Statisztikák, adatbázisok, adatbáziskezelők újságírok részére

Statisztikák, adatbázisok, adatbáziskezelők

Újságíróként nem baj, ha a Központi Statisztikai Hivatalon túl tudjuk, hogy globális, vagy más országok demográfiai, gazdasági, kulturális, bűnügyi adatait különféle kiterjesztésben honnan tudjuk a legkönnyebben elérni. Itt most csak felsorolok néhány forrást.

DataHub

Data Portals

Google Public Data

The World Bank Data

Adatbáziskezelők
Open Refine

Excel és egyéb adatbázisok tisztítására, rendszerezésére alkalmas szoftver (korábban Google Refine néven futott). Ha az adatbázisunk ugyanazt a céget több néven is tartalmazza, akkor elég egyszer átírni benne a céget és automatikusan az összeset felülírja.

PDFTables

Közérdekű adatigénylésnél, sajtóközleményeknél találkozhatunk azzal, hogy PDF-ben küldik át nekünk a kért, egyébként Excel-adatokat. Ez az alkalmazás a PDF-ben található táblázatokból Excelt készít.

Grafikon, chart

Az első részben többnyire közismert programokkal ismerkedtünk meg, most egyelőre még kevésbé használt, vagy kicsit már el is feledett programok nyomába eredünk.

Datawrapper

Egyszerűen kezelhető, szerintem okos és minimalizmusában szépen kidolgozott adatvizualizáló, amely regisztráció nélkül is működik, kívülről. Kezdőknek kis adatokkal jó választás lehet. Sok funckiója még nem működik full extrásan, béta verzió.

Fusioncharts

olyan cégek használják belső üzleti célokra, mint a NASA, az MIT, a Reuters, az Apple, az IBM, a Disney vagy a Honda. Vagy legalábbis használták korábban. Elsősorban business.célokra kínálják, dehát alighanem ennél van már alkalmasabb is.

Highcharts

Bonyolult …Programozói szintű tudás nem árt hozzá, és ízlésesnek ízléses, több feature-t is kínál, de nem mondanám, hogy ezért a programért akarnék megtanulni programozni. Sajnálom….

RAW

Javascipt-alapú, elsőre nagyon is meggyőző bar- és piechart (és bubble és scatter) készítő program, nem túl bonyolult, és alapvetően szép flatdizájnja van. Egy próbát megér.

Chartblocks

A Chartblocksról elsőre azt gondoltam, hogy ez az Infogr.am nagytestvére, vagy adult xxx verziója. Akinek az Infogr.am már kevés, mert több adatot szeretne megmozgatni, viszont tetszik neki az alapvizuál és szereti, ha a keze nagyon vezetve van, annak ezt ajánlom. Egyszerű és remek.

 

Datavisu.al

Mennyire gyanús, ha valaminek a nevében van egy pont ? (Infogr.am, Plot.ly). Ettől még a Datavisu.al kifejezetten jó, egyáltalán nem bonyolult és csinos grafikonokat lehet vele készíteni. Egy-két próbát megér.

Canva

Egyszerű FB- vagy Google+ regisztrációval belépve a programba nagyon egyszerűen lehet divatos plakátokat, lemezborítókat, illetve kapcsolati hálókat is készíteni, ahogy a Piktochartnál is. Meglehetősen nagy szabadságot is kínál, szóval dizájn iránt fogékony újságíróknak jó kezdőugrás lehet. És oktatóvideókból sincsen hiány.

forrás és még több infó itt:http://www.kreativ.hu/media/cikk/meg_20_eszkoz__amit_egy_ujsagironak_erdemes_ismernie

 

WEB 2.0 – Social Média Fogalomtár

social marketing

Blogszféra:

Az interneten található blogok és bloggerek összessége

Blog:

egy -egy témában alaposabban elmélyülő, szubjektív webnapló

Delicious:

könyjelzőgyűjtő közösségi háló, amellyel bárki megjelölheti, rendezheti, megoszthatja kedvenc oldalait

DIGG:

könyjelzőgyűjtő közösségi háló, amellyel bárki megjelölheti, rendezheti, megoszthatja kedvenc hiroldalait

 Flickr:

Yahoo fotómegosztója, közösségi fotómegosztó oldal ahol megoszthatod a fotóidat, nagyon hasznos cucc minden fotósnak és sok fotóval rendelkező cégnek javaslom

Linkedin:

Szakmai közösségi oldal, amelyen a felhasználók profiljai virtuális önéletrajzokként szolgálnak. A HR szakemberek és fejvadászok kedvenc játszótere. Először itt néznek utánad és nem a facebook-on! Nagyon fontos hogy itt legyél ha jó melókat akarsz elcsípni.

Márkaevangelista:

proaktív vevő/felhasználó vagy márkahívő, aki jó hírét viszi egy-egy terméknek, cégnek vagy személynek

Slideshare:

megosztásra szolgáló közösségi háló, ahová prezentációkat és egyéb pdf-dokumentumokat lehet feltölteni és utána másokkal megosztani PL:céges prezentáció így nem felejtjük el magunkkal vinni soha és bármikor meg tudjuk mutatni

Socialoomph.com:

Tárolja a már megírt bejegyzéseket és időzíthetővé teszi megjelenésüket Facebook, Twitter, Linkedin-on

Poadcast:

A felhasználó által létrehozott videó vagy hanganyag, személyes online közvetítés amelyet más felhasználók online hallgathatnak, nézhetnek.

Twitter:

A Twitter közösségi hálózat  és mikroblog-szolgáltatás, mely lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy rövid bejegyzéseket vagy egymásnak szánt üzeneteket írjanak (formázatlan szövegként, maximum 140 karakter hosszúságban) SMS-ben, a Twitter honlapján,azonnali üzenetküldés, illetve egyéb, a Twitter API-t használó programokon (például Tritterrific) vagy webes szolgáltatásokon (például Netvibes) keresztül.

A Twitter rendszerét 2006 októberében a San Franciscó-i Obvious Corp. hozta létre.

A friss bejegyzések a felhasználó profilján jelennek meg, de azonnal láthatók az olyan felhasználók által is, akik feliratkoztak az adott felhasználó frissítéseire. A küldő meghatározhatja, hogy csak azok lássák a bejegyzéseit, akik a baráti köréhez tartoznak, vagy (alapbeállításként) mindenki. A Twitter ingyenes, de ha valaki sms-eken keresztül kommunikál a rendszerrel, akkor a mobilszolgáltatónak az SMS-küldés díját meg kell fizetnie.

VIDDLER: 

videómegosztó portál kifejezetten cégek részére, sok-sok extra szolgáltatással

Social Média -Infografikák

Social-Media

social media