10.Fashion Awards Hungary – Az est Fővédnöke Almási J Csaba

csabaalmasi_1_725_2008062592033_667

Almási Jonathan Csaba a rendszerváltás utáni első fotósgeneráció tagja, a mai értelemben vett divatfotózás egyik úttörője.

csaba7

Alapító munkatársa volt az Elite, a Prestige, a Taxi, valamint a Találkozások magazinoknak, s ezen kívül szinte az összes jelentős magyar glossy magazinnak dolgozott.

A 90-es években Párizsban, Londonban, Milánóban és New Yorkban fotózott pret a porter bemutatókon. Munkáit láthattuk az Elle, Cosmopolitan, Marie Claire, és a Glamour oldalain. Közel 500 editorial, mintegy 120 címlap fűződik nevéhez.

 

Kampányokat, katalógusokat fényképezett többek közt az Amnézia, Rebecca, Magistral, Sugarbird és Devergo cégeknek, Katti Zoób-nak, Konsánszky Dórának, és Vágó Rékának. Több száz modellel dolgozott együtt Cseh Anna Máriától kezdve Palvin Barbaráig, Epres Pannitól Tóth Melindáig.

Kedvenc modellje, és múzsája Eszenyi Enikő, akit több emlékezetes sorozatban örökített meg. Közel 20 évig dolgozott együtt a magyar divatpápával, Király Tamással először modellként, majd fotográfusként.

csaba4

2000-ben egyike a magyar Fashion Café alapítóinak, ahol divatperformanszokat, kiállításokat, bemutatókat szervezett. .Az újabb fotósgeneráció tagjai közül többeket ő indított el a pályán: Adam von Mack, Koch Balázs Vass Péter, Kóti Réka, Farkas Éva, és Udvardi Attila mind tőle tanulták a szakma fogásait.

2008-ban AZ ÉV DIVATFOTÓSA

csaba9

kir6

 

Jelenleg szabadúszó, több iskola fotóstanára, a Vígszínház állandó fotósa.

csaba-eniko

7.Fashion Awards Hungary 2010 Május 26.

fashion awards hungary 2010

fashion awards hungary 2010

Május 26-án rendezték meg a Symbol-ban immár 7-ik alkalommal a magyar divatvilág Oscarjának tartott Divat Díjkiosztó Gálát, mely a hazai divatipar elitjének a legrangosabb seregszemléjét jelentette az idei év folyamán is, a korábbi évekhez hasonlóan.

A nemzetközi mintára alapított FAH különlegessége, hogy más magyarországi divathoz kötődő megmérettetésekkel szemben, e díjra való felterjesztés minden évben a szakma elismerését jelenti azáltal, hogy a jelölteket maguk közül javasolják azon szakemberek, akik magas szinten foglalkoznak a VII. meghirdetésre került kategória valamelyikével.

Sipos Zita a Gála Fővédnöke és Szinte Loránd rendező

Sipos Zita a Gála Fővédnöke és Szinte Loránd rendező

Az idei évben több változás is megvalósult, az év fiatal divattervezője címre ezúttal pályamunkákat kellett benyújtani, melyekből a 3 versenybe kerülőt, az elmúlt években elismerést kapott szakemberek javaslata alapján kerültek kiválasztásra. Másfelől a korábbi zárt ünnepléssel ellentétben az idei évben a díjkiosztót követő Afterpartyn, illetve az azzal egybekötött divatbemutatón bárki részt vehetett, megnyitva kapuikat az érdeklődő közönség felé, amely ezúttal is főként a fiatalabb korosztályból verbuválódott. Valamint CANON támogatása lehetővé tette egy (exkluzív formában kivitelezett) katalógus megjelentetését is, mely az eddigi Gálák jelöltjeinek munkásságát jellemző tendenciák rövid bemutatására fókuszált.

A díjkiosztón elsőként Piringer Patrícia köszöntötte a megjelenteket, külön is üdvözölve Sipos Zita sminkmestert, aki az este fővédnökeként felszólalásában hangsúlyozta az esemény fontosságát a hazai divatéletben, illetve személyes gálához fűződő emlékei közül tanítványai folyamatos sikeres szereplésére utalt, ami magától értetődően számára is mindig nagy örömet jelent az évek során.
Tekintettel a késői kezdetre és a vendégsereg várakozására műsorvezető megnyitóbeszéde rendkívül rövidre szabott lett, szinte csak a legszükségesebb üzenetet közvetítve a kategóriák ismertetése előtt.
Az év modellje tavalyi évben is elismerést kapott és talán az egyik legnagyobb nemzetközi elismertségre szert tevő magyar lány: Mihalik Enikő lett, aki ezúttal sem tudta személyesen átvenni a neki megítélt szobrot, helyette hivatalos képviselője köszönte meg a szakma ismételten rá irányuló figyelmét, ami továbbra is egybecseng a nagy divatházak érdeklődésével.

A második kategóriában: a fiatal divattervezők versenyében, – a USE hagyományain induló, a KREA-n frissen végzett és a hazai nagyközönség előtt diplomamunkáikkal a Múzeumok Éjszakáján debütáló -ANNAEVA márkanév alatt közösen dolgozó Kárpáti Éva és Hachbold Anna győzedelmeskedett. Méltán megérdemelt első, rangos hazai elismerésüket a Glamour magazin főszerkesztőnőjétől Maróy Krisztinától vehették át.
Az év sminkese Kiss Csilla lett, aki az eredeti tervek szerint az est fővédnökétől vehette volna át a neki megítélt női torzót ábrázoló szobrocskát, azonban az őt (barátai szerint) jellemző pesszimizmus következtében nem jelent meg a Gálán, abban a téves hitben, hogy nem lesz az idei kiválasztottak között, így helyette is egy megbízott köszönte meg a szakma elismerését.

Az év divatfodrásza kategóriában a Megasztár széria révén a nagyközönség által is ismertté vált, 2006-ban már a kategória díjazottjaként szerepelt Koczka Beatrix lett, akit a szakmában is az egyik legkreatívabb, legjobb ötletekkel rendelkező fodrásznak tartanak, amit az újabb díjazás ismét megerősített. Köszöntőjében a korábbi díjkiosztón elhangzott, divatkörökben már-már legendássá vált beszédének legfontosabb elemére utalt, a rá jellemző humorral említve, hogy valóban van két fontos nő az életében az egyikük az anyukája, a másik a most kapott elismerést jelölő FAH szobor. Megismételt nyilatkozata, amellyel eredetileg egy félreértést szeretett volna eloszlatni, ismét „hangos” elismerést keltett a nézőkben.

A következő kategória győztese, – a nemcsak szakmai berkekben elismert szakember, hanem népszerű televíziós projektjei révén a hazai nézők között széles ismertséget élvez, jelenleg a Werkakadémia egyik meghatározó tanáraként is számon tartott, – Lakatos Márk szintén nem tudta személyesen átvenni a neki ítélt az „Év legjobb stylistja” díjat, így helyette is csak a hivatalos képviselője fejezhette ki köszönetét a szavazatokért.

Viszlay Márk -Az év Divafotosa

Viszlay Márk -Az év Divafotosa

A VI. kategóriában is nagy várakozás előzte meg az eredményhirdetést. Végül az erős mezőnyben Viszlay Márk bizonyult az idén a díjra érdemesnek, olyan többszörösen díjnyertes fotósok mellett, mint Almási J. Csaba, aki korábban szakmai útmutatásokkal őt is segítette, emellett dolgozott Tombor Zoltán segédjeként, akit azóta is egyik meghatározó mesterének tart. Távlati tervei között szerepel munkája folytatása mellett, egy képeiből összeállított kiállítás létrehozása is.

A FAH szobrot Tóth Alitól, a The Room magazin szerkesztőjétől vette át, hangsúlyozva, hogy meglepetésként érte a győzelem, így előre elkészített beszéd hiányában rögtönözni kényszerül, melyben többek között szülei támogatásáért mondott köszönetet.

Legutolsóként az „Év divattartvezője” díj nyertese került felfedésre, ahol az egyik korábbi nyertest Anh Thuant előzte meg az idei versenyben, a ModArt növendékeként végzett Abodi Dóra, aki 2009-ben sikerrel debütált a New yorki Divathéten is. Az elismerést a 2008-as Gála fővédnöke, Kiss Szilárd adta át a Cosmopolitain magazin képviseletében. Beszédében csakúgy mint a korábban kihirdetett díjazottak: a családjának (barátjának és szüleinek) mondott köszönetet azért a helytállásért, ahogyan a nehéz alkotói periódusából következő nehézségeket elviselték.

Végül a műsorvezető köszönetét fejezte ki a szokásoknak megfelelően az est megszervezését lehetővé tévő szponzoroknak támogatásukért, valamint külön elismeréssel szólt a Fashion Awards Hungary Team (Szinte Romulus Loránd, Sándor Lea Judit, Pordán Tamás, Strasser András) munkájáról, akik immár 7 éve koordinálják és felügyelik az esemény minden mozzanatát.

ANNAEVA és Szabó Gábor -Thomas Sabo

ANNAEVA és Szabó Gábor -Thomas Sabo

A díjkiosztót az egyik főszponzor angol nyelvű köszöntője zárta, ezt követően a megjelentek átvonultak a Bombay Bárba, ahol egy koktélparti formájában kezdetét vette a további ünneplés. Majd hosszas technikai szünet beiktatása és a helyszín megfelelő átalakítása után megkezdődhetett az idén jelölést kapott Szegedi Kata, Fonyódi Györgyi és Konsánszky Dora divatbemutatója, melyen a korábban már többször díjazott Konsánszky Dóra ruhái is bemutatásra kerültek. Sajnálatos módon a sok érdeklődő és a megfelelő színpad hiányában leginkább a falakon elhelyezett kivetítőkről lehetett élvezni a csodálatos látványt, amit a fent felvonultatott tervezők kreációi jelentettek.
A THOMAS SABO by LE FLASH Fashion Awards performance ennek megfelelően nagy sikerrel zárult, a meghívottakat a további szórakoztatásáról a Roxy rádió egyik DJ-je: KARMATRONIC gondoskodott.

Reméljük a következő évben megrendezésre kerülő díjkiosztó még a korábbi éveknél is sokkal mozgalmasabb, újításokkal telibb és nagyszabású lesz, megadva minden tiszteletet azon szakmák képviselőinek, akik tevékenységükkel a szépség óhajtásának szolgálatában állnak…
Szöveg: Vér Eszter Virág

www.fashionawards.hu

Online Marketing, SEO, SEM tanácsadás

Üdvözöllek Weboldalamon!

Tanácsadóként és rendezvényszervezőként tevékenykedem.

Legújabb szolgáltatásaim: Online Marketing tanácsadás

– Weboldal tervezés, webergonómiai tanácsadás

– E-Mail Marketing, Link marketing

– Web 2.0 technikák

– Vírusmarketing

– teljes online kampányok megtervezése lebonyolítása.

seo

seo

Smith és Chaffey (2001) könyvében öt olyan kulcsfontosságú marketing tevékenységet sorol fel (az ‘5Ss’-et), melyet egy szervezet online marketing taktikájának megvalósításához használhat fel. Egy (internetes) hírlevél szempontjából az 5Ss a következő:

  • Elad (Sell) – Növeli az eladásokat (egy hírlevél gyakran mind új vásárlók szerzésének, mind pedig a régi vásárlók megtartásának célját is szolgálja).
  • Szolgál (Serve) – Értéket ad (a vásárlónak plusz online előnyöket biztosít, mint például egy csak online elérhető ajánlat vagy részletesebb információ a vállalat termékekeiről vagy az ágazatról.
  • Beszél (Speak) – Közelebb kerül a vásárlóhoz egyfajta párbeszéd kialakításával. Jelenthet ez például online kérdőíveket vagy a vásárlók preferenciáinak kiderítését követés (tracking) segítségével – azaz hogy milyen tartalom iránt érdeklődnek vásárlóink.
  • Megtakarít (Save) – Költségek megtakarítása (elsősorban nyomdai és postai költségek)
  • Sistereg (Sizzle) – A márka (brand) kiterjesztése. A hírlevél a vásárlók tudatában tartja a márkát és segít megerősíteni a márka értékeit.

Egy eladási tölcsér felépítése során alkalmazni kell a következő eszközöket: keresőoptimalizáció, email hírlevelek, fórum marketing, hirdetések, partner programok stb., azaz minden olyan módot, mely lehetővé teszi, hogy a potenciális vásárló megkezdje a párbeszédet a vállalattal, tanuljon a vállalat termékeiről, szolgáltatásairól, vagy olyan koncepciókat és javaslatokat tegyen magáévá, melyek végül vásárláshoz vezetnek. A tölcsér felépítése sok időbe telik, és megkívánja az eladó folyamatos online tevékenységét.

Keresőoptimalizálással hatékonyabbá és érthetőbbé teszem weboldalát.

Google SEO tanácsok melyben nagyban elősegítik a jobb helyezést a keresőben.

Ha nem tud első lenni a  Google keresőben hírdessen és ott lesz az elsők között!

Google Awords SEM Keresőmarketing tanácsok Szponzorált linkek megjelenésére online kampányok hatékonyságának növelésével.

Versenytárs figyelést szeretne? Szeretné tudni mit hirdetnek és mit módosítottak weboldalikon versenytársai?

Bízza rám! és akár napi riportokban küldöm Önnek versenytársai weboldalán történt módosításokat.

Kérjen, egy személyes megbeszélést,  hogy hatékonyabbá tegye weboldalát:

Szinte Romulus Loránd

lorand@szeminarium.hu

——————————————————————————————

Szex, vagy internet – ez Amerika



Az internet mellett döntene Amerikában minden második nő és minden harmadik férfi, ha a szex és a világháló között kéne választani.
Az Intel amerikai cég megbízásából készített felmérés szerint az amerikaiak 65%-a úgy érzi, hogy nem tud internet nélkül élni. Azok aránya, akik a kábeltévéről nem tudnak lemondani, jóval kevesebb, csak 39%. 58% viszont inkább a tévénélküliséget választaná a netmegvonás helyett.
(Forrás: MTI)

Mi az a  GOOGLE SearchWiki?

A Google rendszerbe való belépés után, újrarendezhetjük a találati listát, törölhetjük a számunkra haszontalan találatokat, oldalakat. Sőt, számunkra relevánsabb, új weboldalakat adhatunk a listához és kommentezhetjük is ezeket a találatokat.