A Google bejelentett új szolgáltatás egyelőre béta üzemmódban él, és csak meghívásos alapon működik, de egyértelműen jelzi a cég által szabott új irányt, amellyel felveheti a versenyt a nagy domain-regisztrátorokkal – olvasható a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben.
A Google Domains 12 dollárért kínálja a domain regisztrációt, és ehhez ingyenesen jár a domainhez kötött 100 e-mail cím is. A domainhez aldomainek is rendelhetőek és további kedvező lehetőség, hogy a megrendelő adatai anonimizálhatóak, amelyért más regisztrátoroknál általában külön fizetni kell.
A tech már 2004 óta hivatalos domain regisztrátor, ám ezidáig nem foglalkozott ezzel az üzletággal, és csak saját maga számára foglalta le a tevékenységéhez köthető neveket.
Komoly kihívást lehet a domain regisztrátoroknak
Piaci elemzők szerint a mamutcég megjelenése ezen a piacon komoly változásokat hozhat, hiszen piaci erejénél fogva, hamar komoly vetélytársa lehet a legnagyobb domain-regisztrátoroknak is. Jelenleg a világ legnagyobb domain-regisztrátora a GoDaddy 57 millió domain nevet kezel és a domainpiac harmadát uralja.
A szakértők szerint a vállalat lépése teljesen logikus, amelynek fő célja az lehet, hogy minél több kisvállalkozót vigyen az internetre és így növelje Adwords bevételeit is, amely a keresőóriás legfontosabb bevételi forrása.
A kis cégek 55 százalékának nincs webes jelenléte
A cég nyilatkozata szerint akkor döntött a Google Domains életre hívása mellett, amikor rádöbbent, hogy a kisvállalkozások 55 százaléka még mindig nem rendelkezik webes jelenléttel. A Google egyelőre csak regisztrációval foglalkozik majd, tárhelyet egyelőre tervei szerint nem nyújt, azt partnereire bízza.
forrás:mmonline