ország 87 településén nyújtanak átvételi lehetőséget a kiszállítási költséget sokallóknak. Ugyanakkor egyre több korábban csak online módon értékesítő kereskedő üzlethelyiséget nyit, hogy nála lehessen a terméket átvenni.
Kezdünk bízni a bankkártyás fizetésben

Az internetes bankkártyás fizetés aránya évről-évre növekszik, de még mindig csak 5%-át teszi ki az összes fizetési módból a kiskereskedelmen belül (a szolgáltatásokat is hozzátéve az arány jelentősen javul, megközelítőleg 12%-ra). A leggyakrabban használt fizetési mód az online kiskereskedelemben ugyanakkor változatlanul az utánvét, mutatva, hogy a magyar fogyasztók többsége akkor fizet a legszívesebben a termékekért, amikor azt átveszi.
A GKIeNET – T-Mobile „Jelentés az internetgazdaságról” kutatása 2012 április-májusban készült több, mint 3000 webáruház megkérdezésével.
GKIeNET Internetkutató és Tanácsadó Kft.

Online Marketing eszközök

Blog –
A webhelyek vagy internetes magazinok egy bizonyos típusa, amelyen cikkeket és
híreket tehet közzé, s ezekhez a látogatók megjegyzéseket fűzhetnek.
Vizuális hirdetések – Webhelyeken megjelenő reklámok. A vizuális hirdetések lehetnek
statikusak vagy animáltak, és képeket, videót, szöveget vagy interaktív elemeket is
tartalmazhatnak.

E-mail marketing –
Olyan marketingtechnika, amelynél az e-mailt használjuk arra, hogy
reklámozzuk a termékeinket vagy szolgáltatásainkat a potenciális ügyfelek körében,
a meglévő ügyfelekkel pedig újabb üzleteket kössünk.

Helyi marketing –
Olyan marketinges törekvések, melyekkel üzletét az Ön régiójában,
megyéjében vagy városában (helyi körzetében) reklámozza a lehetséges fogyasztóknak.
Természetes (organikus) keresési eredmények – Olyan, a keresők eredményoldalain
ingyenesen megjelenő bejegyzések, amelyek relevánsak a keresett kifejezéssel
kapcsolatban.

Kattintásonkénti fizetés (Pay-Per-Click – PPC) –
Olyan online fizetési modell, amelynél
csak akkor kell fizetnie, ha a hirdetésére kattintanak.
Beruházási megtérülés (Return on Investment – ROI) – Egy beruházás
teljesítményének vagy hatékonyságának a mérését biztosító módszer. A marketingre
fordított beruházás megtérülésének (ROI-jának) kiszámításához osztanunk kell a hasznot
(a megtérülést) a beruházás költségeivel.

Keresőmarketing (Search Engine Marketing – SEM) –
Keresőoldali online hirdetések
alkalmazása abból a célból, hogy segítsen a látogatóknak megtalálni az Ön webhelyét.
A keresőmarketingben gyakran alkalmazzák a kattintásonkénti fizetést (PPC, más néven
kattintásonkénti költség vagy CPC), egy olyan ajánlattételi modellt, amelynél a hirdetőnek
csak akkor kell fizetnie, ha valaki a hirdetésére kattint.

Keresőoptimalizálás (Search Engine Optimization – SEO) –
A webhely jelenlétének javítása a keresők természetes keresési eredményeiben.

Keresési eredményoldalak –
Az a webhelyeket tartalmazó lista, melyet a keresőmotor
(pl. a Google) jelenít meg, miután valaki rákeresett egy szóra vagy kifejezésre.

Közösségi média –
Webhelyek, blogok, fórumok, online közösségek, közösségi hálózatok,
valamint kép- és videómegosztó webhelyek, melyek a felhasználókat interakcióra,
megosztásra, együttműködésre ösztönzik.

Közösségi médián alapuló marketing –
Vállalkozása, terméke vagy szolgáltatása
hirdetése és népszerűsítése a közösségi médián és a közösségi média körébe tartozó
webhelyeken keresztül.

A Google pénzt csinál a térképből

Jó ideje működik már ingyenesen a Google térképszolgáltatása, és elérkezett az idő, hogy valamilyen közvetlen bevételt is termeljen a fejlesztőknek. Tesztverzióban most indul a Grouponhoz hasonló ajánlatok beépítése.

Egyelőre az Egyesült Államok területén teszteli új szolgáltatását a Google Maps: a térképen elkezdtek feltünedezni olyan helyek, amelyek valamilyen szolgáltatást, terméket, akciót kínálnak a közelben lévőknek. Természetesen a végleges változatban fizetni kell majd azért, ha valaki szeretné megjeleníteni vállalkozásához kapcsolódó ajánlatait.

A Groupon vajon mi?
A Google Offers termékfejlesztésért fejlesztős igazgatója, Eric Rosenblum szerint már a napokban több város térképén felbukkanhatnak ajánlatok, amelyek a tesztidőszak ellenére élő akciókat, valóban beváltható kedvezményeket kínálnak. Zömében éttermek, rekreációs szolgáltatások, turisztikai jellegű ajánlatok kerülnek elsőként a térképre.

A szakember szerint háromféle üzleti modellel próbálkoznak: napi ajánlatok, kuponok és ajándékok kategóriáját különböztetik meg. A napi ajánlatok alatt olyan kedvezmények lesznek, amelyek értelemszerűen aznapra, azonnali fizetés mellett érvényesek – az ilyen helyek az akció napján, illetve azt megelőző pár napig láthatók majd a térképen.

Vigyázz Kupon jön
A kuponos megoldásban az adott helyen olyan kuponokat szerezhetünk, amelyek egy következő alkalommal válthatók be valamilyen kedvezményre, az ajándékok pedig egyfajta hűségprogramként járnak azoknak, akik többször vásárolnak valahol.

Az ajánlatokat a Google Maps 6.7-es változatával gyúrták össze, amely legelőször az androidos alkalmazás legújabb frissítésében jelent meg a napokban, a webes felület viszont csak az első próbakör után frissülnek. Rosenblum szerint ez értelemszerű, hiszen a helyalapú ajánlatokat PC-vel vajmi kevesen használnák a lokációs szolgáltatásokra felészített mobil eszközök tulajdonosai viszont annál inkább.

Az egyes ajánlatok a tesztidőszakban csak meghatározott területeken jelennek meg, a hűségprogramot kínáló szolgáltatások például csak a San Franciscót és környékét magába foglaló Bay Area körzetben. Az első körben azt is kipróbálják, pontosan milyen módon számolják ki azt az összeget, amelyet a térképen megjelenő szolgáltatók fizetnek a Google felé – ez minden bizonnyal azon alapul majd, hányan váltják be az adott kedvezményeket, tehát a kihelyezésért és megtekintésekért külön senki nem kap számlát.

forrás:bitport.hu

Automata okos Google Autó – Vakok autót “vezethetnek” !

A Google önmagukat vezető autói újabb sikert értek el azután, hogy a cég megkért egy gyakorlatilag semmit sem látó embert, hogy üljön kormányhoz.

A keresőcég saját Google+ oldalára töltötte fel a videót, amelyen Steve Mahan ellátogat egy drive-in gyorsétterembe, természetesen kocsival. Ez hatalmas teljesítmény, hiszen Mahan 95 százalékos látássérült, normál esetben esélye sem lenne a jogosítvány megszerzésére.

Mahan, a Santa Clara Valley-i Vakok Intézetének vezetője anélkül tette meg az utat, hogy hozzáért volna a kormányhoz vagy a pedálokhoz. A Google a terepet folyamatosan pásztázó kamerákat, radarokat és lézerszenzorokat használ a kocsi irányításához. A videóban szereplő autó most egy előreprogramozott utat követett, sikeresen felismerte az útjelző táblákat és a kereszteződéseket. A Google automata autói már több mint 200 ezer mérföldet tettek meg probléma mentesen, beleszámítva nem tervezett utakat is, forgalomban.

„A magukat vezető autók hatalmas változásokat hozhatnak a látássérülttek életében. Van néhány hely, ahová nem mehetsz, és van néhány dolog amit tényleg nem csinálhatsz” – mondja Mahan. Talán a Google autói hamarosan megváltoztatják ezt a helyzetet.
forrás:index.hu

Facebook Oktatás

A sikeres FACEBOOK kampány titka

MARKETING, ÜZLETI Egyre többen szeretnének megjelenni a közösségi médiában, de nem tudják hogyan is kezdjenek hozzá. Szemináriumunk keretében választ kaphatnak kérdéseikre, szakértő előadóink megismertetik Önökkel a “Facebook”-ban rejlő lehetőségeket.

Dátum: 2012-05-31. (csütörtök) 10:00 – 16:00

Helyszín: Hotel Tulip Inn Millenium ***

Előadók: Szinte Romulus Loránd – online marketing szakértő,
Juhász Gábor-főállású fészbuker http://www.gonzoo.hu, http://www.fb-apps.co

Kedvezményes ár:

Amennyiben jelentkezése május 15-ig beérkezik hozzánk, akkor csupán

14.750 Ft/fő + ÁFA, ebéd nélkül, ha Weboldalunkon keresztül regisztrál,
17.150 Ft/fő + ÁFA, ha Weboldalunkon keresztül regisztrál.

Május 15. után:

18.100 Ft/fő + ÁFA, ebéd nélkül, ha Weboldalunkon keresztül regisztrál,
18.500 Ft/fő + ÁFA, ha egy cégtől egy rendezvényre többen jelentkeznek,
20.500 Ft/fő + ÁFA, ha Weboldalunkon keresztül regisztrál.

A kedvezmények nem összevonhatók!

Részvételi díj: 24500 Ft/fő + ÁFA

Az esemény leírása:

* Miért jó neked a Facebook?
Általános beállítások, biztonság
* Mi a különbség a regisztrációk között
* Fontosabb demográfiai adatok, mire jó hosszútávon a Facebook
* Weboldal és a Facebook házassága
* A Social Marketing legfontosabb részvevői Linkedin, Pinterest, Talent.me
* Facebook Rajongói oldal létrehozása, beállítása, reklámozása
* Hogyan lehet sok “lájkolót” szerezni?
* Hogyan kommunikáljunk úgy, hogy annak látszata és értelme legyen?
* Egyedi Facebook oldalak létrehozása Welcome page
* Facebook hirdetési rendszer bemutatása
* Egy kattintás alapú Facebook kampány létrehozása
* A sikeres kampány titka
* Hogyan lehet a lehető leggyorsabban bevételt szerezni a közösségi oldalakról?
* Gyakorlati példák, esettanulmányok
* Mire jó a Facebook hirdetés és mire NEM?!!!
* Facebook Applikációk
* Facebook Esettanulmányok, Kvízek, Nyereményjátékok
és Social Marketing újdonságok egyéb eszközök
Pinterest

Addig is tőltsétek le a az alábbi hasznos anyagokat: Facebook_MediaKit_2010_US

JELENTKEZZ ITT