Gyermek balett oktatás Budapesten profiktól!


ARS POETIKA​ KIK ÉS MIÉRT “Egy pedagógus nem csak akkor jó, ha ő is meg tudja mutatni fizikailag a legnehezebb mozdulatokat, hanem akkor, ha képes belső motivációt gyújtani a növendékben. Ha a táncszeretet mellett megmutatja, hogyan lehet ebben a szakmában fejlődni, tanulni és helyt állni.” Csonka Roland

CSONKA ROLAND

Balettfactory oktatója Csonka Roland: klasszikus balett és Progresszív Balett Technika oktató, Harangozó Gyula-díjas táncművész, Magyar Táncművészeti Egyetemen szerzett okleveles tánctanár (klasszikus balett)

Életútja:

A Markó Iván által vezetett Győri Balett növendékeként számos fellépési lehetőség és fantasztikus mesterek kezei alatt élhette át, és tanulhatta a tánc művészetét. Győrből Budapestre vezetett az útja, az akkori Táncművészeti Főiskolán folytattam a tanulmányait, ahol előszerződéssel már a Magyar Állami Operaház Balett Együttesébe is bekerült. Később diplomás művészként és elkötelezett táncművészként tánckari tagból címzetes, majd magántáncosi rangsorba érve gazdagíthatta és ápolhatta a magyar táncművészetet. Tanítással az aktív pályafutása után kezdett el foglalkozni, célja, hogy az elmúlt évtizedekben tanultakat átadhassa a fiatalabb generációnak.

Óraleírás:

Klasszikus balett előkészítő feladatok: fejlesztik a hajlékonyságot, a mozgáskoordinációt és a testtudatot.

Progresszív balett technikák: esetmegelőző gyakorlat-sorozatot, és a helyes póz, súly és testtartások érzetét, és ezek kontrolálását biztosítja, valamint biztonságos tánctréninget, egy előrehaladott technikát jelent, ahol erősítéseket, nyújtási technikákat ismerhetnek és sajátíthatnak el a növendékek, melyeknek előnyei nem csak a szakmában, de még a mindennapokban is hasznosak.

Megjegyzés:

Az órákon elsajátított tudás megszerzésével a gyermekek mentális, és fizikai képességeik is pozitív irányban fejlődhetnek.

Segédeszközök:

– Puha labda; ismertebb nevén Pilates labda, illetve stabilitást elősegítő labda.

Méret: 20 és 23cm átmérő között,

vagy a legközelebbi az 54cm -es kerülethez.

– PBT – Gyakorló labda; A fitness labdaként is ismert eszköz, melynek megfelelő méretét a testmagasság alapján tudjuk megállapítani.

– Erősítő gumiszalag; TheraBand, 2.7 méter hosszú, 15 cm széles, (közepes erősségű)

További információk és óradíjak:

+36 70 585 3744

balett.factory@gmail.com

Kezdő és haladó órákat indít a BFB!

Órák; 

Jurányi Ház:

Kezdő klasszikus balett és Sub Junior progresszív balett technikák

5-7 éves korosztálynak!

Kedd : 16:00-17:00   (Grabó 80)

Péntek: 16:00-17:00  (Grabó 80)

CímBudapest, Jurányi u. 1, 1027

(figyelem, az órák 50 percesek!)

Roxy Studio:

Haladó klasszikus balett és Junior és senior progresszív balett technikák valamint spicctechnika, 7-14 éves korosztálynak!

Hétfő : 16:00-17:30 (klasszikus balett, 6-os terem)

Szerda: 17:00-18:30 (Progresszív balett technikák 7-es teremben)

Csütörtök: 16:30-18:00 (klasszikus balett, váltott héten utolsó 30 percben spicc technikák, fiúknak Stretching – nyújtás és erősítés, 6 -os terem,)

CímBudapest, Tátra u. 4, 1136

(Figyelem, az órák 1 óra 20 percesek!)

ÁRAK ÉS CSOMAGOK

Kezdő KLB és Sub Junior PBT

13000 Ft./hó (heti 2 alkalom)

6800 Ft./hó  (heti 1 alkalom)

Alkalmi jegy 2500 Ft.

Haladó KLB, Junior és senior PBT, spicc

26000 Ft./hó (heti 3 alkalom)

17500 Ft./hó  (heti 2 alkalom)

8800 Ft./hó  (heti 1 alkalom)

Alkalmi jegy 3000 Ft.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s