Mi a szeretetnyelv?

A szeretetnyelv a pár- és pszichoterápiában használt fogalom, amelyet Gary Chapman amerikai író és párkapcsolati szakértő alkotott meg. Az öt szeretetnyelv kifejezi, hogy az emberek hogyan fejezik ki és élik meg a szeretetüket. Az öt szeretetnyelv a következők:

  1. Elismerő szavak: Az elismerő szavak szerintünk a legfontosabbak, és azt jelentik, hogy a partnerünktől érkező pozitív visszajelzések, elismerések, dicséretek nagy jelentőséggel bírnak számunkra.
  2. Minőségi idő: A minőségi idő azt jelenti, hogy az egyének a másik személyre való odafigyeléssel és közös tevékenységekkel fejezik ki a szeretetüket. Fontos, hogy figyelmünket kizárólag a másikra fordítsuk, és együtt töltsünk időt anélkül, hogy más tevékenységek zavarnának.
  3. Ajándékozás: Néhány embernek az ajándékozás a legfontosabb szeretetnyelve. Az ajándékok kifejezik, hogy gondoltak ránk, és figyelnek az igényeinkre, még akkor is, ha nem vagyunk együtt.
  4. Szívességek: A szívességek szeretetnyelve abban nyilvánul meg, hogy a másik személy segítőkészségét és figyelmét tapasztaljuk. Fontos számunkra, hogy a partnerünknek legyenek olyan cselekedetei, amelyek megkönnyítik az életünket.
  5. Testi érintés: A testi érintés szeretetnyelve a fizikai érintésen keresztül fejeződik ki. Például simogatások, ölelések, csókok vagy kéz fogása.

Chapman szerint mindenkinek van egy elsődleges és egy másodlagos szeretetnyelve, amelyek mélyebb hatással vannak ránk, mint a többi. Azt állítja, hogy ha nem beszéljük párunk elsődleges szeretetnyelvét, akkor ő valószínűleg nem érzi kellő szeretetet, még akkor sem, ha a többi nyelvet jól “beszéljük”.

Chapman javasolja, hogy próbáljuk felfedezni a másik ember szeretetnyelvét figyelve arra, hogy hogyan fejezi ki a szeretetét mások felé, valamint mi miatt panaszkodik leggyakrabban, vagy mit kér leggyakrabban a párjától.

Az elmélete szerint az emberek természetes módon úgy nyújtanak szeretetet, ahogyan másoktól is várják annak kifejezését, és a jobb kommunikáció megvalósítható, amikor az egyik fél azon a szeretetnyelven tudja kifejezni a gondoskodását, amit a másik megért.

Könyvei: https://nyitottakademia.hu/webshop/konyv/valogatott-irasok_mergezo-munkahelyek-3340

https://nyitottakademia.hu/webshop/konyv/gary-chapman_az-5-szeretetnyelv-inspiralo-szinezokonyv-felnotteknek-3337

https://nyitottakademia.hu/webshop/konyv/gary-chapman_az-5-szeretetnyelv-titka-fiataloknak-3730

100 tipp az eredményes kapcsolatépítéshez a közösségi médiában.

100 mód a kapcsolatok kialakítására
Egy kommunikációs szakértő pontokba szedte, hogy mi kell az eredményes kapcsolatba lépéshez a közösségi médiában.
Valeria Maltoni az üzleti kommunikáció szakértője, aki mostanában nagy figyelmet fordít a közösségi médiára munkája során. Legnagyobb előnyének azt tartja, hogy megkönnyíti a kapcsolatok kialalkítását. A legfontosabb azt eldönteni magunkban, hogy miért akarunk valakivel kapcsolatba kerülni.

Nemrég összegyűjötte a kapcsolatba lépés 100 módját, hasznos és kevésbé hasznos tippek:

1.Hagyd, hogy maguktól történjenek a dolgok!
2.Üdvözöld a kapcsolatokat!
3.Ne ítélkezz!
4.Alkoss élményeket!
5.Használd a multimédiát különböző stílusban!
6.Magasztalj másokat!
7.Légy segítőkész!
8.Mutasd meg, hogy törődsz másokkal!
9.Mutasd be a társaidat!
10.Mesélj történeteket!
11.Segíts az olvasóknak feldobódni!
12.Hallgass és kérdezz!
13.Maradj alázatos!
14.Tanulj!
15.Teljes egészében vegyél részt benne!
16.Légy elfogadó!
17.Vállad a felelősséget!
18.Ne másolj másokat!
19.Szabadítsd fel magadban a rajongót!
20.Alakíts a hozzáállásodon!
21.Hagyd az előítéleteket!
22.Gondolkodj közösségien!
23.Légy együttműködő!
24.Alakíts ki lehetőségeket!
25.Légy szenvedélyes!
26.Légy őszinte (főleg magaddal)!
27.Mutass hajlandóságot a véleményed megváltoztatására!
28.Biztosíts felületet másoknak, hogy megtalálják az azonos érdeklődésűeket!
29.Építsd az interakciókat!
30.Légy kíváncsi!
31.Ha fáradt vagy, legyél offline!
32.Álmodj, gondolkozz, csináld!
33.Könnyítsd meg a beszélgetéseket!
34.Nyújts mintát!
35.Találj ki lehetőségeket!
36.Gyorsítsd a tanulást!
37.Büszkélkedj el a rajongóid termékeiről és szolgáltatásairól!
38.Térítsd meg a dolgozóidat!
39.Figyelj meg többet, ítélj kevesebbet!
40.Olvass befolyásos programindítókat!
41.Légy átlátható!
42.Taníts!
43.Nyiss kommunikációs csatornákat!
44.Légy érthető!
45.Tartsd meg az ígéreteidet!
46.Légy hatékonyabb!
47.Nevess többet, főleg magadon!
48.Légy bátor!
49.Maradj jóban rosszban!
50.Meséj történeteket!
51.Tiszteld a szabályokat!
52.Találj okokat!
53.Légy eredeti!
54.Örülj a közös vonásoknak!
55.Akarj kevesebbet, tegyél többet!
56.Légy az, aki akarsz!
57.Légy gyenge az emberekkel, kemény a kérdésekkel!
58.Értékeld a kicsi gesztusokat, nagy üzlet!
59.Kommunikálj többet!
60.Kápráztasd el magad!
61.Ismerd fel a tehetséget!
62.Sétálj többet!
63.Hallgattasd el az idiótákat!
64.Fedezz fel kiváló projekteket!
65.Értsd meg a csend erejét!
66.Maradj éhes!
67.Gondolkodj gyakran és liberálisan!
68.Légy türelmes!
69.Bátorítsd a felfedezéseket!
70.Tedd az írásod műalkotássá!
71.Találj támogatókat!
72.Tégy úgy, amit prédikálsz!
73.Légy rugalmas!
74.Fogadd el a jó ötleteket!
75.Döntsd le az elitista falakat!
76.Lépj ki az előírásokból!
77.Találd fel újra az örömöt!
78.Mutasd meg, mennyire tartod magad!
79.Nézz szembe a kötelezettségeiddel!
80.Örülj a másságnak!
81.Támaszkodj a saját tapasztalataidra!
82.Építs valamit!
83.Értékeld a sikert!
84.Ismerd az értékeidet!
85.Dolgozz másokkal!
86.Vidíts fel valakit!
87.Beszélj az alkalmatlanságról!
88.Olvass többet, reagálj kevesebbet!
89.Ismerd a határaidat!
90.Találj inspirációt!
91.Kísérletezz!
92.Intézkedj!
93.Légy készen a meglepetésekre!
94.Ismerd meg a többieket!
95.Inspirálj és inspirálódj!
96.Tudd, hogy megkülönböztetsz másokat!
97.Felejtsd el a számokat, te számítasz!
98.Engedd, hogy mások válasszanak!
99.Mutass jó példát!
100.Növeld az ipart, a közösséget, az olvasóidat!

Forrás: ConversationAgent