Beszédfelismerő by Google

Webes felületen is bemutatta két új keresési szolgáltatását a Google: az eddig csak mobilon használható Voice Search funkcióval már a billentyűzet használata nélkül, a keresett kifejezést egy mikrofonon keresztül beolvasva is kereshetünk, míg a Search by Image képfelismerő funkciójának köszönhetően egyetlen fotót is használhatunk a keresésnél.

A most bemutatott, hangfelismeréssel működő Voice Search segítségével többé nem kell már begépelnünk azt, hogy mit is keresünk, elég, ha a mikrofon ikonra kattintunk és beolvassuk – tette közzé hivatalos blogján a Google. A mobilon már 2008 óta működő szolgáltatáshoz mindössze egy mikrofon kell, az új keresőt – amely először angolul jelenik meg a jövő héttől – a Chrome 11 is támogatja.

Szintén a következő napokban jelenik meg a Google képfelismerő keresője, amely akkor lehet hasznos, ha nem igazán tudjuk, milyen szavakra keressünk rá a megfelelő eredményhez vagy akkor is, ha például már nem emlékszünk rá, hol készült egy-egy régi nyaralás alatt készült fotó. A mobilon 2009 óta használható Google Goggles mintájára most az images.google.com oldalon keresztül már fotókkal is kereshetünk szavak helyett: elég csak a kereső melletti fotó ikonra kattintva feltölteni a képet, vagy egyszerűen ráhúzni a képfájlt a keresőre.

forras:hvg.hu

Online Marketing, SEO, SEM tanácsadás

Üdvözöllek Weboldalamon!

Tanácsadóként és rendezvényszervezőként tevékenykedem.

Legújabb szolgáltatásaim: Online Marketing tanácsadás

– Weboldal tervezés, webergonómiai tanácsadás

– E-Mail Marketing, Link marketing

– Web 2.0 technikák

– Vírusmarketing

– teljes online kampányok megtervezése lebonyolítása.

seo

seo

Smith és Chaffey (2001) könyvében öt olyan kulcsfontosságú marketing tevékenységet sorol fel (az ‘5Ss’-et), melyet egy szervezet online marketing taktikájának megvalósításához használhat fel. Egy (internetes) hírlevél szempontjából az 5Ss a következő:

  • Elad (Sell) – Növeli az eladásokat (egy hírlevél gyakran mind új vásárlók szerzésének, mind pedig a régi vásárlók megtartásának célját is szolgálja).
  • Szolgál (Serve) – Értéket ad (a vásárlónak plusz online előnyöket biztosít, mint például egy csak online elérhető ajánlat vagy részletesebb információ a vállalat termékekeiről vagy az ágazatról.
  • Beszél (Speak) – Közelebb kerül a vásárlóhoz egyfajta párbeszéd kialakításával. Jelenthet ez például online kérdőíveket vagy a vásárlók preferenciáinak kiderítését követés (tracking) segítségével – azaz hogy milyen tartalom iránt érdeklődnek vásárlóink.
  • Megtakarít (Save) – Költségek megtakarítása (elsősorban nyomdai és postai költségek)
  • Sistereg (Sizzle) – A márka (brand) kiterjesztése. A hírlevél a vásárlók tudatában tartja a márkát és segít megerősíteni a márka értékeit.

Egy eladási tölcsér felépítése során alkalmazni kell a következő eszközöket: keresőoptimalizáció, email hírlevelek, fórum marketing, hirdetések, partner programok stb., azaz minden olyan módot, mely lehetővé teszi, hogy a potenciális vásárló megkezdje a párbeszédet a vállalattal, tanuljon a vállalat termékeiről, szolgáltatásairól, vagy olyan koncepciókat és javaslatokat tegyen magáévá, melyek végül vásárláshoz vezetnek. A tölcsér felépítése sok időbe telik, és megkívánja az eladó folyamatos online tevékenységét.

Keresőoptimalizálással hatékonyabbá és érthetőbbé teszem weboldalát.

Google SEO tanácsok melyben nagyban elősegítik a jobb helyezést a keresőben.

Ha nem tud első lenni a  Google keresőben hírdessen és ott lesz az elsők között!

Google Awords SEM Keresőmarketing tanácsok Szponzorált linkek megjelenésére online kampányok hatékonyságának növelésével.

Versenytárs figyelést szeretne? Szeretné tudni mit hirdetnek és mit módosítottak weboldalikon versenytársai?

Bízza rám! és akár napi riportokban küldöm Önnek versenytársai weboldalán történt módosításokat.

Kérjen, egy személyes megbeszélést,  hogy hatékonyabbá tegye weboldalát:

Szinte Romulus Loránd

lorand@szeminarium.hu

——————————————————————————————

Szex, vagy internet – ez Amerika



Az internet mellett döntene Amerikában minden második nő és minden harmadik férfi, ha a szex és a világháló között kéne választani.
Az Intel amerikai cég megbízásából készített felmérés szerint az amerikaiak 65%-a úgy érzi, hogy nem tud internet nélkül élni. Azok aránya, akik a kábeltévéről nem tudnak lemondani, jóval kevesebb, csak 39%. 58% viszont inkább a tévénélküliséget választaná a netmegvonás helyett.
(Forrás: MTI)

Mi az a  GOOGLE SearchWiki?

A Google rendszerbe való belépés után, újrarendezhetjük a találati listát, törölhetjük a számunkra haszontalan találatokat, oldalakat. Sőt, számunkra relevánsabb, új weboldalakat adhatunk a listához és kommentezhetjük is ezeket a találatokat.