Nőtt a Reklámköltés

5 százalékkal nő a globális reklámköltés

Ez megfelel a tavalyi bővülésnek, és némileg pesszimistább várakozásokat takar, mint korábban, derül ki a GroupM adataiból.

Idén 5,1 százalékkal nő a reklámköltés, amely így globálisan eléri az 506,3 milliárd dollárt, derül ki a WPP médiaügynökségeit egyesítő GroupM legfrissebb jelentéséből.

Ez megegyezik a tavalyra mért bővülési ütemmel: 2010-hez képest 2011-ben 5 százalékkal nőtt a reklámköltés, amely 482 milliárd dollárt tett ki. Óvatosabb becslést tükröz viszont, mint a korábbi GroupM-jelentés, amely még 6,3 százalékos növekedéssel és 522 milliárdos reklámpiaci bevétellel számolt.

Jövőre hasonló, összességében 5,3 százalékos emelkedéssel számolnak a szakemberek: 2013-ban 533,2 milliárd dollár áramolhat a globális médiapiacra.

Az amerikai piacra vonatkozóan a globális átlagnál kisebb, összesen 3,6 százalékos növekedést vár 2012-re a GroupM, ami azt jelenti, hogy 152,5 milliárd dollár fordulhat meg a legnagyobb reklámpiacon ebben az évben. Ez szintén alacsonyabb, mint a tavaly decemberi 4 százalékos várakozás. A jelentés szerint 2013-ban 3,1 százalékos növekedésre számíthanak az amerikai médiatulajdonosok, ami 157,2 milliárdos költést jelent.

Eközben az eurozóna válságban lévő piacain, így Görögországban, Írországban, Olaszországban, Portugáliában és Spanyolországban 6 százalékkal esett tavaly a reklámköltés, és idén további 8,8 százalékos csökkenés várható, mielőtt 2013-ban némi stabilizálódás jöhet.

Vannak azonban egyértelmű pozitívumok: így a mostani jelentés már 18 százalékos digitálisköltés-bővüléssel számol 2012-re (99 milliárd dollár), ami magasabb, mint a tavaly decemberben becsült 16 százalék. Ez a forgatókönyv azt jelentené, hogy 2012-ben a digitális szegmens 20 százalékos részarányt érhet el a teljes reklámköltésen belül.

A televízió 2011-ben a globális médiaköltés 43 százalékát söpörte be, ami rekordot jelent. Kérdés ugyanakkor, hogy ez megtartható-e, lévén a hagyományos szpotok mellett egyre erősödik az online videóreklám. A GroupM elemzői ugyanakkor hozzáteszik: bizonyos online videós bevételek visszakerülnek a tévétársaságok zsebébe – csak épp egy másik zsebébe.

Miközben a televízió részaránya rekordmagasan járt 2011-ben, a printé rekordmélyen. A napilapok 17 százalékkal részesedtek a reklámtortából, s további csökkenés várható 2012-2013-ban. Eközben a magazin szegmens 10 százalékos részarányt ért el.

Mobilra optimalizált oldalt mindenkinek ! by Google

gomo

Az elmúlt két évben, mobil kereső forgalom ötszörösére nőtt. Ahhoz hogy megtaláljanak mobilon is mobilra optimalizált oldalad kell hogy legyen és ebben segít a GoMo.

Teszteld le weboldalad itt http://www.howtogomo.com/en-gb/d/test-your-site/#getmo-meter

A Facebook egyik fele Meleg

facebook meleg párja
Mark Zuckerberg facebookos alapítótársa, Chris Hughes szombaton házasodott össze partnerével, Sean Elridge-dzsel.

Amikor az erről szóló Timeline bejegyzést a Faceboss lájkolta, a követői már láthatták, hogy a házasság mérföldkövénél az azonos nemű házasságot jelző ikon jelent meg: két öltönyös férfi, kézenfogva.

Ugyanilyen létezik kék női facebook figurákkal is, így a legnagyobb közösségi oldalon már nem kell a férfi-nő házassági ikont használnia a meleg és leszbikus pároknak.

Mindenki Egyenlő

A Facebook pedig ezzel megmutatta, hogy náluk minden kapcsolat egyenlő, és ha szeretnék, láttatható.

A Facebok hatékonysága randizáshoz

A randira is nagyobb az esély Facebookkal


Mindegy, hogy egyéjszakás kaland vagy hosszú távú kapcsolat, nagyobb eséllyel jövünk össze valaki olyannal, akivel van közös ismerősünk a közösségi oldalon.

Az eredményeket a Coffee Meets Bagel randialkalmazás szolgáltatta a TechCrunch számára, vagyis előre kell bocsátani, hogy nem felmérésről és pontos statisztikai adatokról van szó, csupán egy érdekes trendről, ami akár segíthet is az online párt kereső szingliken.

A 44 ezer összehozott randiból kiderült, hogy azok a párt keresők, akik rendelkeztek közös Facebook-ismerőssel, átlagosan 37,2 százalékkal nagyobb eséllyel bólintottak rá egy közös randira, mint azok, akik között nem volt közös pont.

Érdekes módon a közös ismerősök “ideális” száma pontosan négy – ekkor majdnem kétszer annyi esély van arra, hogy mindkét fél hajlandó randevúzni. Valószínűleg arról van szó, hogy a túl sok ismerős egy sikertelen találka esetén bonyolíthatja az ember közösségi hálóját, míg túl kevés esetén nem tudni eleget a döntéshez.

Az adatokból az is kiderült, hogy a Facebook-ismerősök a nőket sokkal inkább befolyásolják döntésükben, mint a férfiakat. Míg a pasiknál 10 százalékkal, addig a csajoknál 29 százalékkal nőtt a tetszés kinyilvánításának valószínűsége a közös ismerősök fényében. (A 37,2 százalék azon esetekre vonatkozik, mikor mind a két félnek tetszik a másik.)

Forrás: TechCrunch/Hír24

Google és Jővő

A Google ellopja a show-t az Apple-től – ez volt a ki nem mondott ígéret és rajongói elvárás a cég I/O 2012 konferenciája előtt, amire jó előre óriási újdonságokat és bejelentéseket lengetett be a cég marketinggépezete. A felvezetés sikeres volt, a San Francisco-i Moscone West konferenciaközpont 5500 férőhelyére 20 perc alatt fogyott el elővételben az összes jegy a borsos, 900 dolláros (bő 200 ezer forint) ár ellenére. Bár kicsit unalmasan indult, a végére Steve Jobs legszebb napjait idéző show-vá vált a bevezető előadás. Végre akcióban láthatta a világ a Goolge intelligens szemüvegét, amit hordozható számítógépként jellemezett a színpadon Sergey Brin Google-vezér, és azt jósolta, ez a következő nagy dobás a számítástechnika világában a táblagép után.

A konferencia a menetrendhez képest jó fél óra késéssel és a Sziget nagyszínpadát idéző tömegjelenetek közepette kezdődött (a legrosszabbkor romlott el a látogatókat a második emeleti nagyelőadóba szállító egyik lift). A rendezvény 130 kisebb-nagyobb előadása és kerekasztal-beszélgetése közül a legfontosabb a szokásos önfényezéssel kezdődött, az Android sikerén keresztól mutatta be Vic Gundorta Google-alelnök, mennyire fut a cég szekere.

Szó se róla, a számok meggyőzőek, egy év alatt 100-ről 400 millióra nőtt a világszerte eladott androidos készülékek száma, és ma napi egymillió aktiválással nő tovább ez a tábor.

A növekedés motorja ma már a harmadik világ, Brazília, Thaiföld, India 500 százalékos növekedést mutat, de a legfejlettebb országok között is akad 300 százalékos adat, például Japánban és Dél-Koreában.

A konkrétumokra rátérve Gundorta az Android új, 4.1-es verziójának bemutatásával kezdte a műsort. Az operációs rendszer beceneve a Google jó szokásához híven a Gingerbread (mézeskalács), és Ice Cream Shadwich (jégkrémszendvics) után újra egy édesség, a Jelly Bean (Amerikában nagyon népszerű töltött cukorka). A szokásos kötelező fejlesztések nem maradtak el: gyorsabb lesz, jobban reagál az érintőképernyőn a mozdulatainkra, jobban használja ki a processzort, kisebb-nagyobb fejlesztések érkeznek a kezelőfelületre (például lepöckölhetünk a képernyőről ikonokat, illetve átméretezhetjük őket).
A legutóbbi iOS-hez és iPhone-hoz zárkózik fel a Google a beszédfelismerővel.

A nagy különbség az Apple Sirijéhez képest, hogy netkapcsolat nélkül is működik (és a közönség egyhangú véleménye szerint nem olyan idegesítő a hangja, sőt, akadt, aki egyenesen szexinek nevezte). A színpadi demóban a beépített szótárban szavanként keresgélő beszédfelismerő hibátlanul működött, egyelőre persze csak angolul tud, viszont beépül a teljesen újratervezett keresőbe is.

A rendszer megérti az élőszóban megadott keresőkifejezéseket, szükség visszakérdez finomításért, és úgy általában nagyjából azt tudja, mint a Siri a konkurenciánál.

nexus7 by google

Jön az Android Beam funkció is az operációs rendszerbe, ami az NFC (near field communications, két eszköz közötti rádiós kommunikáció nagyon rövid hatótávolsággal) technológia támogatását jelenti, egyszerűen leteszünk egymás mellé két androidos kütyüt, és azok tudnak fájlokat, fotókat küldeni oda-vissza, vagy akár dokumentumokat szinkronizálni.

A kis gömböc
A tablet és a 4.1-es Android bemutatkozása várható volt az előzetes kiszivárgott hírek alapján, és érezhető izgalom lett úrrá a közönségen, amikor ezt a két témát a kétórásra előadás felére sikerült kivégezni a színpadon egymást váltó Google-szakiknak. Az első (és akkor még mindenki azt hitte, hogy az egyetlen) meglepetés a Nexus Q nevű kütyü volt, ami Project Tungsten néven egy éve készül már. A Q egy fekete gömböc, kényelmesen elfér az ember tenyerében, és az androidos telefonunkkal vagy tabletünkkel irányíthatjuk. Rá lehet csatlakoztatni tévére, hangfalakra, és azokon lejátszani vele mindenféle médiatartalmat, amit a Google felhőszolgáltatásában (vagy éppen a Google Play kölcsönzőjében) tárol.
A nagy trükk az, hogy a gömböc közösségi kütyü, vagyis elérhetőséget adhatunk rá az ismerőseinknek is, akik a saját telefonjaikkal, a saját gyűjteményükből küldhetnek rá tartalmakat. Például egy buliban mindenki a saját zenéit dobhatja be a közösségi zenegéppé előlépett Q-ba, vagy átmehetünk egy haverunkhoz filmet nézni úgy, hogy csak a telefonunkat visszük magunkkal, és a Q-n keresztül rakunk ki valamit a tévére a felhőben tárolt sajátjaink közül. 299 dollár, július közepétől megvásárolható, egyelőre inkább tűnik jópofának mint forradalminak.
forrás:index

Végül bemutatkozott a Google Now rendszer, amivel saját Nagy Testvért nevelhetünk a telefonunkból.

Az alapötlet az, hogy minden különösebb segítség nélkül kitalálja a rendszer, hogy mire vagyunk kíváncsiak, és kérdés nélkül azt az információt tolja elénk, amire éppen szükségünk van. Ehhez szemérmetlenül felhasznál minden információt, amit csak talál a telefonban (és persze amit nem tiltunk le előle):

feltúrja a keresési előzményeinket, a határidőnaplónkat, a híváslistánkat, de még a gps-re is ránéz, és ha ott például azt látja, hogy egy buszmegállóban állunk, rögtön megkeresi, és kiteszi a képernyőre, hogy mikor indul a következő járat. Vagy éppen szól, hogy el kéne indulnunk edzésre, mert minden nap ebben az időben szoktunk, és látja, hogy késésben vagyunk.

A Jelly Bean fejlesztői környezete a konferencia nyitásával egy időben vált elérhetővé, a felhasználók júliustól frissíthetik a telefonjaikat.

Szárnyas fejvadász

A Google nem tudott ellenállni a szójátéknak, és a Szárnyas fejvadász androidjai után a Nexus 7 nevet adta a régóta pletykált, de hivatalosan a konferencián leleplezett tabletjének. Nexus, mert az Android a lelke (természetesen a most debütáló 4.1-es) és 7, mert hét hüvelyk a képátlója, vagyis pont akkora, mint a Kindle Fire.

Az ára is annyi, 200 dollár, vagyis a cég egyelőre nem az iPadeknek állít közvetlen konkurenciát a táblagéppel, hanem az olcsóbb szegmenst támadja meg. A gépet egy négymagos Tegra 3 processzor hajtja, a kijelzője 1280*800-as hd felbontást tud, kamera csak az előlapján van a videós cseteléshez. Az akku 9 órányi videólejátszást bír, és az egész gép mindössze 340 grammot nyom – összehasonlításként az iPad 65 dekás.