Facebook Álomfizetések

A Facebook az egyetem mellett, részmunkaidőben dolgozó gyakornokainak havi 5600 dolláros átlagfizetést ad, derül ki a Glassdoor munkaerőpiaci elemzőcég felméréséből. A cég nemrég Amerika legjobb munkahelyének választotta a közösségi oldalt, és bár ezt az elismerést csak részben indokolják a fizetések, a most nyilvánosságra került összegek meghökkentően magasak.

shutterstock_54358618

A havi 5600 dollár bő 1,2 millió forintot jelent egy gyakornok számára, aki más cégeknél általában részmunkaidőben, minimálbér közeli összegekért dolgozik, sőt, sok helyen ingyen, azért cserébe, hogy olyan értékes tapasztalatokat és kapcsolatokat szerez, amiket az iskola sosem képes megadni.

Ez évi 67 ezer dollárt jelent, ami több mint a másfélszerese a jelenlegi, 42 ezer dollár közüli amerikai éves átlagfizetésnek.

Facebook fizetések 2012 - Szinte Loránd online marketing szakértő

Az 5600-as átlagot elég széles skálán szóró összegek adták ki, a legalacsonyabb havi ezer, a legmagasabb havi 7200 dollár volt. A programozóként dolgozó gyakornokoknál még magasabb a fizetés, átlagosan havi 6400 dollár, azaz közel 1,4 millió forint. (Megjegyzendő, hogy ezek mind bruttó, adózás előtt összegek.)

forrás:index.hu

Magyar Divattervezők a Wikipédián

wikipédia -szinte loránd online marketing

wikipédia -szinte loránd online marketing

WIKIPÉDIA fontos lépései és szabályai
1: Egyértelműsítés

A címben szereplő kifejezés lehetséges egyéb jelentéseiről a lap tetején található egyértelműsítő sablon tájékoztat, többek között az {{egyért2}}(?), vagy a {{más}}(?) sablonok segítségével. Ha egyértelműsítő sablon szükséges, akkor az a cikk állandó része marad. Az egyértelműsítésről bővebben a Wikipédia:Egyértelműsítés lapon olvashatsz.

2: Bevezető

A bevezető a cikk témájának rövid összefoglalására szolgál. A bevezető tartalmi és formai követelményeit lásd a Wikipédia:Bevezető lapon. A bevezető a szócikk kötelező része.

3: Tartalomjegyzék

A tartalomjegyzék háromnál több szakasz megléte esetén automatikusan jelenik meg.

4: A szócikk fő része

A szócikk témájának kifejtése, szakaszokra, alszakaszokra tagolva. Vannak olyan témakörök, amikben kialakult a szakaszok megnevezésének és sorrendjének szokásos módja. A szakasznevekre minták (ha léteznek) a témához kapcsolódó műhelyeknél találhatók meg.

5: Információs doboz

Vannak olyan témakörök, amikben szokásos, hogy egy információs doboz (elterjedtebb nevén infobox) foglalja össze a cikk tárgyával kapcsolatos adatokat. Használatának és elkészítésének módját lásd a Wikipédia:Infoboxsablonok lapon. Egyes cikkekben (a fenti példában is) infobox helyett navigációs oszlopot találunk (10b{{navoszlop}}(?)).

Már lehet több mint 5000 ismerősöd a Facebook-on

Tegnapi nap egy kedves ismerősöm dicsekedett az ismerősei számával mivel elérte a 5000-es létszámot.

Én mivel úgy tudtam hogy több nem lehet javasoltam migrálja az oldalt rajongói oldallá de Ő azt válaszolta hogy akkor meg másnak hogy lehet hogy több van 5 ezernél…

és Lásd itt a bizonyíték

facebook friends

facebook friends

5000 friends facebook

5000 friends facebook

Top Marketing Stratégiák Karácsonyi időszakra

karácsonyi vásárlás marketing

karácsonyi vásárlás marketing

Gary Kovács Mozzila egyik vezetőjének nagyon érdekes előadása

Internetezés közben információt gyűjtenek rólunk. Az internetes nyomkövetés nem száz százalékig rosszindulatú — a személyes adatok hatékonyabbá tehetik a böngészést; a sütik segíthetik kedvenc oldalaink fennmaradását. De, Gary Kovacs szerint, jogunk van tudni, mely adatokat gyűjtik be rólunk és hogy ezek milyen hatással vannak az online életünkre. Egy Firefox kiegészítő kerül bemutatásra, ami pont erre szolgál.

Gary Kovacs is the CEO of the Mozilla Corporation, where he directs the development of Firefox. Full bio »