E-kereskedelem fejlődése a karácsonyi időszak alatt

Miközben a hazai kiskereskedelem még mindig válsággal küzd, az internetes kereskedők nem panaszkodhatnak.

Az elmúlt egy évben 1,6 millióan vásároltak legalább egyszer online.

14% -os Forgalomnövekedés

 

A forgalom idén megközelíti a 177 milliárd forintot, ami mintegy 14 százalékos bővülés a tavalyi, 155 milliárdhoz képest. Ebben nagy szerepe van a nemrég megjelent webplázáknak, melyek sok új vásárlót ismertettek meg az internetes vásárlás nyújtotta kényelemmel – derül ki az eNET – Telekom: „Jelentés az internetgazdaságról” című kutatásából.

Csak az online kiskereskedelem növekszik

Az online kiskereskedelem forgalma töretlenül növekszik annak ellenére, hogy a hagyományos kiskereskedelmet súlyosan érintette a 2008-ban kezdődött válság. Ugyan 2011-re az összesített 6,5 ezer milliárdos forgalom már meghaladta a 2008-as szintet, ez az eredmény zömében az élelmiszer szektor áremelkedéseinek köszönhető. A többi szegmensben inkább stagnálás vagy gyenge csökkenés jellemző.

Ezzel szemben az e-kereskedők idén várhatóan mintegy 177 milliárd forintos forgalmat bonyolítanak, ami 14 százalékos bővülést jelent. Ez a teljes kiskereskedelemi forgalom 3 százaléka.

Karácsonyi időszakban bonyolódik a vásárlások 40%-a

A bevételek jelentős részére, mintegy 40 százalékára idén is az év utolsó két hónapjában tesznek szert, köszönhetően az ünnepek előtti hajrának.

7000 FT kontra 3000Ft

Ráadásul az online vásárlások átlagos kosárértéke is magasabb, mint a hagyományos vásárlásoké. Interneten egy vevő egy alkalommal átlagosan hétezer forintot költ, míg a hagyományos kereskedelemben csak háromezret. Tehát az online vásárlók szívesebben költenek egyszerre nagyobb összeget, amit az is ösztönöz, hogy a legtöbb webáruház egy bizonyos összeghatár felett ingyenes szállítási lehetőséggel csalogatja őket.

enet kereskedelmi kutatás

enet kereskedelmi kutatás

Egyre több nő vásárol interneten

1,6 millióan vásároltak legalább egyszer online az elmúlt 12 hónap során – az eNET friss kutatása szerint, melyet 2012 harmadik negyedévének végén készítettek. A nők és férfiak aránya még kiegyenlített, de a számos, főleg nőket célzó, impulzív vásárlásra építő webáruháznak köszönhetően előfordulhat, hogy fél éven belül több nő fog vásárolni online, mint férfi. Az internetes kereskedőknek tehát egyre inkább fel kell készülniük a női igények kiszolgálására, ami sok esetben a weboldalak átalakítását is elkerülhetetlenné teszi.

női vásárlók a neten - szinteonline marketing szakértő

női vásárlók a neten – szinteonline marketing szakértő

Slágertermékek: okostelefon, tablet, parfüm

Idén robbanásszerűen bővült a műszaki cikkek piaca az online értékesítésben hagyományosan jól menő játékok és könyvek mellett. Főleg a szórakoztató elektronika iránti keresletben érzékelhető változás a tavalyi évhez képest. Idén már várhatóan 15-20 milliárd forintért vesznek ilyen cikkeket interneten. A sikerhez az is hozzájárul, hogy a hagyományos boltokhoz képest gyakran 10-20 százalékkal olcsóbban lehet megvenni ugyanazt a terméket, ami egyértelműen kedvez a szektor növekedésének.

Az eNET kutatásából az is kiderült, hogy melyek az idei karácsonyi szezon leginkább keresett termékei.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is népszerűek a HD felbontású tévék, de a szórakoztató cikkek közül az igazi sláger az okostelefon és a tablet. Csak az előbbiből az év utolsó három hónapjában mintegy 200 ezer darab találhat gazdára, jelentős részüket az interneten veszik, vették meg.

moschino_glamourokostelo

Az elmúlt évektől eltérően – főként a női vásárlók megjelenése miatt – idén komoly szerep jut a lakberendezési cikkek, háztartási gépek és ruházati cikkek online eladásának is. Utóbbi 2011-ben még csak 5 milliárdos piac volt, idén már elérheti a 8 milliárdot.

A háztartási gépek és lakásfelszerelések online piaca is hatalmasat nőtt: idén várhatóan 15 milliárdos forgalommal zárja az évet, mely duplája a tavalyinak.

1803

Egyre többet költenek a magyarok online szépségápolási boltokban is. A 7 milliárdos terület slágerterméke a parfüm, melyből interneten a kutatás szerint idén várhatóan legalább 1,5 milliárd forint értékben adnak el.

Online rendeljük, de még inkább elmegyünk érte

Az internetes vásárlással most ismerkedő tömegek igényeihez alkalmazkodva számos webáruház nyitott bemutatótermet és átvevőpontokat. Az online vásárlás növekedésével együtt ugyanis a bolti személyes átvétel is bővült idén, a vásárolt termékeket immár ugyanannyian veszik át személyesen, mint futárszolgálaton keresztül, szemben a Nyugat-Európai átlaggal, ahol a személyes átvétel alig jellemző. Furcsának tűnhet, hogy ilyen sokan rendelnek a neten, aztán mégsem az otthonukban, munkahelyükön veszik át az árut. Ezt a magyar sajátosságot a kereskedők többsége azzal magyarázza, hogy itthon még mindig nagy az igény a termékek vásárlás előtti személyes megtekintésére, és az árérzékenység miatt sokan így próbálják még a szállítás költségeit is megspórolni.

internetes vásárlási szokások 2012

internetes vásárlási szokások 2012

 

Az összes forgalom 70 százalékát még készpénzben bonyolítják. Ezt az átvétellel egybekötött bankkártyás fizetés (15 százalék), a banki utalás (10 százalék) és végül 5 százalékkal az online bankkártyás fizetés követi.

kép_03

Megjelentek a magyar webplázák

Idén már itthon is széles körben terjed az a nemzetközi trend, mely szerint a vevők nem csak az eseti jellegű vásárlásaikat intézik online, hanem a rutinbevásárlásokat is. Ezek körére, ha valamennyi terméket egy helyen kínálja az áruház, fel lehet építeni egy plázaszerű, “mindent egy helyen” értékesítési filozófiát.

Az ilyen webáruházak nagy előnye egyrészt, hogy időt takaríthat meg a vásárló, másrészt nagyobb volumen esetén megspórolhatja a szállítási költséget is. Az idő- és költségmegtakarítás mellett további fontos szempont és elvárás a széles termékkínálat.

A hazai online kereskedők erre a trendre reagálva idén fokozatosan bővítették a kínálatukat.

Így jöttek létre a már említett „mindent egy helyen” webáruházak. Egyre több ilyen online pláza növi ki magát az e-kereskedelmi piacon, már most is jelentős forgalmat bonyolítva le. A hazai szereplők bár most még csak a teljes e-kereskedelem mintegy 5%-áért felelősek, a webplázák növekedésének további lendületet adhat, hogy az internetes kereskedők legnagyobbika, az Amazon.com, is tervezi a magyarországi terjeszkedést.

eNET – Telekom

Facebook Álomfizetések

A Facebook az egyetem mellett, részmunkaidőben dolgozó gyakornokainak havi 5600 dolláros átlagfizetést ad, derül ki a Glassdoor munkaerőpiaci elemzőcég felméréséből. A cég nemrég Amerika legjobb munkahelyének választotta a közösségi oldalt, és bár ezt az elismerést csak részben indokolják a fizetések, a most nyilvánosságra került összegek meghökkentően magasak.

shutterstock_54358618

A havi 5600 dollár bő 1,2 millió forintot jelent egy gyakornok számára, aki más cégeknél általában részmunkaidőben, minimálbér közeli összegekért dolgozik, sőt, sok helyen ingyen, azért cserébe, hogy olyan értékes tapasztalatokat és kapcsolatokat szerez, amiket az iskola sosem képes megadni.

Ez évi 67 ezer dollárt jelent, ami több mint a másfélszerese a jelenlegi, 42 ezer dollár közüli amerikai éves átlagfizetésnek.

Facebook fizetések 2012 - Szinte Loránd online marketing szakértő

Az 5600-as átlagot elég széles skálán szóró összegek adták ki, a legalacsonyabb havi ezer, a legmagasabb havi 7200 dollár volt. A programozóként dolgozó gyakornokoknál még magasabb a fizetés, átlagosan havi 6400 dollár, azaz közel 1,4 millió forint. (Megjegyzendő, hogy ezek mind bruttó, adózás előtt összegek.)

forrás:index.hu

Magyar Divattervezők a Wikipédián

wikipédia -szinte loránd online marketing

wikipédia -szinte loránd online marketing

WIKIPÉDIA fontos lépései és szabályai
1: Egyértelműsítés

A címben szereplő kifejezés lehetséges egyéb jelentéseiről a lap tetején található egyértelműsítő sablon tájékoztat, többek között az {{egyért2}}(?), vagy a {{más}}(?) sablonok segítségével. Ha egyértelműsítő sablon szükséges, akkor az a cikk állandó része marad. Az egyértelműsítésről bővebben a Wikipédia:Egyértelműsítés lapon olvashatsz.

2: Bevezető

A bevezető a cikk témájának rövid összefoglalására szolgál. A bevezető tartalmi és formai követelményeit lásd a Wikipédia:Bevezető lapon. A bevezető a szócikk kötelező része.

3: Tartalomjegyzék

A tartalomjegyzék háromnál több szakasz megléte esetén automatikusan jelenik meg.

4: A szócikk fő része

A szócikk témájának kifejtése, szakaszokra, alszakaszokra tagolva. Vannak olyan témakörök, amikben kialakult a szakaszok megnevezésének és sorrendjének szokásos módja. A szakasznevekre minták (ha léteznek) a témához kapcsolódó műhelyeknél találhatók meg.

5: Információs doboz

Vannak olyan témakörök, amikben szokásos, hogy egy információs doboz (elterjedtebb nevén infobox) foglalja össze a cikk tárgyával kapcsolatos adatokat. Használatának és elkészítésének módját lásd a Wikipédia:Infoboxsablonok lapon. Egyes cikkekben (a fenti példában is) infobox helyett navigációs oszlopot találunk (10b; {{navoszlop}}(?)).

Már lehet több mint 5000 ismerősöd a Facebook-on

Tegnapi nap egy kedves ismerősöm dicsekedett az ismerősei számával mivel elérte a 5000-es létszámot.

Én mivel úgy tudtam hogy több nem lehet javasoltam migrálja az oldalt rajongói oldallá de Ő azt válaszolta hogy akkor meg másnak hogy lehet hogy több van 5 ezernél…

és Lásd itt a bizonyíték

facebook friends

facebook friends

5000 friends facebook

5000 friends facebook

Top Marketing Stratégiák Karácsonyi időszakra

karácsonyi vásárlás marketing

karácsonyi vásárlás marketing