A McKinsey tanácsadó cég összegzése szerint a keresőhirdetések hétszeres megtérülési rátát hoznak, nem véletlenül népszerűek.
Már 2009-ben 780 milliárd dollárra rúgott a nemzetközi keresőpiac. A WARC weboldalán publikált tanulmányt összeállító McKinsey szerint ebből 540 milliárd dollár közvetlen hatással volt az általános gazdaságra. Utóbbi összeget az alapján állapította meg a tanácsadó cég, hogy az online keresés növeli a márkaismertséget, információhoz segíti és időt takarít meg a felhasználóknak, és új üzleti modellek létrejöttét – például árösszehasonlító oldalak indulását – tette lehetővé.

Jól Eladni csak a keresőn keresztül lehet!!!
A keresés leginkább a kereskedelem bevételeire volt hatással. Ebben a szegmensben a keresőknek tudható be a forgalom 1-2 százaléka, amely értékben csak az Egyesült Államokban legalább 57 milliárd dollárra rúgott 2009-ben. A tanácsadó cég elemzésében kiemelte: a keresés olyan hiánycikkek eladásait is erősíti, amelyeket egyébként nehéz beszerezni.
A keresés a tartalomszolgáltatók, köztük a médiatulajdonosok számára is komoly nyereséget jelent, hiszen a keresők a tartalmakhoz irányítják a felhasználókat, és ezzel segítik többek között a film- és zeneipar termékeinek értékesítését.
A McKinsey részletesen vizsgálta az Egyesült Államok, India, Németország, Franciaország és Brazília keresőpiacát. A keresőhirdetések értéke több mint 2 milliárd dollárt tett ki az Egyesült Államokban, míg ugyanez a költés 357 millió dollárra rúgott Németországban és 164 millióra Franciaországban.
A keresőpiac nagyságát jól tükrözi, hogy 2010 során világszerte 1,6 billió keresést hajtottak végre a felhasználók (az átlag amerikai egy év alatt 1500 keresést hajtott végre). A McKinsey szerint a keresés gazdasági jelentősége csak nőni fog a jövőben, mivel az okostelefonoknak köszönhetően a fogyasztók a vásárlás helyén is informálódhatnak az interneten.

