Youtube mint marketing eszköz – Bodrogi András

Video-Marketing (1)

Bodrogi András A Youtube magyarországi trénere

Hogy kerültél a Youtube-hoz?
Én zenészként kezdtem pályámat, és eddigi életem nagy részét a zeneipari munkakörökben, leginkább a digitális zeneüzlet részében tevékenykedtem. Az elmúlt években különböző cégeknek, lemezkiadóknak, menedzsmenteknek segítettem termékeiket eljuttatni digitális platformokra, áruházakba. A WM Music Distribution nevű céggel a YouTube Partner programban kezdtem el behatóbban foglalkozni a video megosztó szolgáltatás által nyújtott lehetőségekkel.

A Partner Program itthon közel 2 és fél évvel ezelőtt indult el, ekkor nyílt arra lehetőség, hogy a hazai tartalomgyártók és digitális tartalommal bíró jogtulajdonosok, zenészek a Youtube –on megjelenő reklámbevételekből részesedjenek.

Bodrogi András

Az elsők között voltunk, akik ezt a lehetőséget megkaptuk a Google-től, és szépen lassan beletanultunk.
Én a zenei tartalom oldaláról tudtam ezt megtapasztalni, amely nagyon jó iskola volt, mivel ez a legérdekesebb, egyben az egyik legbonyolultabb része a Youtube-on való bevételszerzésnek. Nagyon sok oldalról lehetett megtapasztalni a YouTube CONTENT ID System (=Youtube Tartalomfelismerő Rendszer) működését, amely a Google egy zseniális fejlesztése az audio és videó jogtulajdonok kezelésére. Ennek segítségével a rendszer lehetőséget ad a jogtulajdonosoknak, hogy minden olyan más felhasználó által feltöltött videót is kezeljenek, akár bevételeket is szerezzenek ezek kapcsán, amelyek felhasználják a kép vagy audio tartalmaikat. Így nagy mennyiségű, addig jogsértő tartalom lett a jogtulajdonosok által választott módon egyfajta bevételszerzésre is alkalmas eszköz.

Mára már minden YouTube csatorna tulajdonosnak lehetősége van a bevételszerzésre, ez viszont nem egy egyszerű folyamat, számtalan új keletű tudás birtokában érhetünk csak el optimális bevételeket, építhetünk megfelelő video tartalom megosztási stratégiát.

Bodrogi András Google
Melyek a leggyakrabban elkövetett hibák a YouTube-on?
A legtöbben nincsenek tisztában avval, hogy minden zenei, képes vagy videó tartalom mögött jogosultak, jogtulajdonosok állnak. A legfontosabb, hogy ha bevételeket szeretnénk szerezni a saját csatornánkra feltöltött videóinkkal, akkor ne használjunk olyan zenét, filmet, tévéműsor részletet vagy képet, amelynek ilyen jellegű felhasználási jogaival nem rendelkezünk. A szerzői jogok folyamatos megsértése akár a komplett csatornánk elvesztésével is járhat.
Mit tegyen egy kisvállalkozás, aki egy referencia filmet csinálna?
Zenefelhasználás szempontjából próbálják kerülni a nagy nemzetközi slágerek engedély nélküli használatát. Ha mégis ilyen dalokat szeretnének használni, akkor kérjék meg a felhasználás jogokat az adott hangfelvétel jogtulajdonosától, illetve a dalszerzőt képviselő zeneműkiadótól. A jogok megkérése szempontjából talán egyszerűbb és olcsóbb is lehet ha magyar előadók hangfelvételeinek használatában gondolkodnak. Ilyen pl. a Sziget Fesztivál idei videója, amely az Ivan and the Parazol dalát használja fel.
Milyen zenét javasolsz használni egy kisvállalkozónak?
Leginkább olyan zenét, amely a saját márka, termék vagy szolgáltatás arculatát, hangulatát a megfelelő módon festi alá. A YouTube Hangkönyvtára számtalan előre jogosított zeneszámot kínál különböző stílusban, hangulatban, tempóban. Ezek között vannak olyanok, amelyeket olyan videókban is használhatunk, amelyekkel bevételeket is szerzünk.
Milyen tanácsaid vannak azoknak, akik videózásból élnek?

Gondolok itt a rendezvény videósokra videós cégekre …Azok akik szorgalmasak, beszélnek angolul és alkalmasak az önképzésre most előnyt élveznek mivel a Google a Youtube kapcsán releváns tudásanyagot is mindenki számára elérhetővé tette. Ha arról lenne szó, hogy egy csatornát hoznál létre és video tartalom segítségével mutatnád be művészeted, szakértelmed, terméked vagy szolgáltatásaid akkor ismernünk kell a YouTube szolgáltatásban rejlő lehetőségeket, eszközöket, funkciókat. A csatorna és tartalom optimalizáció egy másik fontos lépés, a tartalom készítési és megosztási stratégia pedig elengedhetetlen. Érdemes használni a Google által nyújtott reklám eszközt is mint PL Adwords – online videó kampány. A külső kommentárok megfelelő módon való használatával akár a saját weboldalra, termékekhez, szolgáltatások megrendeléséhez is navigálhatjuk a nézőt, ennek használata viszont még nem igazán terjedt el itthon. Emellett nemcsak eladásra ösztönző videókat kell csinálni egy vállalkozásnak, hanem érdemes olyanokat is, amelyek szórakoztatják, inspirálják vagy épp oktatják is a célközönségünket, nézőinket, vásárlóinkat.
Személy szerint én nagyon hiszek abban, hogy a YouTube videó tartalommal való PR és marketing kommunikáció előbb utóbb itthon is teret hódít majd és sokan újabbnál újabb kreatív utakat találnak majd annak a hihetetlenül nagy közösségnek eléréséhez, akik itt nap mint nap több órát eltöltenek videók megtekintésével. A Google is meg fog tenni mindent ennek érdekében hogy ez mihamarabb elterjedjen hazánkban is.
Mi a helyzet a termékmegjelenítéssel a YouTube videókban?
A termékelhelyezés is lehetséges a videókban. Itt az a fontos, hogy az adott termék rendeltetésszerűen jelenjen meg a videóban.

Majka
Majka hol rontotta el amikor letiltották videoklipjét?
Az ő esetében konkrétan egy reklámfilmet vágtak be a videó elé, amely formátumban csak a Google-nak áll módjában reklámot elhelyezni. Ha csak a videóban jelent volna meg az adott fejhallgató, ahogy azt épp használja a szereplő, akkor nem lett volna letiltva a többmilliós nézettségű videó.
Oktatásról tudnál e valamilyen információt adni?
Mint említettem a tudásanyag online nagy része online elérhető. A kis és középvállalkozásoknak, csatornatulajdonosok számára rendelkezésre állnak a Google un. Multi Channel Network partnerei is, akikkel szerződve szakmai segítséget és támogatást kaphatnak az optimális bevételszerzés közös céljával. Olyan csatornatulajdonosoknak érdemes ezen az úton elindulni, akik kitartóak, komolyan gondolják és bevételeket is akarnak szerezni.
Miért jó Youtube Multi Channel Partnerrel szerződni?
A zenészeknek szerintem az egyetlen optimálisan járható út, ha a Google hazai Prémium Partnereivel, vagy Multi Channel Network partnereivel szerződve szereznek bevételeket és kezelik a hangfelvételeik jogait a YouTube-on. A saját szakértői vloggerek, bizonyos kategóriájú videókkal operáló csatornák számára is segítség lehet egy ilyen partneri szerződés a bevételek optimalizálásában, a reklámozásban, a márkák és a csatornák, vagy akár a csatornák közötti kollaboráció kapcsán.

Szelei
Szelei Szabolcs a Google Magyarország marketing vezetőjének szavaival élve „Ne gondolkozz csak magyar piacon…” Szerinted ez mennyire igaz?
Ez nagyon igaz, csak megerősíteni tudom. Mindenkinek azt javaslom,hogy a globális elérésben gondolkodjon, gyártson videó tartalmat angol, vagy más nyelveken, vagy akár készítsen feliratokat a videókhoz. A lényeg, hogy minél szélesebb közönséget tudjunk elérni, feliratkozásra bírni, a számukra vonzó és releváns videó tartalmainkkal pedig minél több megtekintési percet generáljunk a csatornánkon.
Szinte Romulus Loránd
Online Marketing Tanácsadó

http://www.profitonline.hu

http://www.fashionawards.hu

http://www.wprodukcio.hu
http://www.szinte.hu
Budapest 2014.június 29.

A cikk rövidebb változata megjelent a PIAC&PROFIT oldalon is

Damjanovich Nebojsa: “NEM Saját akaratomból lettem Online Marketinges”

Nebojba Online Marketing

“Damjanovich Nebojsa a hazai online marketing egyik meghatározó szereplője” – Világgazdaság, 2009.

– Tanácsadó a Fortune 500 cégeknek Magyarországon
– Elismert tréner és konferencia előadó
– EFFIE zsűri tag
– “Az év honlapja” zsűri tag
– Konverzió marketing evangelista
– Vendégelőadó az Edutus Főiskolán
– Több képzés akkreditátora, szakcikk és könyvíró
– 2011-2012 Allegroup marketing igazgatója
– 2001-2011 Online marketing tanácsadó
1999-2001 médiatervező MediaCom

SZL: Miért és mikor kezdtél el az Online marketing iránt érdeklődni?

DN: A 90-es évek végén kezdtem el dolgozni a Mediacom nevű média ügynökségnél, amelynek fő profilja a médiatervezés és vásárlás volt. Itt foglalkoztam először online marketing projektekkel egy kutató csoporttal. Ezt a csoportot pár hónap múlva feloszlatták. Viszont ezek után minden kollégám azt gondolta, hogy én értek ehhez a témához, majd elkezdték ajánlani ügyfeleiket, hogy csináljak nekik online kampányokat.

Ekkor ijedtem meg és döbbentem rá, hogy ezt a területet is mielőbb meg kell tanulnom. Ezután elkezdtem proaktívan tanulni, külföldi tréningekre jártam, oktattam magam – „Nem saját akaratomból lettem online marketinges” (nevet).

Az akkori médiaügynökségek viszont nem voltak felkészülve a tanácsadói projektekre és ezért váltanom kellett, mivel egyre több ilyen megkeresésem jött.

2001-ben megalapítottam saját cégemet és tanácsadóként kezdtem el dolgozni és oktatni.

A brand-em kialakításának alapját épen a képzéseim adták. Újságírókat hívtam meg az előadásaimra mondván „ha már erről a területről írnak akkor képezzék is magukat”, akik később már szakcikkeket kértek tőlem és egyéb szakmai háttér információkat.

Versenytársaim akkoriban nem nagyon voltak, mivel még csak pár interaktív ügynökség volt a piacon, a nagy tanácsadó cégek pedig itthon nem foglalkoztak eMarketing témával.

SZL: Sokáig intenzíven oktatással foglalkoztál, mostanában ez már nem annyira jellemző.  Miért?

DN: Nagy késztetést éreztem, hogy az online marketing be legyen vezetve a nappali és felnőttképzésbe.

Dr. Kandikó József rektor látott fantáziát abban, hogy akkreditáljunk ilyen képzéseket a Modern Üzleti Tudományok Főiskolán és mivel oktató nem nagyon volt én bevállaltam az a tantárgyak nagy részét, de egy idő után a munkám mellett nagyon fárasztónak bizonyult. Elkezdtünk profikat keresni, akik vállalnak előadásokat is és most már csak pár tantárgyam van a közbe nevet váltott EDUTUS Főiskolán. A felnőttoktatást még mindig viszem, és sokan hívnak még mindig konferenciákra és egyéb rendezvényekre.

SZL: Jelenleg a GREY digital marketing stratégiai tanácsadója lettél, miben segíted a GREY ügyfeleit?

DN: Nagyon sok multinacionális cégnél van marketing csapat melyeknek segítenek stratégiai kérdésekben. Miért jöttem egy reklámügynökségbe? Én mindig is tanácsadóként éreztem jól magam és ezt csináltam több mint 10 évig. Az Allegroup-nál „sajnos”, ügyfél oldalon ültem és nem éreztem, hogy ez nekem való lenne, ezért váltottam a GREY-re.

SZL: Mit javasolsz a KKV szektor részére, hogyan válasszanak online, illetve marketing ügynökséget?

DN: Ennek a szektornak nagyon nehéz manapság. A marketingben elindult egy fejlődés és egészen szép eredményeket lehet látni ebben a kategóriában is. A KKV-nak akkor van lehetősége egy nagyobb ügynökséghez fordulnia, ha elért egy magasabb szintre, ahol a marketing feladatokat egy kisebb marketing cég már nem tudja ellátni vagy nem tud olcsóbb lenni egy nagy ügynökségnél. A következőkre gondolok, mint például termék piaci bevezetése, külföldi piacra lépés, B2B marketing stb.

De mondok egy példát, ilyen a Spirit Hotel esete. Per pillanat a Spirit Hotel olyan eszközöket használ, amiket egy KKV marketing cég el tud látni, de ha mondjuk a Spirit Hotelt megvásárolna a Four Season szálloda lánc akkor már nem lenne elég egy kis marketinges cég, hogy képviselje a nemzetközi vizeken.

Nagyon fontosnak tartom a referenciákat és azok leellenőrzését, amit sokan nem vesznek komolyan, pedig nagyon hasznos lenne. Egyszerűen fel kell hívni pár referencia céget, és érdeklődni az általunk preferált marketing partnerről.

SZL: Szerinted a sok sikertörténet ellenére a KKV szektor nagy része miért nem használja még mindig az online marketinget?

DN: Én kicsit másképp látom, mert mindig azt lehet hallani hogy az online marketing nagyon olcsó, az ATL eszközökhöz képest. Szerintem a KKV szektor előbb utóbb használni fogja az online eszközöket, mert sokkal költség-érzékenyebbek, mint a multik. De az online marketing nem mindig jobb megoldás, ez sok mindentől függ!

Sokan próbálkoztak azzal, hogy csak a Google keresőben hirdetnek, viszont nem biztos, hogy egy fő elérése a megfelelő célcsoportban olcsóbb ilyen módon. Ami biztos, hogy az online esetében minden mérhető és ez sokaknak fontos.

Mostanában megjelentek olyan médiaértékesítő cégek, akik pár százezer forintért ajánlanak 10 másodperces reklámidőt pár alkalomra. Ezt sokan csábítónak tartják és belemennek, mert az gondolják mégiscsak a TV-ben fog lemenni a reklámjuk. A legnagyobb probléma, hogy sokan nem értenek hozzá, és legyártatják a reklámfilmet, mindent bele akarnak tenni és végül nem működik. Tehát ahelyett hogy megkeresnének egy szakembert a kecsegtető ár miatt rosszul döntenek. Ezért azt gondolom, hogy a KKV marketing cégek sokkal több hangsúlyt kell, hogy fektessenek az ügyfél edukációra, hogy ne kerülhessenek ilyen csapdába.

A technológia és az online marketing olyan gyorsan változik és fejlődik, hogy a marketing végzettségű szakemberek sem tudják sokszor követni. Sokan rádöbbennek, hogy sokkal olcsóbb külsős céget online marketinggel megbízni, és ha nem teljesítenek gyorsan le lehet őket cserélni. De ennek is meg van a hátránya, mivel ez a know-how soha nem marad a cégnél.

SZL: Szerinted az Online Marketing merre tart a következő években?

DN: Szerintem egyre nagyobb lesz az e-kereskedelem forgalma, mert a felhasználók is okosabbak és egyre jobban kihasználják az összes csatornát, úgymint a mobil és tablet platformokat, ugyanis az erős internet felhasználó már mobilon is szeretne vásárolni. A responsive design egyre nagyobb teret hódít, mivel a mobilos és tabletes vásárlások száma megnőtt. QR kód erősödése és GPS alapú marketing is egyre erősebb lesz.

Például egy kis étteremnek manapság már kötelezően a Forsquer-rn fent kell, hogy legyen sok információval, fotóval és speciális ajánlatokkal.

Ahogy egyre több a tablet és a mobil a következő években sok új dolgot fogunk látni.

SZL: Jön az Amazon állítólag idén Októberben, szerinted kinek lesz ez jó?

DN: Már több mint egy éve erősen készülődnek és úgy tudom, hogy Szlovákiában már raktáruk is van. Az ingyenes szállítás miatt nagy versenytárs lehet az itthoni e-kereskedőknek. Meglátjuk…

SZL: Mint Online Marketing tanácsadó nagyon sok cégnek és embernek termeltél sok-sok bevételt, soha nem gondolkodtál saját üzleten?

DN: De én állandóan ezen gondolkodom, de sajnos én nem vagyok jó kereskedő. Szolgáltatóként sok sikert elértem és még mindig nem találtam meg azt a bizniszt, ami tudna nélkülem is működni. De ami késik nem múlik ….

Ha tetszett oszd meg 🙂 köszi

Piac&Profit cikkemet itt találod

Sajnos a sikersztorik sem győzik meg a kkv-kat a webes értékesítés előnyeiről !!!

Forrás:http://www.piacesprofit.hu/infokom/ és revolution.hu

Az online kereskedelem töretlen élénkülése ellenére mindössze a hazai kkv-k 16%-a rendelkezik webáruházzal, pedig az online értékesítési csatorna bevezetése révén akár meg is sokszorozódhat a vállalat bevétele – derül ki a rEVOLUTION Software saját, nagymintás kutatásából.

Miközben a hagyományos kereskedelmi csatornák a gazdasági válság kezdete óta hanyatlanak vagy stagnálnak, az elektronikus kereskedelem népszerűsége töretlen. A hazai kkv-k ugyanakkor nem igazán érzik még a webes kereskedelem ízét, derül ki a rEVOLUTION Software közel 700 mikro- és kisvállalatot megszólaltató kutatásából.

A kutatás eredményei alapján mindössze a hazai kkv-k 16%-a üzemeltet webáruházat, és további 36% gondolkodott már az online vásárlási felület létrehozásán. Az online értékesítési felülettel nem rendelkezők 79%-a az iparág, illetve terméke jellegével, 9%-a a webáruház magas beüzemelési költségeivel, 6%-a pedig ügyfelei vonakodásával indokolta az online árusítástól való távolmaradást.

OnlineStore_iMac_Icon_300dpi

Egyértelmű előny lenne a webáruház

Pedig a webshop bevezetésével a cégek 17%-a megsokszorozta bevételét. (minden második online felülettel is rendelkező üzlet bevételeinek legalább felét itt éri el) Ezekben az esetekben a webes értékesítés átvette az uralmat az offline értékesítési csatorna felett. A cégek 11%-a 4 vagy annál is több webáruházat üzemeltet, náluk az online eladások minimum a forgalom háromnegyedét teszik ki.

A webbolttal rendelkező kisvállalatok harmada számára azonban az online csatorna még mindig csak kiegészítő szerepet tölt be, és forgalmuk zömét a hagyományos csatornákon keresztül bonyolítják.

Az adatok alapján egyértelműen látható, hogy minél jobban áttevődik az értékesítés az online csatornára, annál inkább jelentkezik annak bevételnövelő hatása” – mondja Dr. Ransburg Beatrix, a rEVOLUTION kisvállalati üzletágvezetője.

„Érdekes módon a webshoppal rendelkező vállalkozások zömében budapestiek.

Pedig azt gondoljuk, hogy a vidéki kistelepüléseken működő cégeknek nagyobb szüksége lenne erre a csatornára, hiszen megsokszorozhatnák potenciális vásárlóik számát. Ugyanezért nem értjük azt, amikor a távolmaradás indoklásaként a vevői ellenállást jelölik meg. Hiszen a meglévő vásárlókat nem érinti a webes szolgáltatás bevezetése, viszont az online értékesítéssel jelentősen kibővíthető a potenciális vásárlók köre.”

Drágább az egyedi, mégis ezt választják!? Inkább bérelnének …szerintem

A webáruházzal rendelkezők nagy része egyedi fejlesztésű weboldallal dolgozik, mindössze ötödük bérli a szolgáltatást. „Az egyedi fejlesztések pedig sajnos tovább növelik az egyszeri belépési költségeket, amit így is a vállalatok 9%-a jelölt meg visszatartó tényezőként. Feltételezhető továbbá, hogy az egyedi fejlesztésű webáruházak jelentős része hosszabb távon is többe kerül, hiszen a webshop változtatásakor újabb fejlesztési díjakat kell fizetni, ami költségesebbé és rugalmatlanabbá teszi őket a bérelt webáruháznál.

Szóval van még mit fejlődni e területen a kkv-nak….