Marks & Spencer a csőd szélén! kivonul Magyarországról is…


A vállalat 2016-ban egy átalakítási tervet tette közzé, azt követően, hogy a ruházati és élelmiszer-eladások jelentősen estek. Az M&S adózás előtti profitja 88 százalékkal 25 millió fontra zuhant a tavaly szeptemberrel záruló fél évben

Kivonul egy nemzetközi ruhalánc Magyaroszágról

Az átalakítás keretében az Egyesült Királyságban 30 üzletet teljesen bezárnak 45-öt pedig Simply Food élelmiszerüzletté “fokoznak le vagy alakítanak át”.  A nemzetközi piacokon 53 üzletet bezárását jelentették be: ebből 10-et Kínában, hetet Franciaországban, míg Magyarországról, Belgiumból, Észtországból, Litvániából, Lengyelországból, Hollandiából, Romániából és Szlovákiából pedig kivonul az üzletlánc. Ez mintegy 2100 munkahely megszűnését jelentheti.

A lánc most végső időpontokat is közzétett, három fővárosi üzlete az alábbi időpontokban zár be:

  • M&S Váci utca – 2017. május 21.
  • M&S Allee – 2017. május 28.
  • M&S Aréna Pláza – 2017. június 28.

A Duna Pláza, a Mammut és a Westend bevásárlóközpontokban lévő Marks & Spencer üzletek továbbra is nyitva maradnak, bezárásuk dátumát egyelőre nem tették közzé.

forrás:napi.hu

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s