Mesterséges Intelligencia a jövő TED előadás

Maurice Conti

Hányan kreatívok önök közül: tervezők, mérnökök, vállalkozók, művészek, vagy csak nagy a képzelőerejük? 

Tehát a többség. Újdonsággal szolgálhatok nekünk, kreatívoknak. A következő 20 év folyamán munkánk nagyobb változáson megy át, mint az előző 2 000 évben. Az emberi történelem új korszakának hajnalán járunk. A munkavégzés alapján négy nagy történelmi korszak létezik. A vadászó-gyűjtögető korszak néhány millió évig tartott. Utána a mezőgazdasági korszak néhány ezer évig tartott. Az ipari korszak pár évszázadig tartott. Az információs korszak csak néhány évtizede tart. Ma pedig mint faj a következő nagy korszakba lépünk. Üdvözlök mindenkit a kibővült korban! Ebben az új korszakban a természetes emberi készségek ki fognak bővülni, hála a gondolkodást segítő számítástechnikai rendszereknek, a gyártást megkönnyítő robotrendszereknek, valamint a digitális idegrendszernek, amely a természetes érzékeken túlmenően kapcsol minket a környezetünkhöz. 

Kezdjük a kognitív bővítéssel! 

Hányan vannak itt bővített kiborgok? 

Állítom, hogy már ki vagyunk bővítve. Tegyük fel, hogy buliban vannak, és valaki kérdést tesz föl, amelyre nem tudják a választ. Ha van egy ilyesmijük, egy szempillantás alatt megvan a válasz. De ez csak a primitív kezdet. Még a Siri is csak passzív eszköz. Az utóbbi 3,5 millió évben használt eszközök teljesen passzívak voltak. Csak azt teszik, amit mondunk nekik, és semmi egyebet Az első szerszámunk csak azt vágta, amire rácsaptunk vele. A véső csak ott farag, ahová a szobrász odailleszti. Legjobb szerszámaink is csak kifejezett utasításunkra tesznek bármit is. Jelenleg – és ez nagyon zavar – mindig korlátozva vagyunk, mert manuálisan kell betáplálnunk akaratunkat a szerszámba, szó szerint a kezünkkel, még a számítógépbe is. De azért több vagyok, mint Scotty a Star Trekből, mert beszélgetni szeretnék a számítógépemmel, pl.: “Számítógép, tervezz egy autót!”, erre mutat nekem egy autót. Én: “Nem, nézzen ki gyorsabbnak és kevésbé németesnek. És puff, a gép mutat egy változatot. 

Lehet, hogy a beszélgetés még odébb van, de kevésbé, mintsem gondolnák, mert jelenleg dolgozunk rajta. A szerszámok adják az ugrás lehetőségét a passzívtól az alkotó felé. Az alkotó tervezőeszközök számítógépet és algoritmust használnak a geometria szintetizálására, hogy maga boldoguljon az új tervekkel. Csak közölni kell vele a céljainkat, és munkára kell fognunk. 

Példát mondok. E drón vázának elkészítéséhez csak annyi kell, hogy valami ilyesmit mondjunk: négy légcsavarja van, a lehető legkönnyebb legyen, és aerodinamikailag hatékony legyen. Ekkor a gép végigvizsgálja az összes megoldás tárházát: kritériumainkat kielégítő minden egyes lehetőséget, azt a sokmilliónyit. Ehhez nagyszámítógép kell. De a gép jelentkezik a tervvel, amelyet mi magunk el sem tudtunk képzelni. A gép magától hozza elő a tervet, senki semmit sem rajzolt, az egészet a nulláról kezdte. Egyébként nem véletlen, hogy a drón váza olyan, mint a repülő mókus medencecsontja. 

Azért, mert az algoritmust úgy tervezték, ahogy az evolúció működik.

Pompás dolog, hogy ezt a technológiát a valóságban is látjuk. Több éve dolgozunk az Airbusszal a jövő elvi repülőtervén. Még messze vagyunk tőle. De nemrég alkotó mesterséges értelmet alkalmaztunk, hogy megbirkózzunk a feladattal. Ez 3D-ben nyomtatott kabinrészlet, amelyet számítógép tervezett. Erősebb, mint az eredeti, de a súlya feleannyi. Még idén az Airbus A320-ban fog repülni. Ma a számítógépek képesek alkotni, s a jól definiált feladatokra saját megoldásokat javasolnak. De nem találékonyak. Mindig a nulláról kell kezdeniük, és ez azért van, mert nem tanulékonyak. Akárcsak Maggie. Bár Maggie sok fejlett tervezőeszköznél okosabb. Hogy mit értek ezen? Ha a gazdája veszi a pórázt, Maggie elég biztosan tudja, hogy ideje van a sétának. Miből tanulta meg? Ebből: ahányszor a gazdi vette a pórázt, séta következett. Maggienek három dolgot kellett tennie: figyelnie, emlékeznie, mi történt, és elméjében mintázatot alkotnia. Érdekes, hogy az informatikusok pont így igyekszenek mesterséges értelmet alkotni az eltelt hat évtizedben. 1952-ben megépítették ezt a gépet, amely tud “ix-ox” játékot játszani. Nem semmi. Aztán 45 évvel később,1997-ben a Deep Blue legyőzi sakkban Kaszparovot. 2011-ben a Watson két embert győzött le a “Jeopardy” kvízjátékban, ami a számítógépnek nehezebb, mint sakkozni. Kész receptek helyett a Watsonnak az eszét kellett használnia, hogy legyőzze emberi ellenfelét.

Majd pár héttel ezelőtt a DeepMind AlphaGo programja legyőzte a go világbajnokát. A go a legbonyolultabb játék. A góban több a lépésváltozat, mint ahány atom az univerzumban. Úgyhogy az Alphagónak a győzelemhez fejlesztenie kellett a találékonyságát. Néha a programozói sem értették, mit miért csinál. Az események gyorsan peregnek. Gondoljunk arra, hogy egy ember élete során a gépek eljutottak a gyerekjátékoktól a stratégiai gondolkodás csúcsának számító dolgokig. A számítógép eljut Spock jellemvonásaitól Kirk kapitányéihoz. 

Ugye? A tiszta logikától a találékonyságig.

Átmennének ezen a hídon? Sokan azt mondják: “Egy frászt!” Döntő ponthoz érkeztek. Valahogy úgy sejtik, hogy a híd nem biztonságos. Ez valami ösztönféle, amelyet a mélytanulási rendszereink most kezdenek kialakítani. Nemsokára szó szerint tudunk majd a gépnek mutatni egy általunk készített vagy tervezett dolgot, és annak láttán a gép így szól: “Emberke, sajnos ez nem fog működni. Próbálkozz tovább.” Vagy megkérdezhetjük, tetszeni fog-e az embereknek az új dalunk vagy új illatszerünk vagy új fagylaltunk. De ennél sokkal fontosabb, hogy együttműködhetünk a géppel egy újszerű feladat megoldásán. Pl. az éghajlatváltozásén. Egyedül nemigen boldogulunk vele, ezért minden segítség jól jön. Arra célzok, hogy a technológia fölerősíti kognitív képességeinket, ezért elképzelhetjük és megtervezhetjük azt, amire szűkre szabott emberekként képtelenek voltunk. 

Hát akkor hogyan készítsük ezeket az új dolgokat, amelyeket föl akarunk találni s meg akarunk tervezni? 

Az ember kibővítése legalább annyira a fizikai világát jelenti, mint a virtuális, intellektuális birodalmát. 

Hogyan bővít ki minket a technológia? 

Fizikai világunkban, a robotrendszerekben. Persze, nyilván félünk, hogy a robotok elveszik a munkánkat. Bizonyos területre nézve ez igaz. De engem sokkal inkább fölvillanyoz a gondolat, hogy az együttműködő ember és robot kibővíti egymás lehetőségeit, és új teret foglal magának. Ez az alkalmazott kutatólaborunk San Franciscóban, amelyben többek között fejlett robotikával foglalkozunk: nevezetesen az ember-robot együttműködéssel. Ez itt Bishop, az egyik robotunk. Kísérletképpen építettük meg, hogy segítsen az ismétlődő munkákban, pl. csatlakozóknak vagy kapcsolóknak lyukat fúrni gipszkartonba. 

Az ember Bishopnak közérthetően, mintha kutyánknak magyaráznánk, elmondja a teendőt, aztán Bishop tökéletesen végrehajtja az utasításokat. Az embert arra használjuk, amiben jó: figyelem, érzékelés, döntéshozatal. A robotot pedig, amiben ő jó: pontosság és ismétlés. Ez meg egy mások projekt, amin Bishop dolgozott. A HIVE-nak, azaz KAPTÁR-nak nevezett projekt célja, hogy modellezzük az ember, számítógép és robot együttműködését, amelyek egy bonyolult tervezési feladaton dolgoznak. Az emberek voltak a munkások. Járkáltak az építési területen, a bambusszal foglalkoztak, mert azzal, lévén nem izomorf anyag, nehezen bánnának a robotok. De robotok végezték a szálak föltekerését, amely az embereknek majdnem lehetetlen feladat volt. Aztán még ellenőrzésre ott volt a mesterséges értelem, az MI. Mind az emberekkel, mind a robottal közölte a teendőiket, és figyelemmel kísérte az ezernyi részműveletet. Ebben az érdekes, hogy a pavilon megépítése lehetetlen lett volna az ember, a robot és az MI egymást kiegészítő megléte nélkül. Szólok egy kissé őrült projektünkről is. Együtt dolgozunk Joris Laarmannal, az amszterdami MX3D művészével és csapatával, hogy megtervezzük és robotokkal kinyomtassuk a világ első, önmaga gyártotta hídját. 

https://mx3d.com/industries/infrastructure/mx3d-bridge/


Az MX3D 3D egy teljesen működőképes rozsdamentes acél hidat nyomtatott, amellyel átkelhet Amszterdam központjának egyik legrégebbi és leghíresebb csatornáján, az Oudezijds Achterburgwalon. A tipikus ipari robotokat erre a célra épített eszközökkel látjuk el, és fejlesztjük a vezérlésükhöz szükséges szoftvert. Az egyedülálló megközelítés lehetővé teszi, hogy fémből erős, összetett és kecses szerkezeteket nyomtassunk 3D-ben. Az MX3D Bridge projekt célja, hogy bemutassa többtengelyes 3D nyomtatási technológiánk lehetséges alkalmazásait.

Az MX3D hidat Joris Laarman Lab tervezi, Arup a vezető szerkezetmérnök, az ArcelorMittal a kohászati ​​szakértelmet, az Autodesk a digitális gyártóeszközökkel kapcsolatos tudásával segíti, Heijmans az építőipari szakértőnk, a Lenovo számítógépes hardverrel támogat minket, az ABB a robotikát Az Air Liquide & Oerlikon szakembere mindent tud a hegesztésről, és végül a Plymovent védi az alkalmazottaink belélegzett levegőjét, miközben az AMS és a TU Delft felbecsülhetetlen értékű kutatásokat végez. A Gemeente Amsterdam az együttműködésen alapuló hídépítő részlegünk első ügyfele.


Joris és egy MI, miközben itt beszélek, Amszterdamban tervezi ezt a dolgot. Amikor elkészülünk, megnyomjuk a startgombot, és a robotok nekilátnak 3D-ben acélból kinyomtatni, aztán csak folyik a nyomtatás, emberi beavatkozás nélkül, amíg a híd el nem készül. A számítógépek kibővítik új dolgok kigondolásához és tervezéséhez kellő képességeinket, a robotrendszerek segítenek olyan dolgok létrehozásában, amelyekre magunk soha nem vagyunk képesek. De mi a helyzet e dolgok érzékelésének és irányításának képességével? Mi a helyzet a gyártmányaink idegrendszerével? Idegrendszerünk, az emberi idegrendszer közvetít mindent, ami köröttünk történik. De gyártmányaink idegrendszere kezdetleges. Pl. egy autó nem jelzi a városgazdálkodásnak, hogy éppen most huppant bele egy kátyúba. Egy épület nem közli a tervezőivel, hogy jól érzik-e magukat a benne lévők. A játékgyártó sem tudja, hogy hol és miként játszanak a játékaival, és szereznek-e örömet? Biztos vagyok benne, hogy a Barbie tervezői ilyen életmódra gondoltak, amikor tervezték. De mi van, ha kiderül, hogy Barbie magányos?

 Ha a tervezők tudták volna, mi sors vár a valóságban a terveikre – az útra, az épületre, Barbie-ra –, e tudást fölhasználhatták volna a fogyasztónak jobb élményt nyújtó dolgok alkotására. Hiányzik a bennünket a megtervezett, gyártott és használt dolgokkal összekötő idegrendszer. Mi lenne, ha a gyártmányainkból hozzánk áramló információ a birtokunkban lenne? 

Minden gyártmányunkra rengeteg pénzt és energiát fordítunk, – tavaly kb. kétmilliárd dollárt –, hogy meggyőzzük az ügyfeleket gyártmányaink megvételéről. De ha meglenne a kapcsolat a megtervezett és legyártott dolgokkal, miután kikerültek a vevőhöz eladás vagy használatba vétel után, módosítani tudnánk őket, és az emberek rábeszélése helyett eleve olyan dolgokat készítenénk, amelyeket igényelnek. A jó hír, hogy már dolgozunk a digitális idegrendszeren, amely összeköt bennünket a megtervezett dolgokkal. Dolgozunk egy projekten néhány Los Angeles-i sráccal, a nevük Bandito Brothers. A srácok őrült kocsikat terveznek, amelyek őrült dolgokat tesznek. A srácok hibbantak. 

A legjobb értelemben. Együtt azzal foglalkozunk, hogy egy hagyományos versenyautó-karosszériába idegrendszert építsünk be. Elláttuk tucatnyi érzékelővel, világklasszis vezetőt ültetve a kormányához kivittük a sivatagba, és egy hétig gyötörtük. A kocsi idegrendszere mindent rögzített, ami csak a kocsival történt. Négymilliárd adatot rögzítettünk, minden erőhatást, amelynek ki volt téve. Aztán valami őrült dolgot műveltünk. Ezeket az adatokat betápláltuk a “Dreamcatcher” nevű tervező MI-nkbe

Mit kapunk, amikor idegrendszert adunk a tervezőeszközhöz, és megépíttetjük vele a legjobb karosszériát? Ezt. Ilyet ember sohasem tervezett volna. Illetve, ember tervezte, de olyan, aki ki volt bővítve tervező MI-vel, digitális idegrendszerrel és robotokkal, amely valami ilyet tud bütykölni. Ha ez a jövő, a kibővített kor, és ha kibővülünk kognitív, fizikális és érzékelési téren, milyen lesz az? Milyen lesz az a tündérország? Szerintem olyan világ lesz, amelyben a gyártott dolgokról áttérünk a termesztettekre. A megtervezett dolgokról a növekvőkre. Az elszigeteltség helyett az összeköttetés felé megyünk. A kinyerés helyett az egyesítést választjuk. Dolgaink engedelmességre kényszerítése helyett inkább önállóságukat fogjuk értékelni. Kibővült képességeinknek hála világunk lényegesen megváltozik. Változatosabb, összefüggőbb, dinamikusabb, bonyolultabb, alkalmazkodóbb és, természetesen, szebb lesz a világunk. 

A jövendő dolgok formája eltér a valaha látottakétól. Miért? Mert azokat a dolgokat a technológia, a természet és az ember közötti új partnerség fogja alakítani. Számomra ez olyan jövő, amelynek bekövetkeztét már alig várom. 

Az előadóról:

Maurice Conti új partnerkapcsolatokat fedez fel a technológia, a természet és az emberiség között.
Maurice Conti tervező, futurista és innovátor. Együttműködött startupokkal, kormányzati ügynökségekkel, művészekkel és vállalatokkal, hogy feltárja azokat a dolgokat, amelyek a jövőben számítanak számunkra, és olyan megoldásokat dolgozott ki, amelyekkel eljuthatunk oda.

Conti jelenleg az Alpha innovációs igazgatója – Európa első, a Telefónica által működtetett moonshot gyárában. Conti és csapata felelős azért, hogy olyan ötleteket, prototípusokat és koncepciókat bizonyítsanak ki, amelyek az Alpha teljes holdképeivé válnak: olyan projektek, amelyek legalább 100 millió embert érintenek, jó erőt jelentenek a bolygón és milliárd eurós vállalkozásokká nőnek.

Korábban Conti az Autodesk alkalmazott kutatási és innovációs részlegének igazgatója volt, ahol felépítette és vezette az Autodesk Alkalmazott Kutatási Laboratóriumát. Conti munkája az alkalmazott gépi tanulásra, a fejlett robotikára, a kiterjesztett és virtuális valóságra, valamint a munka, a városok és a mobilitás jövőjére összpontosít.

Conti a földrajzok és kultúrák felfedezője is. Egyszer megkerülte a Földet, kétszer pedig félúton. 2009-ben az Egyesült Nemzetek Szervezete kitüntetésben részesítette a „Kivételes tengeri bátorságért” kitüntetést, az Új-Zélandi Bátorságérmet és az Egyesült Államok parti őrségének idézetét a bátorságért, mert saját életét kockáztatta három hajótörött tengerész megmentéséért.

Conti a spanyolországi Barcelonában él, és bejárja a világot, és csoportoknak beszél az innovációról, a technológiai trendekről, a jövőről és a nagy kalandokról.